Sajnálatos bejelentésem van, kedves Olvasó! :( A történet, a kalandok a végéhez közelednek: az utolsó hét eseményei fognak következni. Terveim szerint a 15. hetet a vasárnappal zárom (mármint blogírás szempontjából), majd egy külön bejegyzés az utazásról (az extra 106. napról), és szeretném egy külön bejegyzésben lezárni a Csibus-kalandokat (talán ez lesz a legnehezebb).

 

Elöljáróban talán annyit, hogy a hét eléggé a régi iskolamondás jegyében telt: „utolsó hét és utolsó nap, nem fog a kréta és nem fog az agy”. Ez mind angol, min magyar oldalról igaz. Hétfőn reggel, eltérve a hagyományoktól és tekintve, hogy kertészünk hamarabb elhagyta a birtokot, mint mi, hagytuk, hogy a gyomok felegyék a kertet. :) Helyette egy hasonlóan értelmes feladatot kaptunk: ha visszaemlékeztek a múlt hét keddi peleellenőrzésre, akkor említettem, hogy lesznek odúk, amiket majd le kell szedni, mert sövény- és kerítésépítés szempontból is útban vannak. Úgyhogy a pelemonitoring leköszönő fejezeteként utoljára felmásztunk a kedvenc dombunkra és zsákba gyűjtve leszedtük az odúkat. Délre végeztünk is a feladattal, szerencsére jó idő volt, úgyhogy kellemes körülmények között telt el a munka. Délutánra csak a bevásárlás és a szokásos madarászat maradt feladatként, viszont a madarászat most olyan szempontból volt különleges, hogy felvették, ahogy koncentrálva számolunk, ugyanis a projekt reklámozásához készítenek anyagot. Nos, ez mind szép és jó, leszámítva, hogy 3,5 órát vártunk arra, hogy a kamerás fiú előtolja a képét, én már elég türelmetlen voltam, főleg azért, mert így a köztes időben megejthettük volna a bevásárlást is. Seráfütty… Sikeresen felvették, ahogy vérszemmel figyeljük a madarakat a távcsövön keresztül, illetve ezen eseménnyel egybekötve újra kitettük a vidramegfigyelő kamerákat, hadd legyen dolga majd a következő csoportnak is. :) Miután visszaértünk, úgy döntöttünk, hogy nem vásárolunk, majd holnap… A vacsora főzése és elfogyasztása után denevérfelmérésre mentünk a farmra, a többiek már szórakoztak velem, hogy akkor alhatok egy jót. :) Most én kaptam meg azt a detektort, aminek kevesebb dolga van, ugyanis az a ritkább denevérfaj (patkósdenevér) frekvenciájára van beállítva. Viszont a felmérés meglepő fordulatokat hozott: félidőnél feltűntek a patkósdenevérek, sőt az egyik még a rég kőistállóba is berepült és megpihent. Ez nagyon jó olyan szempontból, hogy gazdagabb az élővilág ezzel az adattal, viszont gáz olyan szempontból, hogy hátráltatni fogja az építkezést a farmon. Most mondhatná Panka, hogy kit érdekelnek a denevérek, de többek között ezért sem tanultuk ugyanazt a szakmát. :) Mike viszont nagyon örült, őt meg a farm nem érdekli annyira (gondolkoztunk rajta, hogy megtanítjuk neki a „szarok a farmra!” mondatot, de ezt azért mégis erősnek éreztük.). Későn értünk haza, de örültünk, hogy nem volt eredménytelen az este. Beszélgettünk még egy keveset, majd mindenki eltette magát holnapra.

 

Kedden szinte semmi nem történt. :) Az eredeti terv az volt, hogy találkozunk Christie-vel, aki összerakja a diplomához szükséges összes papírt, és mégegyszer átbeszélünk mindent. Ő viszont nem ért rá, úgyhogy reggel bementünk vásárolni, és megcsináltattuk az ajándékot is. A „badger bandits” feliratú, kukásmellényes képet csináltattuk meg, vettünk hozzá keretet, aláírtuk, dátumoztuk és ráírtuk, hogy ne feledjenek el bennünket! Mondtam a többieknek, hogy gyanítom, sírás lesz a vége, mert a búcsú mindig nehéz. Visszaértünk a bevásárlásból és délután egyesével Mike elé járultunk, hogy megbeszéljük azt a témát, amit anno nagy lelkesen kiválasztott mindenki, és ami a végére eléggé megfogyatkozott és a feledés homályába merült. Igazából az volt most a lényeg, hogy valami kegyes hazugságot összehozzunk, hogy mégis milyen témát érintettünk, hogy legyen látszatja a munkánknak. Ezután egy kötetlen beszélgetés következett, egy általános visszajelzésre, összbenyomásra volt Mike kíváncsi. Nos, én már itt küszködtem a könnyeimmel… elmondtam, hogy tudom, hogy a 4 vélemény közül az enyém lesz a legrózsaszínűbb, de én nagyon-nagyon jól éreztem magam, és nagyon fog hiányozni a csapat, a birtok és ez a szabad nyár. Mike is mondta, hogy örült, hogy itt voltam, és hogy higgyem el, sokat fejlődött az angolom (azóta sem hiszem, de ez így Ibusos). Ezután még ki kellett töltenünk egy tesztet: ugyanazt a tesztet, amit anno Orosztonyban is, rajta sok-sok angol szó. A lényege, hogy felméri, hogy akkor hány szót ismertél, és most hány szót ismersz a listáról és mennyire kezeled őket magabiztosan. Meglepődtem, hogy az akkor ismeretlen szórengetegből milyen sok szó köszönt vissza ismerősként. :) Délután megnéztük az Arany iránytű c. filmet, ami a fiúknak nem tetszett, nekünk viszont igen, de azt hiszem legjobban Panka élvezte volna. :) Este vacsorafőzés (életem második lasagne-fogása, és már fényévekkel jobb lett), majd vacsi után alvás.

 

Szerda egy jó nap, majd dolgozunk holnap… Így tanultam anno, viszont ma olyan szaladgálós napunk volt, hogy csuda. :) Reggel találkoztunk egy fickóval, aki megmutatott nekünk két borzvárat, ahonnan ki akarják tessékelni a borzokat, mert építkezés lesz a helyén. Ehhez pedig csapóajtókat használnak: a borz ki tud menni a házából, de vissza már nem. Belegondoltam, hogy ez elég drasztikus, ha velünk csinálnák, nem tűnne humorosnak… :) Miután megnéztük az összes szellemes ajtót, kedvenc helyünk felé vettük az irányt: remélem mindenki egyből kitalálta, hogy a farmról van szó. :) A feladat az volt, hogy egy gyöngybagoly-ládát szereljünk fel az istállóba. Jack-nek volt egy elképzelése, de annyira nem tűnt megvalósíthatónak, sem pedig ésszerűnek, ugyanis nincs sok adat környékbeli gyöngybaglyokról. Így azt javasoltuk Andrissal, hogy rakjuk fel egy egyszerűen hozzáférhető helyre, és csak azt nézzük meg először, hogy használják-e, élnek-e egyáltalán a környéken és amennyiben igen, úgy jöhet a bonyolultabb, Jack által kitalált formáció. Virtuálisan meg lett veregetve a vállunk, hogy szeretik a gondolkodásunkat. Feltettük és örültünk. :) Ezután jött a nap legviccesebb pillanatsorozata: Jack körbevezetett bennünket a farmon olyan szemmel, hogy mit hogyan kell etetni, ugyanis utolsó hétvégén mi négyen leszünk a farm teljhatalmú urai, úrnői. :) Tyúkok, lovak, marhák, disznók, tengeri malacok és nyulak: ezek az állatok tartoznak az állományhoz, ezeknek kell két napig a gondját viselni. Meg is állapítottam, hogy ez már tréning otthonra. :))) A farm után vissza a birtokra, egész délután a diplomával foglalkoztunk: papíroztunk, aláírtuk, kérdésekre válaszoltunk, míg végül összeállt a teljes csomag, melyből valamikorra diploma lesz, ezt viszont már csak postai úton fogjuk megkapni. Ja, lehet készülni fejben a diplomaosztó bulira!!! :)))) Este pedig megejtettük az utolsó közös vacsorát: Katy főzött fejedelmi lakomát. Báránysült, köretek, szószok, zöldségek, bor, úgyhogy kitettek magukért így a végére. Odaadtuk az ajándékot, ki lettem nevezve szószólónak: köszönetet mondtam mindenért és minden jót kívántam a jövőre nézve. Nehéz ilyenkor bármit is mondani, hiszen nem győzne hálálkodni az ember a sok élményért, de azért túlzásokba sem szabad esni, úgyhogy talán kellően diplomatikusan, de mégis őszintén és egyszerűen zártam le. Jót mosolyogtak a képen és mondták, hogy ha elkészül az új iroda, mindenképpen a falon van a helye. :) Vacsora közben beszélgettünk jó és rossz pillanatokról, összbenyomásról, emlékekről stb., és újra éreztem a gombócot a torkomban, de még mindig tartottam magam. Megtudtuk közben, hogy a visszautunk taxival fog történni, ezzel jópár órát spórolunk, megkímélnek bennünket az átszállásoktól és a plusz várakozásoktól. Vacsora után filmnézés mellett döntöttünk: először a Kung-fu pandát, majd a Gyalog-galoppot néztük meg, amin újra hatalmasat derültem. :))) A nap záróakkordja pedig a fürdés-fekvés volt! :)

 

Elérkezett az utolsó csütörtök, az utolsó bolondsimogató nap, de hálistennek olyan munkát kaptunk, ami kellő távolságra volt a dilicentrumtól. A farm egy kisebb földjén kellett az acat és orbáncfű irtását folytatni, kellemes óbégatás hallatszódott a háttérből, mely tudatta mindenkivel, hogy csütörtök van. :) Délre végeztünk szerencsére a dolgunkkal, úgyhogy könnyes búcsút vettünk pritti kis barátainktól, különösen Tonyót néztem meg magamnak jól utoljára. Igazság szerint ez lesz az a része a programnak, ami legkevésbé fog hiányozni, bár gondolom ez sejthető volt. Visszaértünk, akkor láttuk, hogy kenyérsütőnk végleg megadta magát, kis híján leégett a konyha is. Belenéztünk a hűtőbe, hogy mi egyebet lehetne összerakni ebédre, úgyhogy egy jó tejszínes-gombás tészta lett a vége, Mike meg is jegyezte, hogy főtt kaját nem is ettünk együtt, úgyhogy így a végére ezt is sikerült összehozni. Ebéd után angolóra volt, a végére elég nehéz szöveget sikerült választania a kisfehér főnökünknek: valami filozófiai szöveg volt, nem nagyon sikerült megértenem. :( Sebaj, nem csüggedek, filozófus úgyse leszek! :) Angol után gyors lista a bevásárlásról, Mike addig összepakolt és bementünk Totnesbe. Elvittük az állomásra és valóban könnyes volt a búcsú, ugyanis itt tört el a mécses, idáig bírtam tartani. Borzasztó érzés volt, ahogy ott álltunk a kocsi mögött és ugye mit is mondhat az ember ilyenkor. Megöleltük egymást, mondta, hogy nagyon jó volt velünk dolgozni, mi is mondtuk, hogy hiányozni fog, és hogy ha Magyarországon jár, reméljük, hogy összefutunk. Utána rám nézett és azon hatódott meg, hogy miatta kezdtem el könnyezni… Borzasztó érzés az, ha valakitől, akit nagyon megszerettél, úgy kell elköszönni, hogy valószínűleg soha nem fogod viszontlátni. (mert valljuk be, nagyon kicsi a valószínűsége…) :(( Viszont van erre egy gyönyörű Kowa-idézetem, ami teljes egészében kifejezi a helyzetet: „Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan el is megy...Néhány ember barát lesz, és marad egy kicsit, - gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön.. ."Úgyhogy Mike biztosan gyönyörű nyomot hagyott a szívemen és hiányozni fog. Ez a búcsú egyébként mindenki hangulatára hatott, úgyhogy csendesen telt a bevásárlás. Visszaértünk, megnéztünk egy filmet: A tetovált lányt, ami nekem nagyon nem tetszett, pedig ez is olyan csudajó filmként volt beharangozva. Film után vacsora, vacsora után fürdés, fürdés után némi szöszmötölés, némi szöszmötölés után alvás…

 

Péntek reggel különleges feladatot kaptunk: el kellett mennünk még egyszer a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványhoz, ugyanis pár könyvet el kellett hoznunk és majd hazavinni Magyarországra. Nekem ez a cigánykodás kategóriáját súrolja, mert kihasználják, hogy megyünk úgyis haza és megspórolják a postaköltséget. Csempészek leszünk! :)))) 6 könyvet (egyenként kb. 1-1 kiló) sóztak ránk, mondtam, hogy én csak maximum a hátizsákomba tudom ezt betaposni, mert a nagy bőröndömet nem kockáztatom súly tekintetében… :) Bepakoltunk, hálálkodtak (van miért) és hazaindultunk, az összes formalitás körülbelül 10 perc alatt lezajlott. Hazafele úton megálltunk Dartingtonban és megnéztünk egy szép angol kertet, Anna legnagyobb örömére, ugyanis amióta itt vagyunk, erre még nem sikerült szert tenni. A kert megcsodálása és egy kiadós séta után következő állomásunk Totnes volt: piacozás, szuvenyiricski vásárlás és bevásárlás a hétvégére, valamint a hétfői nagy útra. Kora délután értünk haza, gyors ebéd, majd csendespihenőt rendeltem el, amiből az lett, hogy én jól bealudtam, kb. 6 órakor ébredtem fel. Vacsorafőzés következett, majd filmnézés, nem egy könnyed darabot választottunk: a Schindler listáját. Jómagam sírtam megint rajta, és megkértem a csapatot, hogy a hátralévő 2 estén valami könnyedebbet válasszunk….

 

Szombaton, mint a jó állatgondozók, korán keltünk, hogy időben a farmra érjünk. :))) Még oda sem értünk, mikor láttuk, hogy a marhák kint vannak a villanypásztoron kívül, úgyhogy tereléssel kezdtük a napot és csak bíztunk abban, hogy nem lesz rosszabb. Nem mondom, hogy csodajól ment az etetés, de túl vagyunk rajta. A malacok összekentek, a kakas nekem fordult és a lovakat is csak nagy nehezen találtuk meg, de összességében megvan minden jószág. :) Visszafele nem haza tartottunk, mert még le kellett ellenőriznünk a borz-kilakoltató ajtókat, de nyilván nem volt semmi mozgás. Ezután már tényleg hazafele tartottunk. Ebéd után Andris besétált Totnesbe, mi pedig hárman kitakarítottunk, hogy rend maradjon utánunk. A délután csendesen telt: olvasás, naplóírás, beszélgetés, pihi stb. Koraesti vacsora volt, paprikás krumplit csináltunk, majd olyan 7 óra körül újra elindultunk a farmra, bízva abban, hogy megvan minden marha. A fiúrészleg rendben volt, hiánytalan volt a kiscsapat, de a tehenek megint jól elbújtak, szerencsére itt is meglett mind a 6 jószág. Észrevettük, hogy a villanypásztor akksija le van merülve, úgyhogy kerestünk egy másikat és kicseréltük: valószínűleg ezért mászott ki reggel is őnagysága… Az etetést hamar lezavartuk, most nem együtt dolgoztunk, hanem sietősebbre vettük a figurát és szétszóródva tettünk rendet. Én a malackákat vállaltam be, ha már reggel elintézték, hogy legyen etetős ruhám. :) Visszaértünk, lassan elkezdett fürdeni az eleje, én késő éjjelig naplót írtam: ez egy harmadik-fajta napló, csak hogy még egy helyre kelljen adminisztrálni, mennyire hasznos volt az ösztöndíj-program. Hálistennek az egyetemen megtanultunk a körmönfont, jól hangzó mondatok megfogalmazását, úgyhogy nem lesz gond ezzel a naplóval sem, bár Ibusosan sikerült jól elhúzni a végére, de sebaj, úgyis készen lesz…

 

Vasárnap reggel elkezdtem az utolsó nap ritusát, egy csomó hülyeséget kitaláltam, mivel tehetnénk emlékezetessé a napot! :) Reggel a csapatot a TNT Holnap hazautazom c. számával akartam ébreszteni, de mivel tegnap este ezt bejelentettem, és Andris nem tűrhette, hogy így induljon a nap, így tervezett ébresztőm előtt 5 perccel beosont a szobánkba, belecsapott az akusztikus gitár húrjaiba (egyébként nem tud gitározni) és egy bonyolultan megfaragott rigmusra zendített rá (énekelni sem tud): „Eljött a vasárnap reggel, keljetek hát fel!” :)))) Így indult a nap, én persze kiugrottam az ágyból és revansot kapott a TNT-nótával, majd folytattam egyéb hazautazós nótákkal (nem is gondoltam, hogy egyszer a Tankcsapda hüvelykujja, ami már rég nem mutat az égre, még jól jöhet). Reggeli után irány újra a Farm, szerencsére megvolt minden állat maradéktalanul, drága kismalacaim kellően éhesek voltak már és a kakas is kellően mérges volt, hogy szokásos harcunkat megvívjuk. :))) Miután hazaértünk, gyorsan megírtuk az utolsó hét beszámolóját és azonnal el is küldtük, hogy egy kötelességgel kevesebb legyen. :))) Ekkor már nagyon nem bírtam magammal, mondták is, hogy hiába jelentettem be már jó előre, hogy hülye leszek, erre nem voltak felkészülve. Ebéd után nagy duzzogva elkezdtem pakolni, önmagamhoz képest keveset nyűglődtem közben, és hamar készen is lett a bőrönd, leszámítva egy-két cuccot, amire még szükség lesz. Egyébként egész nap szólt a pörgős talpalávaló, itt-ott táncra is perdültünk, látszott mindenkin, hogy már izgatottan várja a hazautat. A korai vacsora után újra megetettünk a Farmon, „könnyes” búcsút vettünk hetünk megkeserítőjétől (hozzáteszem azért, hogy a legérdekesebb sztorik mindig itt születtek meg). Hazafele úton sétáltunk még egy utolsót a folyóparton, itt azért látszott mindenkin, hogy magába szállt, elmélyült a gondolataiban, hova is tegye magában ezt a 105 napot. Visszatérve még egy kis pakolás, fürdés, még egy adag vacsora, hazatelefonálás és már egyre inkább érzem, hogy nem férek a bőrömbe. Naprakész voltam a héten, úgyhogy frissen olvashatjátok utolsó hetem eseményeit. Egyelőre elköszönök, de nem véglegesen, ugyanis extra, 106. napunk, az utazás és a megérkezés napjának élményeit szeretném Veletek megosztani, illetve az illem (és saját belső meggyőződésem is) úgy diktálja, hogy el rövid utolsó bejegyzéssel elköszönjek Tőletek és Angliától is…

Mikor felírtuk hétfőn a heti tervre, hogy 14. hét, valahogy mindenki kételkedve kezdett el számolni magában, hogy ez lehetetlen, nagyon közel a vége. A héten már én is éreztem, már vágyom haza, de kitartok, mert nagyon úgy fest, hogy ha én nem, akkor összedől a rendszer, mert a többiek már elég régen feladták. Szóval hétfő… reggel nagyon nem volt kedvünk gyomlálni menni, már Mike is neveti, hogy gyomlálós hétfő délelőtt. :) Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ez az ezüst-gyomlálás, már csak egyet kell kibírni. Odaértünk, nyilván megint nem volt sehol a jóasszony, gyanítjuk, hogy nem tud velünk mit kezdeni. Hozzátenném, hogy szerintem a kerttel sem igazán, mert a múlt heti föld, amit mi otthagytunk, nem seprődött el egy hét alatt, úgyhogy nem szívügye a rend. :) A mai feladat viszont minden eddigit felülmúlt szakmai tekintetben: palántákat ültettünk! :) Jól olvassátok, semmi tévedés! :) Úgy látszik, a program végére kellő gyakorlatot szereztünk és kellően megbízik bennünk Jane, és ránk bízott 2-2 sor palántát, hogy ültessük el. A fiúk sajna nem léptek előre, nekik továbbra is a gazolás maradt a feladat. Beszéltük is Annával, hogy ennél magasabbra nem juthatunk itt a kertben, úgyhogy jövő hétre úgyse fog tudni jobbat, profibbat kitalálni. :))) És nem is talál ki jobbat, ugyanis a végén bejelentette, hogy bármily szomorú is, és bármennyire is hiányozni fog neki a gyomlálós brigád, a mai volt az utolsó kertészkedés, ugyanis a jövő héten már nyaral. Csak este derült ki, hogy hazudott még egyet a végére, ugyanis felmondott és azért nem lesz már a jövő héten. Sebaj, egyébként sem volt a kedvencünk. :) Ebéd után elmentünk az ezüst-madarászatra, egyedül vágtam neki, ugyanis a fiúknak segíteni kellett pakolni egy érkező gyerekcsoport miatt, úgyhogy majd később csatlakoztak hozzám. Semmi érdekeset nem láttam, ugyanis elég magas volt a dagály és ilyenkor nem szeretnek a madarak szörcsögni. :) A madarászatot követően Mike várt bennünket egy újabb angolórával, melynek témája ezúttal a denevérfelmérés volt, ezen belül is a detektoros felmérés, amit már hetekkel ezelőtt próbáltunk (ahol elaludtam). Megmutatott pár denevérhangot is, hogy meg tudjuk különböztetni őket a későbbiekben. Ez egyfajta előkészülete volt az esti újabb megfigyelésnek. Az angol után bementünk vásárolni Totnesbe, majd haza és elkezdtünk főzni: kis okítással összeraktam életem első lasagne-ját (ha nem helyes az írás, elnézést, de ebben most nem voltam biztos). Sajnos vacsora közben eleredt az eső és nem akart csitulni, úgyhogy el kellett napolnunk a denevérezést és majd keresünk egy alkalmas időpontot, ha jobb idő lesz.

 

Kedd reggel a kiscsapat kettévált: Andrissal megnyertük az utolsó peleodú-ellenőrzést, míg Anna és Balázs a farmra mentek Katy, Mike és Jack társaságában megbeszélni egy korábba beadott módosításait és egyéb farmot érintő kérdést. Andrissal kifeleztük a peleodús területet és megbeszéltük, hogy félúton találkozunk. A „kedvenc” részemmel kezdtem: amikor felértem a dombtetőre, akkor szembesültem azzal, hogy a kritikus ember-nagyságú csalánok gyönyörűen lekaszálva, a rettegett drótkerítés pedig kiszedve, úgyhogy könnyedén indult az odúellenőrzés. A tábla felénél találkoztam az egyik farmerrel, kérdezte mi járatban vagyok, mondtam neki, hogy a „sikeres” pelemonitoring soron következő ellenőrzését végzem, erre ő: „szóltam már Jack-nek, hogy lehet problémák lesznek ezekkel az odúkkal, úgyhogy majd le kellene szedni őket”. Gondoltam magamban, fantasztikus, hiába volt akkor a vizsgálat és valahol titkon már ekkor éreztem, hogy megnyerjük még ezt a projektet is, ugyanis a következő csapat érkezése még elég távoli. Félúton találkoztunk Andrissal a megbeszéltek szerint, a végén csak összemart bennünket a csalán, mert anélkül nem múlik el pelézés :) Utunk a farmra vezetett, itt volt ugyanis megbeszélve a találkozó a többiekkel. Szegények még mindig diskuráltak, vagyis inkább jobbára csak hallgatták, ahogyan Jack és Mike agyalnak a farm későbbi igazgatásáról. Körülbelül egy órácskát vesztegeltünk így, megkajáltunk, gondosan elszeparálódva a bolondoktól, elég az óbégatásukat is hallgatni, amolyan „jó ebédhez szól a nóta” gyanánt. :) Miután mindenki összeszedte magát, nekivágtunk az utolsó füvezésünknek. Nem kifejezetten volt kedve már senkinek sem hozzá, már Mike-nak sem, de éltettük egymást, hogy ez lesz az utolsó. Hálistennek megint jó gyepet találtunk, úgyhogy mégiscsak boldogságos volt az utolsó fűfelmérés. :) Azt hiszem hálás vagyok Mike-nak, hogy sikerült úgy megtanítania a füveket, hogy egy darabig még biztos emlékezni fogok rájuk, bármennyire is nem érdekeltek soha. Visszaérve a főhadiszállásra találtunk egy hatalmas fazék ebédmaradékot: a gyerekcsoport hagyta ránk. Mike kapva kapott az alkalmon, felturbózta kicsit és kész is lett a vacsora. :) Este legyártottunk egy adag beszámolót, mert rendesen le voltunk maradva velük, közben jött a hír, hogy a szerdai Lundy-kirándulás elmarad, mert törölték a hajót a vihar miatt. :( Mike mondta, hogy találjunk valami helyettesítő programot, én javasoltam, hogy menjünk el Plymouth-ba és nézzünk szét, mert a múltkor elmaradt és érdekes városnak tűnt, de le lettem szavazva… Mike mondta, hogy motorcsónakozzunk, ami jó ötletnek tűnt, de megnéztük az apály-dagályt és elég vakhajnalos program lett volna, ráadásul ide is esőt mondott. Úgyhogy abban maradtunk, hogy mindenki azt csinál szerdán, amit akar. Miközben készült a beszámoló, Mike bejött, rázendített a bendzsóra, Anna gitáron pengetett, közben előkerült a pálinka is (igen, még mindig van!!) és kellemes kis este kerekedett ki. :)

 

Nos, a szerda egy olyan nap volt, ami nem szólt semmiről. :) Lundy helyett a semmittevés volt a másodlagos program. A legnagyobb történés talán az volt, hogy 3 kenyeret is elrontottam, számomra máig érthetetlen a dolog. Semmit nem csináltam másképp, mint egyébként… A vége az lett, hogy feladtam (pedig sose adom fel), de valahogy 1,5 kiló liszt ablakon való kidobása rosszul érintett. Úgyhogy a feladat a fiúké a hátralévő időben. A sikertelen kenyérsütéseken kívül a napot blogírással, zenehallgatással és filmnézéssel töltöttem. Három filmet is sikerült nagy ráértünkben befalni, de a rossz idő más programot sajnos nem engedett. Este jött a jó hír, hogy akkor csütörtök mégiscsak Lundy, mert csodaszép időt jósolnak, amit ki kell használnunk. Kivirágzott az arcunk, hogy mégis eljutunk a paradicsomba, úgyhogy korai takarodót fújtunk, mert másnap korán indulunk, elég hosszú napnak nézünk elébe.

 

Csütörtökön valóban korán kellett kelni, ezek nem vicceltek… :) Reggel fél 7-kor volt az indulás, össznépileg jött mindenki (leszámítva Holly-t), úgyhogy a kisbusszal vágtunk neki az útnak. Még a konyhában belém beszéltek egy hányás elleni gyógyszert, bár kicsit tiltakoztam, mert mondták, hogy aki először hajózik, gyakran hagy maga után kisrókát. :)) 2,5 óra autózás után megérkeztünk egy Ilfracombe nevű kisvárosba, érdekessége csupán annyi, hogy innen indul a hajó Lundy-ra, más nevezetessége nincs is. :) Gyűltek szépen-lassan az emberek és megkezdődött a beszállás: mivel apály volt, így a móló alsó részén kellett beszállnunk, mondtam is a többieknek, hogy tisztára, mint egy Rejtő-regényben, de remélem, hogy az öreg Piszkos Fred nem ránt ránk kést útközben. :) Gondosan leültünk a hajó végében, mert már csak ott volt hely, majd elindultunk, Csodásan ment minden, nem is volt senki rosszul, míg ki nem értünk a nyílt tengerre, ami mellesleg szeles, háborgó volt. Hajónkat ekkor elkezdte dobálni a szél és a hullámok, aminek eredményeképpen Andris arca szürkés árnyalatot kezdett felvenni. Akkor képedtem el, amikor menetrendszerűen jött az egyik segédinas és osztotta a hányós zacsikat: úgy látszik, itt fel vannak ilyesmire készülve. Szépen-lassan elszabadult a pokol: Andris elvonult hányni és körülöttem is egyre több volt a rosszul lévő ember… nem tudom, hogy emiatt, vagy csak szimplán amiatt, hogy lomha szárazföldi patkánynak születtem, de én is elkezdtem szédelegni, közöltem Balázzsal, hogy ha nem hozza közelebb azt a k…a szigetet, akkor új arcomat fogja megismerni. :) Mike isteni sugallatként érkezett, hogy ha rosszul vagyok, akkor azonnal menjek fel a hajó tetejébe előre, ott ugyanis nem dobál annyira, és ezt minden kezdő hajósnak így kell csinálnia. Nem akartam mondani neki, hogy én alföldi parasztgyerek vagyok, aki hajón is csak Szarvason ült a Katalin II-n! :))) Felmentem, Katy sem volt valami fényesen, Jack meg valami olyasmi formán viselkedett, mint Den hadnagy a Forrest Gump-ban, amikor a rákász hajóval kint rekedtek a viharban és fent kiabált az árbócon a nagykabátosnak, hogy ez-az, dobáld csak tovább a hajót. :)))) Ilyeténképpen telt az utolsó 20 perc (összesen 1 óra 40 perc volt a hajóút), Mike megmentette az életemet, mert szerencsére jobban lettem. :) A szigetre érkezésünk előtt pár perccel nagy fehér főnökünk szaladt oda hozzám, hogy Ibus, ott van, amit annyira vártál: a tengeren delfineket fedeztünk fel, amint csapatokban hullámozva úsztak a vízben. Meseszép volt, az addigi tengeri betegségemet teljesen elfelejtettem. :) Megérkezve a szigetre egy fóka várt minket a kikötőben: nem zavarta a nagyközönség, nyugodtan sütette hasát a napon. A szigeten találkoztunk egy természetvédelmi őrrel, aki körbevezetett minket, és egy körülbelül 3 órás túrában bemutatta a szigetet. Teljes mértékben természetvédelmi terület, de talán a legfantasztikusabb benne, hogy kis területe ellenére is számtalan élőhely-típus megtalálható rajta. Nekem pedig ami a legfantasztikusabb volt, az a tény, hogy egy szigeten vagyunk, ami valóban, érzékelhetően sziget, ugyanis ha megálltam egy ponton, legalább 2 oldalról láttam a tengert, de amikor felmásztunk a világítótorony tetejébe, körös-körül mindenhol csak a kék óceán látszódott és ez fantasztikus érzés volt. Legjobban arra vágytunk Andrissal, hogy lundákat lássunk, de sajna kiderült, hogy kb. 1 hete elhagyták fészkelő helyüket és majd csak tavasszal térnek vissza. :( Így jártunk… Sajnos 3 óra nem volt elég körbenézni az egész szigetet, de így is élményekkel tele tértünk vissza a hajóhoz. Andris némi aggodalommal is, ami természetes az ideút után, de azt mondta, hogy ha visszafele is végighányja, akkor is megérte. :) Visszafele Posszeidon úgy gondolta, kegyelmes lesz velünk és a tengert elcsitította, így csendes, verőfényes napsütéses sétahajókázásunk volt. Ezúttal viszont egy másik faluban kötöttünk ki, Bideford volt a neve, ahonnan busszal vittek minket vissza kiindulás pontunkba, Ilfracombe-ba. A csavar az egészben annyi volt, hogy 10 percnyi út után a buszunk megfőtt, így 20 percet vártunk egy autópálya parkolóban, míg küldtek egy másik buszt és folytathattuk az utat. Este 8 után értünk vissza Ilfracombe-ba, vettünk egy-egy Fish&chips-et vacsora gyanánt, amit jóízűen elfogyasztottunk az öböl partján. Ezután hazaindultunk, és 2 órás autózást követően (Jack elég vadmarha módjára vezetett vissza) megérkeztünk Sharphamba, tele élménnyel kellően elfáradva, úgyhogy azonnali fürdést-fekvést rendeltünk el. :) Ez a mai nap is úgy vonul be a képzeletbeli emlékkönyvembe, amire nagyon sokáig fogok gondolni, és amiért, mint szürke kisegér újra csak hálás vagyok, hogy velem történt meg. :)

 

Pénteken engedélyt kaptunk a hosszú nap után, hogy magunktól ébredjünk, nem vagyunk időponthoz kötve. Ibusnak ilyet kár mondani, mert nagyon sokáig alvás lett belőle. A többiek sem kapkodták el a reggeli ébredést, úgyhogy az lett a vége, hogy egy szerelmes levél várt minket a konyhában, rajta a feladatokkal. A feladatok viszont hamar elvégezhetőek voltak: az újrahasznosítós sarokban kellett rendet rakni, üveget, műanyagot, papírt stb. Rendet raktunk a konyhában, mert eléggé bombarobbanós hangulat uralkodott a Lundy-s rohanás miatt. Bementünk Totnesbe piacozni, boltba bevásárolni a hétvégére, majd visszajöttünk és korán hozzáláttunk a vacsorafőzésnek, ugyanis este bulit terveztünk. Mike már hetekkel ezelőtt meghívott minket Exeterbe, hogy az utolsó hétvégék egyik estéjét töltsük vele és szórakozzunk. Mi a felsorolt opciók közül a pub-ban iszogatós, beszélgetős szórakozási lehetőséget választottuk, egyrészt, mert már régóta kíváncsiak voltunk, milyen agy hamisíthatatlan angol pub, másrészt meg azért, mert diszkóban nem akartunk lötyögni. :) A bökkenő csak az volt, hogy mire elérkezett ez a nap, valahogy a társaságnak elment a kedve a kocsmázástól (magamat és Mike-ot leszámítva), viszont senki nem akarta megmondani Mike-nak, hogy nincs kedve menni. Végül annyit mondtam nekik indulás előtt negyed órával, hogy akkor döntsünk úgy, hogy elmegyünk, de nem alszunk ott, hanem hazajövünk, mert Andris úgyse iszik. Nyilván szarul jött ki, mert egy estére elutazni nem a közelbe sörözni, az elég luxus, de ha senkinek nem volt vér a pucájában nemet mondani, akkor menni kell. Nos, az este úgy alakult, hogy összesen 4 órát töltöttünk kocsmázással, 3 korsó sör a mérleg, savanyú, fáradt arcok, Mike-kal ketten beszélgettünk jobbára. Éjfélkor már itthon voltunk, és már biztos vagyok abban, hogy egy jó szááóórakozásra várnom kell addig, míg haza nem érek. :)

 

A hétvége az abszolút semmiről szólt: mivel mindenki feladta már az ittlétet, én meg még mérges voltam a pénteki nyámnyilaság miatt, nem csináltunk semmit. Szombaton délig aludtam (tudom, keveset élek). Ha megkérdezitek, mit csináltam, nem tudnám megmondani. Az biztos, hogy mostunk, kicsit takarítottunk, de a nagytakarítást utolsó hétvégére szeretnénk hagyni, mert ahova kutya jár be, ott felesleges sűrűn rendet rakni. Egy darabig vártam a családomat, jelentkezzenek online, majd egy délutáni mms világosított fel, hogy hiába várok: kaptam egy fényképet egy emberekkel teli medencéről. :) Nos, igen, megint buli, és ahogy hallottam a későbbiekben, nem is akármilyen. (meg is jegyeztem magamban, hogy kitartás Ibus…) :) Este megnéztünk egy filmet, a Gettó milliomost. Jómagam már régóta terveztem, de valahogy mindig elmaradt, pedig mindenki dícsérte. Az este után rájötte, hogy jó lett volna halogatni még… nem vagyok Réz András, hogy kritikát írjak filmekről, de szerintem borzasztó volt, küszködve néztem végig és csak azért nem kommentáltam ironikusan, mert Andrisnak tetszett. :) Az viszont biztos h nem kívánom többször megnézni, hiába is köveznek meg ezért sokan, akik nagyon szeretik. Kései fekvés volt a semmittevős nap ellenére és megejtettem az első kosznapomat! :)

 

A vasárnap talán a szombat macskakörmözése is lehetne! :)))) Vagy írhatnám, hogy lásd fent… :) Az eleje stimmel: sokáig alvás. Majd blogírás, és beszámológyártás, amiben hálistennek utolértük magunkat. Délután rengeteget beszélgettem Szípemmel és Szípszerelmemmel, majd megérkeztek az angolok is szépen sorban: Mike Exeterből, Katy és Jack pedig a farmról azzal az örömteli hírrel, hogy befejezték a két műhely építését, úgyhogy nekünk már sajnos nem maradt munka építkezés terén. Ekkor a fiúk máig érthetetlen okból keserves sírásban törtek ki, alig bírtuk őket megvigasztalni. :))))))) Ellenben biztos vagyok benne, hogy az acatos sztori még nem ért véget és tartogat az utolsó hét némi nyalánkságot még.

Sajnálom, hogy ennyi jutott a hétre, de amint olvashattátok, programban nem bővelkedett ez a 7 nap. Látszik és érződik, hogy már nagyon a végénél járunk, de remélem utolsó héten lesz még azért valami meglepetés. ;)

 

Folyt. köv… puszi :)

Vészesen közeledik a vége, egyesek már nagyon is érzik ezt és nagyon vágynak haza. Én még nem tartozom ezek közé az emberek közé, és hangoztatom is, hogy szerintem még ne számoljuk a hátralevő napokat, mert akkor egyrészt nagyon lassan fog telni, másrészt pedig elsuhanunk olyan élmények mellett, akik talán megismételhetetlenek… Ilyen érzelgős beharangozó után akkor következzenek a 13. hét eseményei, fogyasszátok egészséggel a reggeli kávé mellett. :)

A hétfő szokatlanul indult olyan szempontból, hogy reggel vártuk a szokásos találkára a főnit, hogy megbeszéljük a heti tervet. Nem jött… Nagysokára Mike érkezett meg a kész tervvel, gondosan mellébiggyesztve minden programnak egy-egy napocskát, mely azt jelezte, hogy gyönyörű hétnek nézhetünk elébe. Mondta, hogy akkor Ibus, itt lesz még egy hét nyár, ha jól számoljuk, ez máris a harmadik. :) A mai nap a csapat beosztása is szokatlanul alakult: a szokásos Anna-Andris és Ibus-Balázs kombináció most megkavarodott. Anna, Petra és Balázs felmentek a kempingezős részre, ma ők voltak a sorosak segíteni a gyerekcsoportnál, ők voltak ma az ügyeletes nyílfaragók. :) Mi pedig eközben Andrissal a szokásos hétfői munkamenetet követtük. 10 órakor irány a kert, nyilván a jóasszony sehol… Vártunk fél órát, ekkor jött a lengyel kertész bácsi és mondta, hogy ha Jane-re várunk, a főépületben találjuk meg a gépe előtt. :) Megkerestük és talált is nekünk gyönyörű munkát: gyermekkorom egyik nagy kedvence… nem a szilvaszedés, nem is a mák…bizony-bizony, a krumpli lesz az. :))) Két nagy ágyást takarítottunk ki, de csak hajába sült krumplinak való volt benne, úgyhogy „krumplis Keresztanyám” itt hiába ugrált volna a kis kosárkájával! :))) Miután felszadtük, bezsákoztuk őket, talán elég is lesz egy ebédre az étterembe. :) Szedtem egy nagy csokor mákvirágot, mert Jane ki akarta dobni őket, de mondtam, hogy akkor majd én elviszem és vázába teszem; Katy örült is neki, mert ő nagyon szereti, ha van virág a házban. Mike-nak büszkén meséltük ebéd közben, hogy minimális volt a gyomlálás, ma már a betakarítás munkamenetét tanultuk meg és csak reméljük, hogy legközelebb esetleg az ültetést is megtanulhatjuk (de ez már tényleg csak álom). Andris közben elmesélte, hogy az éjjel volt bent nála egy denevér és legalább 10 percet körözött a szobában, míg ki tudott repülni újra az ablakon. Ebből pedig az következik, hogy a múlt heti álmom lehet nem is álom volt, hanem tényleg volt valami a mi szobánkba is, ha nem is tündér vagy manó, de egy denevérre én is benevezek így utólag. :) Ebéd után hozzáláttunk Mike-kal a beszámológyártáshoz: nekem ez a munka mindig olyan kilátástalannak látszik, mintha maga Mike sem értené teljesen, hogy is kell kinéznie egy ilyen lebutított beszámolónak. Elkezdtük összerakni, de Mike nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy majd ő diktálja, mi meg írjuk és akkor a végén majd keresünk szinonimákat és átformáljuk. Nos, nekem ez az ötlet annyira nem volt megnyerő, mert ezzel szerintem kevésbé tanul az ember. Végül az maradt, hogy átbeszéltük a vázlatpontokat és elkezdjük esténként magunk összerakni és majd pénteken átrágjuk magunkat még egyszer rajta és véglegesítjük. Délután megejtettük a bronz-madarászatot (ezeket már én is számolom, mert így felértékelődnek az utolsó események): érdekes madárfajjal nem találkoztunk, csendesen telt el a két órás séta, de kifejezetten jól esett a többórás gép előtt ücsörgés után. Mire visszaértünk, a többiek is végeztek a mai gyerekcsoporttal, szerencsére mindenkinek megmaradt újra minden testrésze épen és egészségesen. :) Mivel csodaszép idő volt, úgy határoztunk, hogy a vacsorát a szabad ég alatt fogyasztjuk el. Olyan jó idő volt, hogy sokáig nem akartunk bemenni, jól elbeszélgettünk a teraszon. Este időben lefeküdtünk, mert másnap megint a nyilazós csoporthoz vagyunk beosztva és lélekben erre fel kellett készülni.

 

Ha kedd, akkor Kiskegyed! :)) Költői kérdés: van még amúgy Kiskegyed?? :)) Igazából nem is fontos… :) Reggel nagy fehér főnökünk, Jack Sparrow kapitány születésnapjára virradt a nap, mi pedig kitaláltuk, hogy talán az lehet a legfrappánsabb és legszemélyesebb kis semmiség tőlünk, ha meglepetés-szerűen rárontunk és elénekeljük magyarul a Boldog Születésnapot! :) Örült neki a drága, mert magyarul még soha nem énekelték neki. Amúgy most töltötte be 31. életévét, meg is állapítottam, hogy a szakáll miatt sokkal többnek néz ki. Még jó, hogy nem kérte, hogy tippeljünk, mert 34 alatt biztos nem mondtam volna! :) Egyébként pedig annyira fanatikusan szereti a szülinapját, mint legkedvesebb Kishugom. :) Reggeli után irány a Sharpham-i erdő, megint Robin Hood-osat játszottunk. :) Lényegesen jobb volt a csoport, mint vasárnap, ezek nem akarták szétszedni az erdőt, nem csüngtek a fatároló tetejéről és nem kellett leszedni őket a legmagasabb fáról. :) Bújócskáztunk, székfoglalósat játszottunk, megcsináltuk az íjakat-nyilakat, kipróbáltuk, most még én is lőttem vele. Délután pedig tüzet raktunk és forró csokit főztünk, bár ez a tűző napsütésben elég furán vette ki magát, de legyen… Miután pedig a gyerekek összeszedték magukat, elbúcsúztunk, rendet hagytunk magunk után a kemping-részlegen, hogy a holnapi csapatot ne áldatlan állapotok fogadják. Mindeközben Anna és Balázs a saját beszámolóját csinosítgatta Mike-kal: ők növényes témából írják, ha már olyan sokat foglalkoztunk a főfűszedéssel. :) Miután újra együtt volt a csapat, elindultunk Totnesbe bevásárolni, mert készletünk fogytán volt. Külön megbízatást kaptam a főnöktől: el kellett mennem a helyi Sass Zoli bácsi-féle háztartási boltba és zsinórt kellett vennem, mert már fogytán volt és a szerdai csoportnak nem lett volna mivel felajzani az íjat. Zoli bácsi nagyon készséges volt, én pedig felvásároltam Totnes összes ideális vastagságú zsinórját, mindösszesen 45 métert. :)) A vacsorát ismét a szabadban fogyasztottuk el, ezúttal csak hatan, mert Jack és Katy elmentek édes kettesben szülinapozni, csak késő éjjel értek haza. Extra program volt mára, hogy éjszaka kimentünk Mike-kal és egy nagy teleszkóppal a kertbe és csillagokat nézegettünk, ugyanis Mike-nak ez egy régi kedves hobbija. Fele csillag nevére sajna már nem emlékszem, de olyan jó volt hullócsillagot látni (nekem mindig mosolyt csalnak az arcomra) és a különböző fényes csillagcsoportokat is szép volt látni közelről a teleszkópon keresztül. :) Mikor sétáltunk vissza a kertből, éppen akkor ért vissza Jack és Katy, és kérdezték, hogy mi az istent kerestünk öreg éjszaka a kertben. Mondtam nekik, hogy gyomláltunk, mert eddig még nem volt alkalmunk kipróbálni kedvenc tevékenységünket ilyen körülmények között. :) Valamilyen csoda folytán megint le lettem hülyézve! :) Későn feküdt le mindenki, és engedélyt is kaptunk arra, hogy tovább aludjunk, úgyhogy másnap csak 10 órakor kezdünk…

 

Szerdán az ígéretek szerint 10kor kezdtünk, úgyhogy volt idő aludni. Az első programunk egy spéci angolóra volt, a tengerparti élővilág védelméről volt szó, Mike szedett össze egy-két különleges szöveget, ami alapján betekintést nyerhettünk abba, hogyan is működik ennek az élőhely-típusnak a megőrzése. Megkértük Mike-ot, hogy legyünk kint, ha már ilyen szép idő van megint, úgyhogy fogtunk egy plédet és kiültünk olvasgatni, beszélgetni. Példaként Lundy-t elemeztük ki, ez egy sziget Észak-Devontól kétórányi hajóútra, ez lesz a következő nagyobb kirándulásunk, amit Andrissal már nagyon várunk, mert maga a megtestesült tengeri madár-paradicsom. :) Ezzel el is ment a délelőtt, majd következett az ebéd. Délután pedig felkerekedtünk és elindultunk Exeterbe, mert találkozónk volt a Környezetvédelmi Felügyelőségnél. A csavar az egészben az volt, hogy ugye kiscsapatunk létszáma eggyel gyarapodott, mert Petra is jött velünk, de a főniék mondták, hogy a Peugeot pótülésezhető, úgyhogy a szerelem érdekében bevállaltam, hogy a csomagtérben utazok. Szerintem azért volt jó, mert e legtisztább, kutyaszőr-mentes ülésen ültem és sok helyem volt hátul, mások szerint meg azért volt jó, mert száműzetésben keveset beszéltem. :)) Mike volt egyedül kétségbeesve: azt mondta, hogy állandóan fülelt, mikor mondok valamit és gyanús volt a csend, aggódok, hogy nem vagyok jól. Milyen figyelmes… :) Odaértünk a Felügyelőséghez, kaptunk gyönyörű visitor-nyakbavalót, mint a filmekben, beültünk egy terembe és vártunk egy fickóra, aki előadást tartott nekünk a Felügyelőség munkásságáról. Vicces volt, mert elég szedett-vetett volt a fickó, úgyhogy túl sok mindent nem tudtunk meg a munkásságról, inkább csak bele-belekapott. Na mindegy, ilyen is volt. Ami viszont jó volt az egészben, hogy megkértük Mike-ot hadd maradjunk még egy kicsit Exeterben, ugyanis meg akartuk nézni a katedrálist. Szerencsére volt magyar nyelvű tájékoztató is, úgyhogy Andrissal körbenéztünk mindent alaposan, elővettem az idegenvezető énemet és olvastam közben, hogy a katedrális egyes részeiről mit érdemes tudni. :) Ahogy Anna beharangozta előtte, tényleg meseszép volt az épület, szerintem még nem is láttam gótikus templomot, vagy lehet, hogy láttam, csak akkoriban még pont nem érdekelt. :) Utána még császkáltunk a főutcákon, boltoztunk, nézelődtünk. Este fél 7 körül indultunk vissza, egy üzenet fogadott bennünket a konyhaasztalon, hogy szedjünk még mogyorófa-vesszőt, ugyanis a szerdai csoport elhasználta a maradékot és kellene még egy kevéske csütörtökre. Szerintem Jack anyukája csuklott aznap este, mert hirtelen felindulásból elég sok nem szép szó hagyta el a szánkat. Végül a fiúk elindultak, szedtek egy nagy csokor vesszőt, mialatt mi előkészítettük a vacsorát és rendet tettünk a konyhában. Mikor visszatértek, beállították a vesszőket az iroda ajtajába, hogy ha mélyen tisztelt főnökünk benyit a sötét helyiségbe, gondosan nekimenjen. Békésen vacsorázunk, amikor eszünkbe jutott, hogy milyen jó volna, ha látnánk az arcát is, amikor belép és meglepődik. Így született meg az ötlet, hogy beszereljük az infravörös fényérzékelős vidramegfigyelő kamerát. :) Az eredményt pedig itt láthatjátok alul! :)))) A végén megkaptuk, hogy srácok, túl sok szabadidőtök van és sikeresen összeszoktatok és elég őrültek vagytok! :))) Nos igen, nem tagadjuk, hiszen mi vagyunk a banditák! :)))) Este rászántam magam, hogy írok még egy kis beszámolót, aminek az lett a vége, hogy fél3-kor feküdtem le, nem aggódtam, mert tudtam, hogy kirándulós nap lesz…

 

A csütörtök megint egy olyan nap volt, hogy egy lépéssel közelebb kerültem a csütörtök=piaci nap összefüggéshez, ugyanis nem a farmon, nem a bolondokkal töltöttük a napot, hanem megint felkerekedtünk kirándulni. :) Első uticélunk Plymouth volt, ahol egy hatalmas tengeri akváriumot néztünk meg. Tavalyi nyíregyházi kiránduló cimboráimnak üzenem, hogy az ottani ehhez képest kutya fasza volt… Hatalmas, gyönyörű, lélegzetelállító és még sorolhatnám! Azt hittem a legszebb a rája lesz, míg el nem értünk az utolsó állomásra, az ausztrál tengerek élővilágához. Gyönyörű színes halak, és akkor hirtelen felbukkant egy hatalmas teknős, pont úgy, ahogy a Némóban. Komótosan, megfontoltan, ugyanakkor mégis méltóságteljesen. Beleszerettem elsőre és a hároméves gyerekekkel ott ültem az üveg előtt és csak bámultam. Kisvártatva Mike is becsatlakozott és csendben ülve csak néztük a morajló akváriumot, közte a megfontolt teknőst. Ezután újra kocsiba szálltunk (elfelejtettem írni, hogy megint hátsó sorban jutott hely), és meg sem álltunk Wembury-ig, ahol egy látogatóközpontba szerettünk volna bemenni, de pont ma volt zárva, úgy látszik a piaci nap nem látogató-barát. :) Elindultunk le a beach-re (bocs, hogy nem magyarosítottam), jót sétáltunk, lábat mostunk, sziklát másztunk, kiültünk egy-egy peremre és megintcsak csodáltuk a hatalmas tengert. Mike-kal meg is állapítottuk, hogy ez megint egy szép hely volt. A víz egyébként borzasztó hideg volt, nem is éreztük a végén a lábunkat, úgy átfázott, viszont hála szikrázó napsütésnek, hamar megszáradtunk. Miután feltöltődtünk a sós levegővel, úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza. Mivel elég sokáig voltam fent az éjjel, és mivel a hátsó sorban nem lehet olyan jól érvényesülni (egyesek szerint ez a hely való nekem, mert csendben vagyok addig is, és hogy ezt hamarabb is kitalálhatták volna), hazaúton bealudtam, Totnes környékén ébredtem. Ezután gyors bevásárlás a városban, majd haza, hirtelen vacsorafőzés, magvacsorázás. Úgy döntöttem, hogy nem töröm magam egy újabb éjszakai dolgozatírós munkálkodással, majd Mike segítségével pénteken befejezzük. Ellenben hosszas beszélgetésbe bonyolódtam legkedvesebb kuncsorbai ismerősömmel, ami már egész héten hiányzott. Közben elköszöntünk Petrától, mert hajnalban utazik vissza kishazánkba, letelt a nyaralás. Kései lefekvés lett a mai nap vége is…

 

Pénteken nagyon nem akartam felkelni, valami olyasmit dünnyögtem állítólag a hálózsákból, hogy hagyjatok itt, én ki nem kelek az ágyból! :))) Végül csak erőt vettem magamon és elindultunk gyepet felmérni, mert nagyon szeretjük! :) Útközben bejelentettem, hogy sajnálok mindenkit, de ha több éjszakán keresztül nem alszok rendesen, akkor fáradt vagyok és szokatlanul hülye. :) Az előre borítékolt jóslatom beigazolódott: annyi hülyeséget hordtam össze és énekeltem, hogy már Mike-nak is sok volt, sőt miután visszaértünk, Katy is mondta, hogy valami nem stimmel, a többiek mondták neki, hogy nem sokkal rosszabb, mint egyébként. :)) A növényes felmérés eredménye az lett, hogy jót forrtunk a napon, találtunk egy csomó növényt, bár ez kevésbé sem érdekelt senkit, leszámítva Mike-ot, aki nagyon örült az újabb gazdag gyepnek. :) Ebéd után a beszámolókat alakítgattuk: mindenki egyesével ment Mike-hoz és összeraktuk a táblázatokat, grafikonokat, térképeket és a végén összeállt a 7 oldalas beszámoló. Tudom, nem sok, de kész van, megvan, jöhet a diploma. :) Sokáig munkálkodott rajta mindeni, még a vásárlást is töröltük, mert nem voltunk hajlandóak tovább halogatni, túl akart rajta lenni mindenki, hogy felhőtlenül élvezzük a maradék napokat (nem, mintha egyébként olyan sokat aggodalmaskodnánk). Amikor már éppen azon gondolkodtunk, mi legyen a vacsora, derült égből villámcsapásként kapta Mike az sms-t, hogy nem kell törődnünk a vacsorával, mert Jack és Katy barbecue-partival készül. :) Megérkeztek, előkészültek, közben söröztünk, sült a kolbász és a hamburger pogácsa, meg a zöldségnyárs, úgyhogy kellemes este volt. Este viszont, ahogy ültünk a tűznél, rájöttem, hogy itt az idő hazamenni, ugyanis a nyári sütögetések nem teljesek Apa megbilincselt csirkecombjai, Iza bealvásai, Zoli mandarinos ládái, a Kokó-nóta és a sok hülyeség nélkül, amiket összehordunk. (gyengébb idegzetektől elnézést!) Úgyhogy mától várom a hazautat, de azért figyelek a maradék 2 hét minden apró csodájára, ígérem! :)

 

A hétvége eseményei együtt fognak következni szépen sorban, ugyanis nem érdemes szétválasztani. A programunk kempingezés volt a tengerparton és azt hiszem egyik hétvége sem fog túltenni rajta, mert egyszerűen csodálatos volt. Reggel mindenki kialudta magát, rám is rám parancsoltak, hogy pihenjem ki magam. Összecsomagoltunk, gondolom nem nehéz kitalálni, hogy nekem volt a legtöbb cuccom, úgy látszik, egy sima kempingezésre sem tudok kevés ruhával elmenni. A fiúknál az verte le a biztosítékot, amikor becsomagoltam a kispárnámat, szerintük az nem kelléke egy átlagos kempingezésnek… :))) Eredeti tervünk az volt, hogy a tengerpartra érkezés előtt megnézünk egy kisvárost, Dittisham-et, mert állítólag egy nagyon takaros kis halászfalu. Tervünket viszont módosítottuk, ugyanis az idő annyira szép volt, hogy inkább egyből a tengerhez tartottunk. Az uticél egy Stoke Fleming nevű városka után található beach, a neve Jenny Cole’s Cove. Ahogy odaértünk, beborult az ég és irtózatos szél kerekedett. Mondták a többiek, hogy jól át kellene gondolni ezt a kemping dolgot, de mondtam, hogy nem adjuk fel ilyen könnyen, én biztos kempingezek ma, ha a fene fenét eszik is. Lezártuk a kocsit és a cuccok egy részével leindultunk a partra. Egy nagyon meredek domboldalon kellett lemennünk és egy nagyon aranyos tengerpartot találtunk ott (ezt egyébként Katy ajánlotta nekünk, mert neki ez a kedvence). A látvány, ami elénk tárult meseszép volt: valahol félúton voltunk Dartmouth és a Startpoint között, még láttuk is a szép nagy világítótornyot. Ha pedig hátat fordítottunk a tengernek, akkor kőfalas-domboldalas birkalegelőket láthattunk. :) Úgyhogy ilyen silány körülmények között kezdtük el a hétvégét… Annyira erős volt bennem az elhatározás, hogy fürdök a tengerben, hogy a felhős idő ellenére is átvettem a fürdőruhámat, és miközben a többiek a bokájukat édesgették a nagyon hideg vízhez, addig én nekiszaladtam, durr bele, és már úsztam is. Igaz, hogy annyira hideg volt, hogy levegőt nem kaptam eleinte, de csak úsztam és úsztam és pár perc után már vidáman kiabáltam ki a többiekhez, hogy rendesen úszok a tengerben!!! :)))) Az első benyomás még mindig az, hogy a tenger hatalmas, a második meg az, hogy rendesen sós! :) Mondtam is a többieknek, hogy egy koviubit simán össze lehetne rakni belőle. :) Miután kiúszkáltam magam, kifeküdtem napozni a tengerpartra, meg is állapítottam, mennyivel jobb egy kavicsos tengerpart, mint egy homokos, mert itt nem lesz az ember nyakig homokos, és a kavicsok „memóriahabként” viselkednek, felveszik az alakodat és kényelmesen lehet feküdni. Igazán semmittevősen telt a délután, közben megkajáltunk, amolyan ölbe vevős, nomád módon, a körülmények alapján kineveztem ezt a hétvégét az idei fesztiválomnak: sátorban alvás, rendszertelen étkezés és még némi alkohol is megkerült. :) Közben eleredt kicsit az eső, de én kitartottam a „happy camping” mellett. Kb. 5 percig szemetelt az eső, majd elállt és újra kisütött a nap. Olyan 7 óra körül felmásztunk a dombtetőre a kocsihoz, lehoztuk a sátrakat, felvertük olyan helyre, hogy a dagály azért hajnalban ne sodorjon el bennünket és lehetőleg tengerre néző kilátás legyen. Megvacsoráztunk, közben a dombok mögött lenyugodott a nap és feljött a tenger felett a Hold, így gyönyörűen csillogtak a hullámok. Elszopogattuk a gondosan megvásárolt Bacardinkat, majd kellemes beszélgetés után lefeküdtünk aludni, mert olyan 11 körül már elég hideg szelek fújtak a tenger felől. Megfogadtam, hogy történjen bármi, felkelek megnézni napkeltét. Felébredtem reggel fél6kor, ekkor már nem tartottam annyira szupernek a memóriahabos kavicsot, mert eléggé elzsibbadtam a kavicságyon. :))) Sebaj! A látvány, ami fogadott, meseszép volt. Az öböl túlsó végén, a sziklák mögül bukkant elő, és szinte percenként más-más arca volt a tájnak: a tengernek, a szikláknak, a habos felhőknek. Ott álltam egyedül a hullámzó tengerparton és végignéztem a vérvörös napot, ahogy átvált sárgába és felébred a világ. Ezt egy újabb boldogságcsomagként raktároztam el az emlékezetemben, és ismét hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen is megtörténhetett velem. :) Mikor pedig reggel megkérdezték, hogy tényleg ilyen elvetemült voltam, hogy felkeltem, csak annyit mondtam nekik, hogy ezeket az alkalmakat úgy kell kezelni, hogy soha vissza nem térő lehetőségek, éppen ezért nem szabad kihagyni… Reggel még madarásztunk kicsit Andrissal: láttunk szulákat is, ahogy nyílegyenesen belevágódnak a tengerbe, majd sikeres halászat után újra felbukkannak. Délelőtt feltámadt a szél, a sátrakat is kis híján majdnem elvitte, úgyhogy összeszedtük őket. Még egy kicsit ücsörögtünk a parton, mindenki elmélyedt a saját gondolataiban. Olyan dél körül indultunk vissza, Dittisham felé vettük az utat, ha már tegnap elmaradt. Megérkeztünk és a kocsiból kinevettük a falut: egyutcás takaros kis falu volt, igazából semmi látnivalóval. A templomot és a többi kisházat megnéztük a kocsiból, úgyhogy ki se szálltunk, hanem elindultunk haza. Gyors bevásárlás Totnes-ben, hogy legyen mit vacsorázni este. Már éreztem útközben, hogy a fejem szét akar szakadni, gyanítom, hogy kaptam egy enyhe napszúrást. Miután visszaértünk főhadiszállásunkra és elindítottuk a mosást, lefeküdtem aludni, de 3 óra alvás után is borzasztóan éreztem magam, Tömtek a többiek egy kis kaját belém, lezuhanyoztam, ittam töménytelen mennyiségű folyadékot és úgy látszott, hogy megmaradok. :) Este beszámoltunk a meseszép hétvégénkről az angoloknak, Katy-nak pedig megköszöntük a jó tippet, megmutattam nekik a képeket és látták rajtunk is, hogy ragyogunk a boldogságtól, mert szerintem ez egy olyan hétvége volt, hogy mindenkinek helyre tette a lelki világát.

 

És ezzel el is kezdődött a finish, a végső két hét, ami biztosan bővelkedni fog meglepetésekben, kirándulásokban, várakozásokban és sajna a búcsúzásban is. :( No de addig még rengeteg idő van és Ibus mosolyogva várja az újabb csodákat! :)

 

Folyt. köv… puszi :)

Bizakodva néztünk a 12. hét elé, ugyanis borítékoltuk, hogy az előzőnél rosszabb már nem lehet. Hétfő reggel nem volt szokásos heti terv, nem beszéltünk meg semmit, mert a nagy fehérnek valami megbeszélése volt már korán reggel, úgyhogy sietnie kellett. Mi meg tudtuk a dolgunkat, és mentünk egyből a kertbe. Legnagyobb szerencsénkre nem volt ott Jane, mert ő ossza mindig a „legkedvesebb” munkákat, hanem csak a segédje, akinek megesett rajtunk a szíve, és benti munkát kaptunk. Kicsit rendbe kellett tenni az üvegházat: gyomlálás (természetesen), paradicsom kacsolása és kötözése, majd egy kis locsolás. Mivel nem volt több tennivaló, így elengedtek bennünket hamarabb (hálistennek!). Úgy döntöttük, túlesünk hamar a madarászaton, mert később lesz szebb idő, úgyhogy beöltöztünk, és „hatalmas” lelkesedéssel nekivágtunk. Nyilván nem találtunk semmi érdekes madarat, nem is tudtunk a kevésnek sem örülni, mert ítéletidőben nem szoknak madarászni, ez olyan mint az erőd-szőnyeg dolog… :) Természetesen gyönyörűen elázva értünk haza, az Imi mondása már rég megdőlt, miszerint egy évben egyszer el lehet ázni…többéves adagomon vagyok túl, ami a jövőre nézve megnyugtatóan hat. :) Alig értünk vissza, belépett egy lány az előtérbe és közölte velünk, hogy a magyar önkénteseket keresi, mondtuk, hogy mi vagyunk azok, erre már magyarul, hogy „akkor sziasztok!”. :) Meglepődtünk, se köpni se nyelni nem tudtunk. :) Kiderült, hogy egy faluban arrébb önkéntes, egy szellemi iskolában segít csoportokat igazgatni. Az érdekes az volt, hogy mindenhol ismerős volt, legyen szó Kaposvárról vagy a tájépítészetről, a Nimfeáról vagy a Hortobágyról…nekem ez kicsit gyanús volt. Mindenki tátott szájjal hallgatta, hogy mekkora jó helyen dolgozik, és hogy mennyivel jobb lehet mint a miénk, én meg nem szóltam egy szót sem, mert ugye nem illik leszólni egy vendéget, ha már vette a fáradtságot, hogy meglátogat bennünket. Magamban viszont határozott vélemény alakult ki: teljesen olyan volt mint Terry (a közösségbomlasztó), aki soha nem tudja, mit akar csinálni éppen, és most úgy gondolja, hogy a faölelős-hippi-méregzöld vallást gyakorolja. Meghívott bennünket keddre Totnesbe egy előadásra, ahol a téma az lesz, hogy a pénz hogy rontotta meg a társadalmat… Mikor elment, Anna és Andris nagyon mondták, hogy ők menni akarnak, én meg mondtam, hogy szerintem ez hülyeség, mert nemcsak pénz kell, hogy romlott legyen a világ, és ha akarja az ember, szeretet működik anélkül is. Balázs mondta, hogy igazam van, úgyhogy eldőlt a résztvevők névsora. Ezután mondtam, hogy nekem véletlenül aludnom kell: ami azt jelentette, hogy 2 órára megborultam és majd csak estefele tértem magamhoz, amikor is realizálta, hogy én leszek a vacsorafőző. Meg lettem dícsérve, hogy angolos nyári vacsorát rittyentettem össze, kaja közben megbeszéltük a heti tervet, ha már reggel elmaradt. Viszonylag sokáig elhúzódott most a beszélgetés, sőt még mosogatás közben is dumáltunk, úgy látszik most kommunikatívabbak voltam a főniék. :) Este időben feküdtünk, mert másnap csoportnál kellett segítenünk, azt meg már kitapasztaltuk, hogy elég fárasztó…

 

Kedd reggel kiscsapatunk kettévált: Anna és Balázs egy gyerekprogramot rakott össze, mert elvileg egyszer lesz egy tengeri látogatóközponttal közös programunk, ahol a gyerekcsoportok egy napon megismerhetik a tengeri és az édesvízi élővilágot is és az Ambios (azaz mi) adja az édesvízi programot hozzá. A mi feladatunk Andrissal pedig az volt, hogy segítsünk Jack-nek egy erdészetes csoport fogadásában és egy egésznapos program lebonyolításában. Mielőtt megérkeztek volna, rendbe kellett tennünk a területet: talán emlékeztek arra a történetre, amikor egy kis tavacskát újítottunk fel egy hétvégén, dacolva az esővel is. Nos emellett a tó mellett van egy aranyos tűzgyújtó hely padokkal, ami kifejezetten alkalmas egy ilyen erdészetes csoport fogadására, csak valamiért eddig nem volt használatos. Andris nyírta a füvet, Jack a forrást takarította, én meg gyomláltam, pakolásztam. Kész is lettünk időben, elindultunk a csoport elé. Mikor megérkeztek, szomorúan konstatáltam, hogy a tipikus neveletlen idióták… mint kiderült, ez is olyasmi csoport, mi a mi erdészetes csoportunk, hogy munkaügyin keresztül tanítgatják a semmirevalókat! Vettünk egy mély levegőt és belevágtunk! :) Először elmentünk egy erdőfoltba, ahol éppen fakivágás volt és a nebulók (akiket mellesleg egyáltalán nem érdekelt semmi) megnézhettek egy fakivágást. Jack-kel jót mosolyogtunk rajta, hogy mi álltunk az első sorban, és mi néztük végig tátott szájjal, hogyan dől el a hatalmas fenyőfa. (kicsit hatékonyabb volt, mint a Ludas Matyiban… pamm-pamm!) :) Ezután levezényeltük a csapatot a már előkészített helyre, aholis a feladat a tűzgyújtás volt. Jack kérdezte, hogy csináltam-e már ilyet, mondtam, hogy nálunk rendszeresek a tűzgyújtások. (Azt már nem akartam mondani, hogy vasárnap hasonló szisztémával majdnem az irodájukat gyújtottam ki, amikor tüzet próbáltam csiholni a szülinapi gyertyához :))) Mikor már három tűzrakó helyen is sikerrel jártak a fiatalok, akkor mondta Jack, hogy szaladjak már fel két zacskó mályvacukorért, legyen valami jutalom is, ha már ennyit szenvedtek vele. :) Úgyhogy dombra fel, dombról le, le is főttem rendesen, de ennek újabban örülök. :) Ebéd után az volt a feladat, hogy egy erdős domboldalon erdei növényeket gyűjtsünk, mert egy szomszéd falucska (Dartington) általános iskolájába új növényeket szeretnének telepíteni, úgyhogy szedtünk csomó páfrányt, medvehagymát stb… A kedvencem az volt, hogy Jack gondolkodás nélkül ásott mindent ki, anélkül, hogy tudta volna, mi is az. :) Egyszercsak odajött egy lapátnyi lándzsás útifűvel hozzám, hogy Ibus, ilyet találtam, mi ez? Mondtam neki, hogy mi, nagy büszkén be is csomagolta a ládába, majd közölte velem, hogy Mike növényes felmérései tényleg hatékonyak. :) Este pedig, amikor vacsoránál Katy megkérdezte, hogy milyen növényeket találtunk, nagy büszkén kihúzta magát, hogy lándzsás útifüvet. :) Ránéztem és csak mosolyogtam: én is tanítottam neki valamit! :) Miután kellően feltúrtuk az erdőt és lemásztunk a dombról a teleszedett ládákkal, elköszöntünk a csoporttól és visszamentünk a házba. Időközben Annáék is elkészültek a gyerekprogrammal, úgyhogy kocsiba be és irány a farm, mert találkozónk volt a tengeri lányokkal, akik a programban a sósvízi élővilágot mutatják majd be. Gyorsan visszapörgettem a korábbi blog-bejegyzéseket, a negyedik héten voltunk Torquay-ban ennél s szervezetnél, mostanra ki is alakult az együttműködés ötlete. Amit viszont nem meséltem akkor, hogy a központban csak nyafogó, vihorászó, affektáló lányok dolgoznak, ami nagyon idegesítő, beszéltük is, hogy nem fogunk a mostani találkán egymásra nézni, mert tuti elnevetjük magunkat. :)) Megérkezett a 6 nyafka, köztük a főnyikorgó és már első pillanatban elnevettem magam, utána is végig piros fejjel ültem, de ahogy láttam, más is… Megbeszélték a programot, majd elintegettük őket, közben Jack beszólt, hogy ennyi nevetséges lányt egy helyen! :))) Felnevettünk mind a négyen és mondtuk, hogy ezt mi már az első találkozáskor megállapítottuk, csak nem mertük mondani. :) Úgyhogy a nap hátralevő részében mindenki cuppogva, nyavalygósan beszélt, ami a nagy fehér szájából különösen vicces volt. :)) Andrissal elmentünk bevásárolni, Katy mondta, hogy vegyünk halat, meg garnéla rákot és csinál nekünk tradicionális angol halas kaját! Isteni volt, de tényleg, nagyon bekajáltunk belőle! :) Visszafele jövet a bevásárlásból, a birtok területén kipróbáltam Katy kocsiját: nagyon furcsa volt az anyósülésen vezetni (Apusnak üzenem, hogy még tolattam is, rendesen tükörből :)! :))) Közúton egyébként nem lehet vezetni bárkinek, mert a biztosítás személyre szabott, de ezt is kipipáltam a képzeletbeli listámon. :) Az esti internetezésnél elkezdtünk beszélni a Ludas Matyis favágásról, aminek az lett a vége, hogy megnéztük a yooutube-on az egészet, mert szerencsére fent volt. :) Ennek meg az lett a vége, hogy nagyon soká feküdtünk le aludni, de újra megállapítottam, hogy ez a mese még mindig csudajó! :)

 

A szerda nem volt olyan élménydús, mint a kedd. A feladat az volt, hogy Annának (az itteni Anna) segítsünk mogyorófavesszőt gyűjteni, mert vasárnaptól 5 napon keresztül csoportok jönnek és íjat, nyilat fognak csinálni. Ehhez pedig nagyon sok alapanyagra van szükség és ugye kire számíthatnak ilyenkor, ha nem a lelkes magyar önkéntesekre. Felkerekedtünk, a mi Annánk nem jött, mert kertet tervezett a farmra, ha egyszer készen lesznek a felújításokkal. Mi pedig bevettük magunkat a fiúkkal, az itteni Annával és egy angol önkéntes lánnyal egy mogyoró ültetvényesbe és gyűjtöttünk egy csomó vesszőt. Vicces volt, hogy hallottuk, ahogy esik az eső, viszont nem éreztünk belőle semmit, mert olyan sűrű volt az ültetvény. Miután elegendő vesszőt vágtunk, mély levegőt vettünk és kimerészkedtünk. Mindenkinek jutott egy-egy nagy csomó vessző, ezt összekötöztük és elkezdtük húzni magunk után, keresztül árkon bokron, pocsolyán, tehénszaron! :) Mindeközben az imént említett képlékeny anyagok felhordódtak a ruhánkra is, úgyhogy mire leértünk a házhoz, és vályúba tettük a vesszőket, nem éppen legpompásabb állapotban néztünk ki. :))) A vicc az lesz majd szerintem, hogy ezekből a szaros ágakból kell majd íjat készíteni, feltételezhetően nekünk is… ne nem baj, majd szemet hunyunk felette! :)) Átöltöztünk, megmosakodtunk, megszárítkoztunk, majd az ebéd elfogyasztása után úgy döntöttem, „véletlenül” elalszok, mivel nem volt program délutánra. A tervezett 15 percből (Mártika szerintem megint röhög, hogy ja persze…) 2,5 óra lett. :) Katy szólt, hogy Mike olyan 7 körül fog érkezni elvileg, úgyhogy welcome paprikás-krumplival vártuk. Meg is érkezett a drága, kaptunk tőle magyar csokikat, mindenki rárabolt a sport szeletre, de ő is sejtette, hogy az lesz a legkelendőbb. :) Mondta, hogy nagyon jó volt az az egy hét, le is égett az igazi nyári napon… Elújságolta, milyen embereket válogattak össze az interjún. Este megnéztünk egy filmet, mert régen volt már nagy kivetítős mozizás, ezúttal egy Tarantino-filmet, a Jackie Brown-t választottuk, úgyhogy megint nem jött össze a korai fekvés, de sebaj…

 

Csütörtökön megint olyan helyeken jártunk, amit magamfajta szürke kisegér ismét nem érdemel meg szerintem, de mindenképpen jólesett a lelkemnek és imádtam az egész napot. :) Az uticél ismét a Dartmoor Nemzeti Park volt, talán emlékeztek még rá, hogy voltunk már itt korábban is, ezt a helyet hasonlítottam Írországhoz anno. Nos, ezúton is hasonló helyeken voltunk. Első állomásunk egy környékbeli falucska, Ashburton volt. Itt találkoztunk egy bácsival, aki a nemzeti parknak dolgozott több mint 30 évig, és egy kávé kíséretében elmesélte a nemzeti park történetét, bemutatta az élővilágát, legfontosabb élőhely-típusait és a nemzeti park céljait stb. Utána tettünk egy rövid sétát a városkában: nagyon különleges hangulatú hely. Volt szerencsénk bejutni egy templomba is, ami azelőtt iskolaként is működött: beültem az egyik padba, ahol egy 1923-as karcolás volt. :) A városnézés után kocsiba ültünk és nekivágtunk újra a nemzeti parknak, és már sejtettük, hogy újra szép helyeket fogunk látni, mert szerencsére Dartmoor bővelkedik ebben. :) Először a Haytor nevezetű sziklacsoportnál álltunk meg: tüdőt kiköpve, de sikerült felmászni a tetejére, ahonnan meseszép volt a kilátás, olyan tiszta és szép idő volt, hogy még a tenger is látszódott a mozaikos dimbek-dombok mögött. :) Miután kigyönyörködtük magunkat, továbbáltunk és egy másik sziklacsoportot kerestünk fel, aminek a neve Hound Tor. Itt már szerencsére kevesebb ember volt, nyugodtabban lehetett túrázni és nem utolsó sorban fényképezni. :) Ismét kinéztünk egy nagy sziklát, ahova felmásztunk és gyönyörködtünk. Ilyenkor egy kicsit mindenki elcsendesedik (még én is) és egyedül marad a gondolataival. A sziklák tetejéről kiszúrtunk egy csomó kőfalat, megkerestük a térképünkön, hogy mi az és kiderült, hogy egy 700 éves falu maradványa. Miután körbenéztünk, kiderült, hogy nincs messze egy folyópart, Mike szerint egy 2 km-es körtúrával visszaérünk a folyó mentén a kocsihoz. Nos, a túra vége az lett, hogy nagyon „Cserebökény” érzésem volt, amikor a HOTEK-táborban jól megbicikliztettek bennünket. :))) A 2 km nagyon nem 2 km volt, a folyópart meseszép volt, de utána elfogyott az ösvény, mint az Aliz csodaországban és árkon-bokron, vizenyő területeken bandukoltunk, míg végül nyakig sárosan kilyukadtunk egy birkalegelőn, azok csak bámultak bennünket, hogy ki ez az 5 hülye, akik a senki földjéről másznak át a drótkerítésen (jelzem, a szögesdrótos kerítés mászásában nagyon nagy gyakorlatot szereztünk már:))). Újabb jópár km megtétele után sikerült visszakeveredni a kocsihoz, Mike nem győzte kérni az elnézést, de mondtuk neki, hogy semmi gond, mert egyrészt jó kis kaland volt, másrészt meg fényévekkel jobb volt, mint az előző csütörtök. :) Hazaúton az autópályán ért a hegyaljás Kowa-koncert, lélekben nagyon a drágáimmal voltam! Miután hazaértünk, gyorsan főztünk vacsorát, hálistennek Mike is segített, mert nem nagyon volt kedvünk. A kései vacsorát követően jómagam lezuhanyoztam, és önmagamat csúfosan maghazudtolóan korán lefeküdtem aludni, mert hullafáradt voltam a nagy túra után. :)

 

Péntek reggel Mike áldozott rán pár órát, hogy azt a nyavalyás beadandó dolgozatot (ami a diplomához kell majd) összerakjuk, de sajna nem ért rá szegény, mert a szüleit várta látogatóba és rendet akart csinálni a kuckójában. Úgyhogy a nap hátralevő részében egyedül lettünk hagyva, de mivel eszünk ágában sem volt dolgozni a beadandó, úgy döntöttünk besétálunk Totnesbe, mert már olyan régen gyalogoltunk a kisösvényen. Bevásároltunk egy pár dolgot a szupermarketben, nézelődtünk a főutcán, Annával megbeszéltük, hogy szombat délelőtt visszajövünk shoppingolni, veszünk magunknak valamit (igen, idáig bírtam vásárlás nélkül, de szerintem ez is szép teljesítmény!) :)) Visszasétáltunk és vacsorafőzésbe kezdtünk: Anna csinált finom zöldborsó főzeléket, nekem ebben annyi volt a feladatom, hogy lopjak petrezselymet a kertből, ezt találtuk most ki fizetésképpen a hétfői gyomlálásért. :) Közben megérkeztek a nagy fehérék és boldogan újságolták, hogy túl vannak az első bódés árulós napon, mondtam, hogy ha maradt tojás, szívesen vásárolnánk a vacsorához… Azt hittem hülyéskedik, amikor mondta, hogy jó, 2 ₤ lesz, először kinevettem, de láttam, hogy nem viccel, úgyhogy kifizettük a közös kajapénzből… Túlságosan belemerült ebbe az eladó szerepbe! :) Meglepődtek a főzelék-tükörtojás kombináción, de mondták, hogy nagyon finom volt, nem győzték falni a főzeléket: ilyenkor mindig rájövünk, hogy elég szegényes az itteni gasztronómia. :) Az este legviccesebb pillanatát majdnem elfelejtettem: Andris legendásan nem járatos a konyhában, de néha be szoktuk fogni őt is. Anna rábízta a habarást, hogy kavarja csomómentesre. Eközben bekevertem zenének a „nyan-cat”-et, ami kiscsapatunk vissza-visszatérő zenéje, ha túl hülyék vagyunk (https://www.youtube.com/watch?v=QH2-TGUlwu4). Most olyan jól sült el, hogy mindenki táncra perdült a konyhában, Andris pedig páros lábbal ugrálva keverte a habarást a konyhapultnál! :) Ilyenkor szokták mondani Katy-ék, hogy messze mi vagyunk a legőrültebb csapat az eddigiek közül… én pedig gyanítom, hogy ezután sem lesz még egy ilyen agyament társaság! ;)

 

Szombaton nem siettünk sehova, nyugodtan aludtam, ami azt jelenti, hogy elég sokáig. :) Az éjszakám nem volt zavartalan, ugyanis azt álmodtam (de lehet, hogy nem is álom volt), hogy berepült egy denevér a szobába, erre kétszer is felijedtem. A többiek nyilván lehülyéztek, utána meg szívattak, hogy biztos tündér volt vagy valami kobold, mert az való az én gyermeteg világomnak. :) Valamiért márpedig nagyon valóságosnak éreztem az egészet! A kései reggeli után összekaptam magam és besétáltunk Totnesbe: piacoztunk, boltoztunk, igazi korzózós napot tartottunk Annával, amit megfejeltünk egy parkban eltöltött kávézós-sütizős beszélgetéssel is. Jómagam egy olyan csoki tortát vettem, ami már a pultban megszólalt és nem lehetett otthagyni. És tényleg mennyei volt: a tészta, a krém, a bevonó mind-mind igazi ét csoki… még most is, ahogy írom ezeket a sorokat, összefut a nyál a számban. Anna megköszönte, hogy múlt héten tartottam benne a lelket, mert csütörtökön acathúzgálás közben már majdnem elszakadt nála a cérna, de a hülyeségeim életben tartották. :) Mondta, hogy akaratlanul is felvidítom az embereket és ezért nagyon hálás. :) A kis lelkem ezután megint olyan boldog volt. A na mérlege: egy felső magamnak, szuvenyiricski vásárlás kezdete a kiscsaládomnak, majd egy kellemes süteményes beszélgetés. Ezután hazasétáltunk, ittunk egy jó hideg sört, mert kellően kitikkadtunk a gyaloglásban. Estefele összekaptuk magunkat újra, Andrissal és Balázzsal bekocsiztunk Totnesbe, mert ma érkezett Balázs barátnője, Petra (ahogy Imi mondaná, az utolsó csaló! :)). Amíg Balázs várt a buszra, mi Andrissal bevásároltunk pár dolgot, mert tegnap csak a legszükségesebbeket vettük meg, nem a teljes hétvégi készletet. Meg is érkezett Petra időben, rövid beszélgetés után bepakoltunk a kocsiba, ők kettesben elindultak gyalog Sharpham-ba, mi meg kocsival vissza, elkezdtünk vacsit csinálni. El is készült a welcome vacsora, mire megérkeztek. Megkajáltunk és össznépileg megnéztük a Harcosok klubját, ugyanis Petra pótolta a filmkészletünket, ami már eléggé fogyatkozóban volt. :)

 

Vasárnap túlbuzgó önkéntesek voltunk, ugyanis bevállaltuk, hogy segítünk egy gyerekcsoportnál, a bizonyos íj-nyíl készítő gyerekcsoportnál. :) Nem nőttem ki teljesen a stréberséget, ez már biztos… :) Andrissal ketten tüsténkedünk, de már a csoport érkezésénél láttuk, hogy hosszú lesz a nap… és valóban az volt! :) Eléggé hiperaktív, pörgős gyerekek voltak, már a megérkezésnél majdnem letarolták a komplett kerítés-rendszert, ekkor Andrissal egymásra néztünk, hogy ajjaj… :) Egész nap bőszen daraboltuk az íjakat, faragtuk a nyilakat, segítettünk feldíszíteni őket, majd felügyeltünk a nyilazásnál, végül forró csokit főztünk nekik, és szerencsére nem esett le senki a fákról, minden szem megmaradt és mindenki boldogan tért haza. A legpoénosabb sztori egyike az volt, hogy a faragott nyilaink annyira ramatyak voltak, hogy alig találtak vele a gyerekek célba, nyilván egymásra néztünk Andrissal, hogy hosszú évszázadok eltelte után is helytálló a mondás, hogy „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” :) Még ha nem is ilyen szövegkörnyezetben használták eredetileg. :))) A nap végén pedig, miután a gyerekek elmentek, Mike kuckóját (ami a lőtér mögött van) teleszurkáltuk nyilakkal, mert legendásan fél a gyerekcsoportoktól és már előre rettegett, mi lesz, ha még nyilakat is adnak a gyerekek kezébe… Este aztán jött, hogy jó poén volt srácok… :))) Kellően kifáradva értünk vissza délután, vacsorát ma nem főztünk, miután megfürdött mindenki, elindítottunk egy régi kedves filmet, a Sárkányszívet, amit szerintem csak én néztem végig, mert mindenki más bealudt rajta. :)

Így telt el a 12. hét, ami ismét rengeteg szép pillanatot tartogatott, amire szívesen fogok visszaemlékezni…

 

Folyt. köv… puszi :)

Hétfőn azt hiszem semmi érdemleges nem történt, főleg azért, mert a nap felét átaludtam. Jack szerint ez pocséklás, de nem baj, mert máskor meg én vagyok az, aki késő éjjelig fent bagolykodik. Szóval felébredtem 11kor, addigra már mindenki megreggelizett és elfoglalta magát. Gyors reggeli után leültem a gép elé, nekifogtam pótolni a blogos elmaradásaimat, mert megint felgyűlt rendesen. Délután Andrissal elmentünk megcsinálni a szokásos madarászatot, sajna egy nagy pólingon és 100 kanadai kívül nem sok érdemleges volt, de legalább megszellőztettük magunkat. Este megcsináltuk a maradék hamburgerpogácsákat, szolid hamburgeres vacsora volt, majd nem volt még senki álmos, úgyhogy filmet néztünk. Ne köpjetek be bennünket, de megloptuk a netet és a youtube-ról néztük meg a Brian élete c. angol humorral túltelített vígjátékot. Nagyon nekem való film volt, folyt a könnyem a nevetéstől. :) Esti záróakkordnak nagyon kellemes volt, majd fürdés-fekvés. Tudom, hogy heti indításnak elég langyos volt, de most hétfőn volt a hétvége… :)

 

Kedden ismét visszatértünk a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványhoz, ezúttal is segítő kezet nyújtani, mert ugye abban is nagyon jók vagyunk. Délelőtt az egyik alkalmazott, Matt vezetett minket körbe, megmutatta a területet, ahol átalakították a földeket úgy, hogy bagoly-szemmel baráti legyen fészkelni vagy táplálkozni. Nagyon tetszett, tényleg annyira természetközeli volt, látszik, hogy rengeteg munka van benne, több mint 10 éve dolgoznak rajta. Az anyagi helyzet sajna ennél az alapítványnál sem rózsás, úgy látszik ezek itt is mostoha gyermekek, nemcsak kishazánkban. Miután körbesétáltunk, ittunk egy teát, és hozzáláttunk a munkához. A feladat a következő volt: kaptunk egy botot (nekem gyógytorna botra hasonlított legjobban, de magyar botostánc járására is kiváló volt), ezzel a bottal kellett egy gyepre kivonulnunk és az ott burjánzó saspáfrány nevű haraszt tövére olyan erősen ráverni, ahogy csak tudtunk. Ugyanis ha eltörik a szára, akkor megáll nyilván a növekedésben és jövő évben sokkal kisebb részt fog növeszteni és ez a legősibb és legtermészetesebb módja annak, hogy kiirtsák a területről. Az más kérdés, hogy ez évekbe telik, és tömeges önkéntes segítségre van szükség hozzá, de mi rendelkezésre álltunk éppen. Ebéd előtt nem végeztünk mindennel, de félbehagytuk és visszamentünk a bázisra, megkajáltunk a bandával. Nagyon kedvesek és közvetlenek voltak, érdeklődőek: az ilyenekkel lehet jót beszélgetni. Miután túlestünk a második teánkon is, visszamentünk a területre és befejeztük a páfrány-püfölést. :) Miután végeztünk, még egy hősi feladat állt előttünk: egy másik invazív faj, az acat irtása is kritikus kérdés az alapítványnál. Kitalálták, hogy egy kísérleti területen felfognak pár parcellát és különböző technikákkal távolítják el a gyomot. A mi feladatunk az volt, hogy egy parcellából tövestől húzzuk ki a növényeket. Nem volt a leghálásabb feladat, de megcsináltunk: egy nagy kazal acatot gyűjtöttünk össze, Matt jólesően nyugtázta, hogy velünk jót lehet dolgozni (meghiszem azt!). :) Ezután könnyes búcsút vettünk az alapítvány minden munkatársától, mert már nem fogunk visszajönni többet… hazaindultunk. Gyorsan bevásároltunk Totnesben, majd hazaérkezvén vacsorafőzés, internetezés, blogírás, beszélgetés, fürdés, fekvés, alvás volt az este hátralevő program-kínálata…

 

A szerdát utólagos bevallásunk szerint nagyon elrontottuk, de ez a nap kiváló volt arra, hogy belássuk, vésztartalék tervünknek mindig lennie kell. :) A probléma ugyanis az volt, hogy reggel a nagy fehér főnökünk megkérdezte, hogy van-e valami tervünk mára, és mivel nekünk, kis butáknak nem volt, így megnyertünk egy extra-farm napot. :) Hurrá!!! Miután jól leszidtuk magunkat, nekivágtunk egy csodás esős napnak! Az első feladat egy olyan hely rendrakása volt, amit én csak reméltem, hogy a következő csapaté lesz, de nem… megnyertük!!! :))) Volt ott minden, még szerintem cigánygyerek is, gondosan elrejtve. Miután elrendeztük a jurtát, a rokkát, a tejes üvegeket, a szekrényeket, a fejőgépet, a tükröket és egyéb szerszámokat (érezhető gondolom a tárgyak szél spektruma közötti egyértelmű összefüggés), Katy megkért minket, hogy tartsunk vele festéket venni, mert szeretne egy út melletti zöldséges bódét felújítani, hogy ha majd beindul a farm, ott árulják a portékát. Mindeközben a fiúk elkezdtek újra falazni. A festés kiválasztása sem tartozik a kedvenc élményeim közé: több mint egy órát álltunk a boltba, mire a kiválasztott színeket a fiú előkereste a rendszerből és mire helyben bekavarta. A folyamat valószínűleg azért is tartott olyan sokáig, hogy Katy-t maradásra bírja még a fiú, mert eléggé tette neki a szépet, mi meg csak tartottuk Annával a gyertyát. :) Miután nagy nehezen kikeveredtünk és vissza a farmra, kocsit kellett cserélnünk, mert a nagy fehér már ideges volt, ugyanis neki is vissza kellett mennie Totnesbe (most remélem mindenkiben felmerült e kérdés, hogy akkor miért nem ő ment be festékért…). Kipakoltunk a kocsiból, Katy és Jack váltottak pár szót a nap hátralévő programjaival kapcsolatban, majd Jack idegbeteg módon elindult, mivel késésben volt, nem figyelve arra, hogy a gondosan kiválasztott műanyag dobozos festék a kocsi előtt maradt… Az eredmény: a farm úszott a kék festékben (még Holly kutya is), a bolondok örvendeztek, nekünk pedig tervmódosítást kellett eszközölnünk. Egy órás lapátolás és mosás után végre megtisztult a környék és hozzáláthattunk a bódé rendbetételére. Sikerült Katy-t rábeszélni, hogy vízbázisú festékkel nem célszerű esőben festeni, úgyhogy körbegyomláltunk, lesepertük és csak a belső, száraz részt festettük le, de az OSB-lap, nem mutatott valami jó, elég igénytelen hatása lett egy sor után. Visszamentünk a farmra és mivel nem volt rendelkezésre álló kocsi, így hazasétáltunk. Útközben Holly jól összeverekedett egy másik kutyával, alig bírtuk szétszedni őket, úgyhogy a szar nap fokozódott. Megcsináltuk a vacsorát, ha jönnek a fiúk haza éhesen, ne kelljen várniuk. Szegények valamikor 8 körül értek haza, észrevétlenül ketten maradtak a farmon. Az I-re a pontot az tette fel, hogy fürdés után találtam magamban egy kullancsot: a kis hülye már elkezdett dolgozni, de Anna ügyesen kiszedte, úgyhogy megmaradok. Este mikor lefeküdtem aludni, nyugtáztam, hogy Kowám is azt szokta mondani, hogy „ez is csak egy nap, nem a világ vége”, és hogy másnap jobb lesz… https://www.youtube.com/watch?v=OCKzw_7tI2E

 

Nos, néha a legnagyobbak is tévedhetnek, még Kowa is! :) Nem volt jobb a csütörtök, mondhatni borzalmasabb volt! Szokásosan önkéntes nap, szokásosan a farmon, szokásosan a bolondokkal, szokásosan logikátlan munkák… Az eredmény: az eddigi 11 hét legtragikusabb napja. Elkezdődött azzal, hogy reggel szakadó esőre ébredtünk, és megsúgom, hogy ez nem csitult a nap folyamán egyáltalán, sőt… Összeszedtük magunkat és hatalmas lelkesedéssel nekivágtunk a farmnak. A fiúk folytatták a falazást, minket meg kitettek a bódénál, hogy folytassuk a festést. Kapott egy második sort is az OSB-lap, így már egészen pofás lett. Viszont a külsejét most sem kezdtük el, tekintettel a szakadó esőre, és mivel Katy megígérte, hogy jön értünk, nem volt mit tenni, bemásztunk a bódé alá és vártunk… A szitu kesernyésen vicces volt, ha létezik ilyen fogalom, ugyanis két esőkabátos-esőnadrágos-gumedlis manó kucorodik egy frissen festett bódé alatt, nyakig festékesen és közben lassan ázik lefelé a festék, mivel vízbázisú… :))) Ezt a helyzetet pedig sok elkocsikázó ember látta az út mentén, Annával bele sem mertünk gondolni, mit gondolnak rólunk. Eleinte inkább a nevetést választottuk, mert máskülönben elríttuk volna magunkat, de miután 1,5 óra kuporgás után sem történt semmi, kezdtük kétségbeejtőnek és szánalmasnak érezni a helyzetet és cseppet sem láttuk viccesnek magunkat. Nagysokára megérkezett Katy és megkérdezte miért nem sétáltunk vissza… majd miután látta, hogy nem vagyunk túl vicces kedvünkben, elnézést kért és segített bepakolni a kocsiba. Visszaértünk a farmra, gondoltuk megszárítjuk magunkat az ebédlőben, de hemzsegtek a bolondok, úgyhogy beültünk az irodába, megebédeltünk és vártuk, hogy elcsendesedjen az ebédlő. Utána odakucorodtunk a kályhához (mert a bolondokra esőben be kell gyújtani) és szárítkóztunk. Ekkor egy gondozó (embergondozó) bekísért egy delikvenst és ráparancsolt, hogy félóráig üljön a kályha mellett, mert csurom vizes és visszajön érte később. A nő le is ült, kicsit motyogott nekünk, majd a kályha melegénél elaludt. :) Ebben az idilli hangulatban jött Jack és Katy, hogy akkor öltözzünk, megyünk! :) A feladatunk undorító volt!!! Nem túlzok, tudjátok, hogy bírom én a szar melókat is, elvégre Malomházán nevelkedtem! :) Vázolnám akkor a feladatot: azon a táblán, ahol hetekig kerítést építettünk, apránként felnőtt az acat és a lósóska. Kisokosok kitalálták, hogy ráküldik a teheneket, hátha lelegelik, de ugye egy jó agráros tudja, hogy ezt a tehenek nem szeretik: előbbit azért, mert szúr, utóbbit azért, mert rossz íze van. Tehát adott egy szakadó eső, egy sáros, letaposott, tehénaknával túltelített mező, rajta az ágaskodó acatok és lósóskák, amik egytől egyig azt „kiabálták”, hogy „Ibuuuus, húzz ki”! Úgyhogy nekiálltunk és láncban elkezdtünk gyomlálni. Esőkabátom derekasan állta az égi áldást, de egy óra elteltével kezdett átázni, közben a munkában kezdtem leizzadni, úgyhogy a folyadékok a középső pulcsimban találkoztak, ami elég érdekes érzés volt. A nadrág is kezdte magát megadni, de a gyomok még mindig kiabáltak, hogy ne hagyjuk abba. Időközben megérkeztek a bocik is, és bámultak a maguk borjú tekintetével, hogy mi a fenét keresünk itt, én pedig a magam stílusában odafordultam hozzájuk és leb@sztam őket, hogy ezt nektek kellene lelegelni. Ezen már a nagyfőnök is csak nevetni tudott, hogy megint tipikusan elintéztem. Miután mindenki kellően átázott (szegény Anna főleg), a nagy fehér úgy döntött, ideje abbahagyni. Na és ekkor kitalálta, hogy mégiscsak gyűjtsük össze a szétgórált gyomot… bevallom, ez már nekem is sok volt! Logikátlannak éreztem, hogy másodjára járjuk végig ugyanazt a gyepet, amit egyszer is meg lehetet volna. Nagy dirrel-durral befejeztük, meg lettünk dícsérve, de ez nem nagyon vigasztalt. Jack hazahozott minket kocsival, egyből megleptük magunkat egy pálinkával, majd Anna elment zuhanyozni, miután kijött, folytattuk még eggyel és így ki is védtük a megfázást. :))) Jack este hozott még este egy doboz csokit kárpótlásul, mert látta, hogy nem volt túl vicces a mai nap. Érdekesen alakult a vacsora is, mert nem volt kocsi, hogy bevásároljunk, így abból kotyvasztottunk, ami volt, de éhen nem maradtunk (a mondat utolsó részét Anyukám miatt tettem oda). :) Ezután mindenki lefeküdt aludni, mert a mai önkéntes napot el akartuk hamar felejteni, már amennyire et lehetséges. :)

 

A péntek sem volt a legkellemesebb nap, úgy látszik ez a hét ilyenre sikerült. Megállapítottuk, hogy Mike nélkül megáll az élet és már nagyon várjuk vissza. :) A mai feladatunk az volt, hogy a diplomához, amit majd a program végén kapunk, szedjük össze az összes fényképet és fejtsük ki a képaláírásokat. Amilyen feltétel még hiányzik, ahhoz pedig gyártsunk fényképet! :) Azért remélem érzitek, hogy a susmus itt is megvan kicsit… Összegyűjtöttünk és kifejtettünk mindent, végiggondoltuk, hogy még kinek milyen fénykép kell, hogy megfeleljen a követelményeknek és elindultunk. Felfogadtak a többiek egy fotóst a csapatból, aki nagyon élvezte, hogy beállíthatta az embereket, hogyan is nézne ki legjobban, igazán élethűen a fotó. :) Közben persze előkerült a hátizsákom aljából egy doboz sör is, mert ugye napsütésben az ilyen komolytalan munkák sokkal jobban kivitelezhetőek sörrel a kézben, és ebben a többiek is partnerek voltak szerencsére. ;) Elkészültek a fantom fotók, megintcsak jókat röhögtünk közben magunkon és ismét megállapítottuk, hogy az előzően kizárt, hogy ilyen hülyék lettek volna. :) Utána gyorsan bevásároltunk, mert tegnap ugye elmaradt, így ma pótoltuk. Miután visszaértünk, befejeztük a csodálatos portfóliónak az összefűzését és odaadtuk a nagyfőnöknek, aki örömmel fogadta. :) Érezhető gondolom, hogy egy nagy nulla volt a mai nap, de ez szerintem méltó volt hétzárónak.

 

Szombaton sokáig aludtunk, valahogy össznépileg mindenki, még a hajnalban kelők is (sejthető gondolom, hogy magamat nem ide sorolom:)). Némi semmittevés után Balázzsal gyorsan összeraktunk egy heti beszámolót, mert jócskán le vagyunk maradva, összesen három hetet kell megírnunk ezen a hétvégén. Megbeszéltük a többiekkel, hogy késő délután besétálunk Totnesbe, beülünk egy kocsmába, ahol van csocsó, legyen egy kis szórakozás a hétben. Viszont egész Totnesben nincs csocsó, mint este kiderült, Angliában nem játszanak ilyesmit kocsmákban, inkább darts vagy billiárd a menő. Jack azt mondta, hogy a csocsó inkább európai kocsmajáték (igen, jól olvassátok, ezek a szigetnépek nem sorolják magukat oda). Úgyhogy az egészből az lett, hogy vettünk egy-egy fish&chips-et, ami Anglia legtipikusabb kajája, meg néhány sört és parkba kiülős, beszélgetős estét tartottunk. Mindeközben találtam egy kukázós mókust is, aki mellesleg nagyon szeretett pózolni a fényképezőgépnek, úgyhogy újabb jó képek születtek. :) Későn értünk haza, vacsorával nem volt gondunk, a nap zárásaként megnéztünk egy filmet, az Asszony illatát, majd takarodót fújtunk. :) Zuhany után jutott eszünkbe a fiúkkal, hogy a Gyalog-galoppot kellene még megnézni, de nincs fent a youtube-on egészben, majd rám kacsintottak, én meg elcsábultam és este elindítottam a letöltést… remélem nem járunk úgy, mint Stuttgartban. :)

 

Vasárnap megint sokáig aludtam, szinte sikerült elérni a 12 órát, szóltam is a többieknek, hogy előre is elnézést, de ilyenkor a szokottnál is hülyébb vagyok. :) Kirándulni nem volt senkinek kedve, elég morci volt az idő, úgyhogy a takarítás mellett döntöttünk. Gyönyörűen fényesre nyaltuk a házat, kutyaszőr-mentesítettük a környéket, még ha csak egy napra is. :) Mindeközben azon gondolkoztunk, hogyan lepjük meg Balázst, mert ma volt a születésnapja. Megírtuk a beszámolókat, végre utolértük magunkat, gyorsan dobáltunk hozzá pár képet is és el is küldtem Ákosnak, hadd örüljön. :) Kisütött közben a napocs és Andris kitalálta, hogy lemehetnénk evezni a folyóra. Annával egymásra néztünk, hogy akkor ez a megfelelő alkalom a meglepetésre: Andris elviszi Balázst, mi meg összedobunk egy sütit. :) Andris viszont nem értett egy puszta tekintetből és értetlenkedett, hogy miért maradnánk itthon vacsorát főzni, majd megcsináljuk együtt, ha hazaértünk az evezésből. Kicsit olyan érzésem volt, mint mikor Pati szülinapját ültük Tiszakécskén és Fifi az istennek nem értette, miért kell elmenni a játszótérre, míg Kereszt rá nem kiabált, hogy igenis elmész Efike a játszótérre! :) Én is félrehúztam Andrist, hogy ne értetlenkedjen, jót mosolygott utána, hogy milyen gyenge a felfogása. :) Miután elmentek a fiúk, szélsebesen összeraktunk egy almás sütit, majd hozzáláttunk a csirkepörkölthöz. Találtam születésnapi gyertyát is, gyufát nagyon nehezen, már-már majdnem az irodát is kigyújtottam, mert a vihargyújtóval próbáltam először tüzet csiholni, több-kevesebb sikerrel. :) Végül lett süti, lett gyertya, lett láng is rá, úgyhogy hangos felkiáltással felköszöntöttük a szülinapost, aki persze sejtett valami a susmus alapján, de még ígyis nagyon örült a gesztusnak. :) Megvacsoráztunk, majd a bűnözés gyümölcsét, a Gyalog-galoppot néztük meg: könnyesre nevettem magam, mert igazi elvont angol humor, nagyon tetszett. :) Mondtam is a többieknek, hogy emiatt szívesen fogom tartani a hátamat! :))) Nos, ez a hét ilyeténképpen telt el: érezhetően nem a legjobb, de ilyen is kell, Anya szerint nem lehet nyilván végig fenékig tejfel. Amit pedig ehhez még én teszek hozzá, hogy egy ilyen után mindenképpen jobbnak kell következnie. :)

 

Folyt. köv. puszi :)

Megkezdődött a tizedik hét, egyszerűen nem tudom feldolgozni, milyen hamar eltelt, hihetetlen! Angol kedveseinknek is nagyon hihetetlen, hogy elszaladt a 2/3. Hétfő reggel a megbeszélésen összeraktuk a szokásos heti tervet: megint szurkolni kell a jó időért, ugyanis lesz egy tengerparti sátras esténk kedden, ahova nagyon nem kellene az eső. A reggel majdnem szokásosan indult, csak a kert előtt fel kellett szaladnunk 4 guriga budipapír társaságában a kemping-részre, ugyanis gyerekfoglalkozás volt és a tűzgyújtás mellett a wc-papír mennyiség stabilizálása a kritikus feladat. :) Miután ezt lerendeztük, visszaszaladtunk szólni Jack-nek, hogy minden rendben van, és hogy megyünk a kertbe. Erre ő: Ibus, ha Hollyt is viszitek, tegyél el egy zacskót, ha úgy járnátok, mint múlt héten… :) Úgy látszik, itt az se marad titokban, ha a kutya nem jó helyre szarik! :)) Nyilván megint gyomláltunk, de most az üvegházban, Mike szerint ez szakmai fejlődés, mert egy belső gyomhoz máshogy kell viszonyulni, mint egy kültérihez. :) Hozzánk hülyült, semmi kétség! :) Ebéd után madarászni mentünk, puffogtam, hogy szakad az eső és megint nem lesz semmi érdekes. Ezzel szemben láttunk egy nagy pólingot, bár tudom, hogy ez az olvasók szívét kevésbé dobogtatja meg… :) A másik nagy esemény viszont biztos jobban: utolsó állomásunkon egy fóka úszott el előttünk a folyóban. Bizony, jól olvastátok, egy FÓKA! :)))) Mondták már, hogy ha jön fel a dagály, akkor ők is felúsznak a sós vízzel, de még valahogy soha nem volt szerencsénk. Ma viszont igen, így fülig érő szájjal jöttem vissza és szaladtam közölni az angolokkal, mint valami kisgyerek. :) Délután vásárlás előtt személyes beszélgetések voltak Mike-kal és Jack-kel, kíváncsiak voltak egyenként mindenkire, hogy érzi magát, mit fejlődött a kitűzött célok terén, miben lát hiányosságokat stb. Én Jack-hez kerültem, és olyan jót dumáltunk félóra alatt, hogy ezzel elleszek a hátralevő 6 hétben. Ugyanis a szakmai dolgokon túl feltettem a kérdést, hogy ők mit gondolnak rólunk. Mondta, hogy az eddigi legjobb csapat vagyunk, mert az előző csapatok nagyon visszahúzódóak voltak, de velünk lehet kötetlenül beszélni, jó értelemben bolondosak vagyunk. :) Amit pedig utána mondott, magamban később megkönnyeztem: azt mondta, hogy örül, hogy engem is választottak, mert látja, hogy én vagyok a vidámság legfőbb forrása, néha nem érti, mit is nevetünk, de jó ránk nézni, és hogy csapat összetartó vagyok és szereti azt, hogy ha a csoport véleményére van szükség, rám mindig nézhet és tudja, hogy választ is fog kapni. Mondtam, hogy igen, valóban kicsit sokat beszélek. :)) Úgyhogy mondtam is a többieknek, hogy bármilyen kitüntetésnél többet ért ez a mai beszélgetés, amikor is azt kaptam meg, hogy jó ember vagyok, mert ez nekem, szürke kisegérnek nagyon sokat számít. :) Beszélgetés után gyors bevásárlás Totnesben, majd angolóra, de előtte feltettük főni a paprikás krumplit, hál istennek találtunk hozzá füstölt kolbászt, úgyhogy még jobb lett. Annyira jól sikerült, hogy Jack maga elé vette a fazekat és kimártogatta a szaftot. :)) Vacsi után netezés, beszélgetés és összepakolás a holnapi kempingre, majd keresztbe tett ujjal alvás, nagyon akarjuk, hogy jó idő legyen! :)

 

Kedden reggel időben keltünk, nyilván esett, nem is gyengén, nagyon bosszúsak voltunk, mert gyanítottuk, hogy nem fog alábbhagyni, és bárhol is van az a „duga”, oda fog beledőlni a kempingezés. :( Ennek ellenére bepakoltuk a sátrakat, hálózsákokat, teáskannát a kocsiba és elindultunk az első felvonásra. Ezúttal Devon megye keleti csücskébe indultunk el, Colyford városka közelében, az Axe folyó torkolatánál van egy természetvédelmi terület, ahol nem mellesleg madárgyűrűzéssel is foglalkoznak. Itt fogadtak minket és néztük körbe a területet: egy olyan projekt van épülő-félben, ami nem professzionális madarászoknak szól, hanem inkább családokat, iskolásokat szeretne közelebb hozni a természethez. Jól csinálják, meg kell hagyni. A kedvencem az oktatóterem volt, amit kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy hatalmas ablakai egy nádasra néznek és annyira világos, hogy olyan az ember érzése, mintha kint lenne a természetben. Látszik, hogy gyerekcipőben jár az egész, de nagyon lelkesek és nagyon akarják csinálni, én csak szurkolok nekik, hogy maradjanak végig ezen az úton, mert szerintem ezen a környéken lesz erre igény. A másik dolog, amit megmutattak, a világ első önmagától működő zsilipje. Kísérleti alanyokat kerestek, ez a szervezet pedig jelentkezett és tökéletesen működik a dolog: a torkolat apály-dagály mozgásához igazodik a szerkezet, a zsilipnek köszönhetően tudják szabályozni a természetvédelmi terület vizes-mocsaras élőhelyének vízszintjét. Jómagam nem teljesen értettem a mechanizmus minden lépését, csak a lényeget, hogy a találmány egyszerűsége ellenére is csodálatosan működik, teljesen bevált. Az idő cseppet sem enyhült, csúnya ködös, tipikus angol időjárás volt, viszont a tájnak ígyis meg volt a varázsa: az más kérdés, hogy ez a varázs mondjuk októberben sokkal aktuálisabb lenne. Aminek viszont kifejezetten örültem, hogy jót beszélgettünk a madarász bácsival, volt lehetőség egy kis eszmecserére, mesélt ős is madaras sztorikat, meg mi is. Madarásztunk is egy keveset: láttam csigaforgatót, amit még azelőtt soha, bár gondolom ettől sem dobtatok egy hátast! :))) Mikor végeztünk mindennel, elköszöntünk, megköszöntük a kellemes napot és elindultunk vissza a kocsihoz, tanakodtunk, hogy is legyen ez a kemping dolog… A madarász bácsi „Happy Camping!” jókívánsággal indított minket útra, de mi nagyon azon voltunk, hogy nincs értelme áztatni magunkat… A kocsinál öten egymásra néztünk és megbeszéltük, hogy akkor toljuk el ezt a kemping dolgot, mert alapvetően nem a sátrazás ellen vagyunk, hiszen tök jó lett volna reggel a tengerparton ébredni, csak nem ilyen körülmények között. Hazaindultunk, mondtam, hogy nekem véletlenül aludnom kell kb. félórát. Kérdezték, mit jelent e véletlenül: mondta, hogy olyan lesz, hogy elkezdek olvasni és „véletlenül” elalszok. :) Így is lett, csak 1,5 óra lett belőle… Mártika szerintem nem lepődik meg rajta. :) Katy főzött vacsorát, közben megbeszéltük, mi legyen a szerdai program. Kárpótlásul megint kirándulás lesz, mi választottunk helyet: még anno kinéztük egy szép világítótornyot a környéken, azt szeretnénk megnézni. Fürdés-fekvés… (zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az eső még mindig zuhogott!)

 

Amikor szerda este hazaértem és beszéltem Anyukámmal, úgy meséltem el neki mindent, hogy életem egyik legszebb (de lehet, hogy az eddigi legeslegszebb) helyén jártam. Valami olyasmi volt erre a reakció, hogy hányszor fogod ezt még mondani Fiam, mert amióta kint vagy, már annyi ilyen helyre mondtad, hogy ez volt a legszebb… Igaza van, de az is biztos, hogy ezt a helyet nehéz lesz überelni egy ideig. Na de vissza az elejére… Reggel nyilván még mindig esett, de Mike megnyugtatott bennünket, hogy 11-kor abba fog maradni, mert a BBC időjárás ezt jósolta. Mondtam neki, hogy én kételkedek kicsit, de ám legyen. :) Rutinosan bepakoltuk a gumicsizmákat a kocsi hátuljába és elindultunk. Először Dartmouth-ban álltunk meg: itt már voltunk egyszer, nem emlékszem hanyadik héten, de azon a hétvégén, amikor Andris cimborájával kirándultunk. Ezúttal viszont az elsőre ragyogó város teljesen más arcát mutatta: nyirkos, ködös, sejtelmes volt, nekem kevésbé volt megnyerő, Balázs viszont nagyon élte, szerinte nagyon gyönyörű volt… 11 órakor pedig bekövetkezett az, amire senki nem számított: elzárták a csapot! :) Mike büszke volt magára, hogy ő ugye megmondta és én is elismerően bólogattam. Ezután végig jó időnk volt, talán ez is hozzájárul a legszebb hely-érzéshez. :) De megint előre szaladtam… Következő állomásunk már a tengerpart volt: Slapton falu közelében álltunk meg, a határ érdekessége, hogy egy édesvízi tavat csak egy út választ el a tengertől! (kerestem egy térképet, hogy meg tudjátok nézni). Először a kis tóhoz vezető bekötőútnál álltunk meg, megebédeltünk a tengerparton, csudajó volt. :) Utána mondta Mike, hogyha még sok mindent szeretnénk megnézni, akkor ideje lenne továbbindulni. Úgyhogy körbesétáltuk a tavacskát, kellemes időben és mivel még csak 3 óra volt, így belefér még egy helyszín. És ekkor jött a csoda. :) Az öböl végén (ezt is bejelöltem piros ponttal) volt egy világító torony, amit már régóta szerettünk volna megnézni. Odaértünk, kifizettük az aránytalanul magas parkolási díjat, majd át a kapun és egy olyan kis úton kellett elmennünk a toronyig, amit én a magam kis bugyuta stílusában úgy jellemeztem, hogy olyan, mint a kínai nagy fal, csak kisebb és Angliában van! :) Már Mike is csak fogja a fejét ilyenkor, mást nem tud tenni! :) Végigsétáltunk, egészen a világító toronyig, majd kinéztünk egy szép sziklacsoportot és oda felmásztunk. És akkor itt térek ki a csodára: ahogy ott ültem a semmi közepén, körülöttem három oldalról a zúgó tenger, negyedik oldalról pedig a sziklás helyoldal. Csak ültem és bámultam és csodáltam és újra hálás voltam azért, hogy itt lehetek, és hogy ez velem, szürke kisegérrel történik meg. És ami még szép volt az egészben, hogy mindenkit megérintett a hely, mindenki szépen csendben ült és csak hallgatta a tengeri madarak sivítását, bámult a távcsőbe. Körülbelül egy órát ültünk így teljes meghittségben, mikor Andris két fókára lett figyelmes, akik a sziklák körül játszottak, tüneményesek voltak. :) Ekkor jegyezte meg Mike, hogy éve él ebben a megyében, de itt még soha nem volt, és hogy nagyon hálás nekünk, hogy ennyire ragaszkodtunk ehhez a helyhez, mert kiskölyök kora óta nem csodált még helyet ennyire… Egyem meg, olyan kis boldog volt. :) Én akkor és ott megfogadtam, hogy életemben még legalább egyszer szeretnék ide visszajönni, és Pankát mindenképpen hozom, mert ő ezt nagyon élvezte volna! :) Nagy duzzogva, de elindultunk haza, mindenki gyermeteg mosollyal az arcán, hogy kellően kárpótoltuk magunkat az elmaradt kemping miatt. Este én voltam a soros vacsorát főzni: sült csirke és rizs, mert olyan kaját akartunk csinálni, ami nem melléülős, mert eléggé kivette mindenkinek az energiáját a mai nap. Este még beszéltem az otthoniakkal, majd lefeküdtem aludni…

 

Talán a legjobb önkéntes nap volt ez a csütörtök, amióta itt vagyunk! Kezdeném azzal, hogy nem a farmon voltunk és folytatnám azzal, hogy a bolondok sem jöttek utánunk! :) Hétvégén a birtok területén lesz nyílt hétvége, a feladat pedig az előkészítő munkákban való részvétel volt. Szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába: Anna és Andris pakoltak a főépületben, Balázs elment ösvényt tisztítani, hogy az emberek könnyebben idetaláljanak, jómagam pedig nagyon „testhezálló” feladatot kaptam. Kate megkért, hogy segítsek neki feliratokat gyártani: merre található a mosdó, milyen programok lesznek, hol van a mozgáskorlátozott parkoló stb… Nagy fekete táblákra kellett színes filcekkel rajzolni, a kérés annyi volt, hogy legyek kreatív! Két dolog jutott eszembe: 1- ha ezt Panka olvassa, felnevet hangosan, hogy a legmegfelelőbb embert találták meg, 2- nem kifejezetten szeretnék úgy járni, mint egy nemzeti parkos dolgozó, aki a megfelelő ismeretek hiányában egy rendezvény során HMP feliratot vésett a parkoló aszfaltjára (azóta sem tudjuk, hogy Hortobágyi Móka- vagy Munka Parkra gondolt! :)). Szóval igyekeztem körültekintően és kellő fantáziával dolgozni, bár rajzolni még mindig nem tudok valami jól, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sorversenyekhez készülő Finish-feliraton lévő kockás „zászló”. :) Kate viszont látott valamit az igyekezetemben és rám bízott egy hatalmas molinó megfestését: a Sharpham Olimpia bejáratát jelző nagy feliratot. (Panka ezóta már fogja a fejét, hogy ajjaj, mi lesz ebből!) Délután 3-kor nekiálltam, Mike kb. 1 óra múlva kijött, hogy úgy fekszek ott körülöttem a sok festékkel, mint aki büntetésben van. Végülis 4 óra munkám volt benne, Balázs és Andris is segített a rajzolásban. Szerintem szép lett, saját tehetségtelenségemhez képest, Kate meg egyszerűen el volt ájulva, hogy megint ügyesek voltunk. Közben Anna megfőzte a vacsorát, megkajáltunk, megbeszéltük a pénteki programot is. Végül úgy döntöttünk, hogy mindannyian Exeter mellé megyünk a Bioblitz-re (ez az élőhelyfelméréses program), és majd máskor megyünk vissza újra a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványhoz. Önmagomhoz képest elég kurta a mai nap, de nem nagyon mozdultam ki a háztól 5 méternél messzebbre, emberek pedig a szokásos bandán kívül nem nagyon voltak; na de lesznek még érdekes napok úgyis. :)

 

Péntekre megint jutott egy kirándulás, ha jól számolom, ez már a harmadik a héten, szerintem meg sem érdemeljük! :) Ezúttal persze munka is volt a dologban, nemcsak szimpla szórakozás: Exeter mellé, Sanfordba látogattunk el egy általános iskolába. A feladat az volt, hogy egy napos vizsgálódás keretében minél több fajt figyeljünk meg az iskola udvarában, mindeközben pedig iskolás csoportokat fogadjunk és tanítgassuk őket kicsit a levelekről, bogarakról, úgy általában a körülöttük lévő élővilágról! :) Tetszett a dolog már első hangzásra is, mint kiderült, ez a hely lett volna az első Bioblitz helyszíne is,a mit akkor elmosott az eső. Kaptunk egyenpólót, berendezkedtünk és vártuk a gyerekeket. Előtte kaptunk egy rövid elméleti oktatást a bogarászatról, gyakoroltunk is kicsit, hogyan kell hálózni, üvegcsébe tenni a kis jószágokat. Andrissal jót mosolyogtunk az egészen, ahogy két madarász csapkodja a füveket a hálóval és gyűjti be a jószágokat anélkül, hogy tudná mi az. Körülbelül ugyanazon a szinten voltunk, mint a későbbiekben a gyerekek, sőt talán az alatt, mert egy némelyik bogárnak ők tudták a nevét, nekünk nehéz volt kisakkozni az angol neveket! :) Végülis belecsöppentünk a sűrűjébe, ugyanis egyedül is kellett vinni gyerekeket, jöttek a kérdések sorba, szerencsére álltuk a sarat, meg is állapítottam a végén, hogy az ő szintjükön már profik vagyunk kommunikációban. :) Ebédszünetben a parkolóba mentünk ki, Simon felesége látott minket vendégül, mint kiderült, ő ott dolgozik az általános iskolában, innen a kapcsolat. Simon-nal egyébként lett egy másik kutyája időközben (az egyik Bramble, akit az egyik képemen láthattatok Holly mellett), a mostani szerzeménye egy pár hónapos koromfekete Labrador kiskutya: ha láttatok már gyönyörű kölyköt… ő az volt. Mondtam is, hogy addig tudnám gyomrozni, míg le nem fososodik, mert egyszerűen tüneményes volt! :) Délután még volt pár csoport, majd megkértek minket Andrissal, hogy madár téren is tegyünk hozzá a fajlistához, a végeredmény a nap végére 241 észlelt faj volt, ami alapvetően nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy egy iskola udvarán voltunk, igazán szép eredménynek tekinthető. Mikor hazaértünk, meglepődtünk, hogy megint van egy önkéntesünk, aki a házban alszik velünk: a nyílt hétvégére érkezett, segít ott, ahol tud. Kezdett mozgolódni az egész ház, már mindenki várja a hétvégét és szurkol, hogy jó idő legyen. Reggel 8 óraára kell rajtra készen lennünk, tele energiával. Korai fekvés volt egyrészt ezért, másrészt meg azért, mert a gyerekek nagyon lefárasztottak mindenkit. :)

 

A hétvége most kicsit eseménydúsabbra sikerült, mint egyébként. Ennek pedig az az oka, hogy nyílt hétvége volt a birtokon, ugyanis a kezelő szervezet most ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, és volt szerencsénk nekünk is részt venni benne. Szombat reggel nagy szurkolásunk ellenére szakadó esőre ébredtünk és sajna egész nap nem hagyott alább, ami később több-kevesebb problémát kreált. Reggel, még mielőtt a „tömeg” tódulni kezdett volna, gyors eligazítás volt és kiosztották a feladatokat. Megnyertem délelőttre, hogy Balázzsal és Jack-kel a kocsikat irányítsuk a parkolóban. :) Esőkabát, esőnadrág, gumicsizma és jól láthatósági mellény… egész délelőtt olyan érzésem volt, mintha egy esős autócross-os hétvégén lennék… :) Ugyanakkor kicsit úgy is éreztem magam, mint valami városi eseményre kirendelt szociális munkás, ahogy fel voltunk öltözve! :) A feladatom az volt, hogy a már helyére terelt kocsikhoz odamenjek, kezükbe nyomjak egy programfüzetet, köszöntsem őket meleg szeretettel és elmagyarázzam, merre találják a rendezvényt. Jack úgy egy óra múlva közölte velem, hogy le sem tagadhatnám, hogy idegenvezető voltam, mert olyan szívélyesen kalauzoltam a vendégeket. :) Úgyhogy csak ragadt rám valami a vadasparkból… Az eső annyira sikeresen eláztatott mindent, hogy a kocsik elég rendesen csúszkáltak, volt, amikor ki is kellett őket húzni, elég izgi volt. Délben lementünk ebédelni: ha éltetek borzalmas ebédet, akkor ez az volt!!! Ízetlen leves, olíva bogyó, saláta meg valami kenőcs. Megettem mindent, a leves jól esett, mert meleg volt, de ha finnyás lettem volna, éhen maradtam volna. Csodálkozok ilyenkor, hogy vannak el ezek a népek mindenféle fűszeres finomság nélkül. Kaja után felszaladtam a házba, átöltöztem és irány a főépület, ugyanis délutánra azt a feladatot kaptam, hogy az egyik kiállítást őrizzem, és számoljam, hány ember látogatja. A többiek szerint csókos vagyok, mert csak én kaptam benti munkát, de szerintem sokkal jobb volt a parkolóban mosolyogni, mint múzeumos néniként ülni a széken. Sose szerettem azokat a néniket, mindig olyan csúnyán néztek, de szerintem szimplán csak unatkoztak, mert borzasztó munka, hozzáöregedik lélekben az ember a bútordarabokhoz. :) Alig vártam, hogy 4 óra legyen és elhagyhassam az objektumot. :) Miután a minimális vendégsereg hazautazott, hozzáláttunk egy jó kis sütögetéshez: az este záró mozzanata volt egy kis közös vacsora volt, hamburgerezés, majd borozás, hozzá a talpalávalót Ben és Alfie húzta. Szerintem szép, lírai muzsika volt, a fiúk szerint nyálas és pocsék. Miután visszaértünk a házba, senki nem volt még ahhoz fáradt, hogy lefeküdjünk aludni, így össznépi konyhában beszélgetés volt. Közben Jack elkezdte engedni a fenti fürdőben a kádba a vizet, de valószínűleg elfeledkezett róla, belőlem meg ezen felbuzdulva előbújt a kisördög. Átmentem az irodába és finoman rákérdeztem, hogy elég lesz-e a kádba a víz, mert már a konyhában is áll a víz… :))) Azonnal felpattant és átrohant, majd visszajött röhögve, hogy ha-ha, jó poén volt Ibus… :))) A piszkoskodást követően én is besoroltam a fürdőbe és lefeküdtem aludni, mert a rendezvény vasárnap is folytatódik.

 

Vasárnap végre napsütésre ébredtünk, aminek mindenki örült, főleg azért, mert így nagyobb eséllyel indulnak el az emberek kirándulni és látogatnak el a rendezvényre. Sejtésünk beigazolódott, nagyságrendekkel többen voltak, mint szombaton. A tegnapi megbeszéléshez hasonló volt ma reggel is: a feladatom reggelre az olimpia helyszínének őrzése, délután pedig a kávézóban felszolgálás. A terv azonban változott: mivel nem versenyszerű volt az olimpia, csak amolyan szórakoztatás, így elég volt oda egy önkéntes. Én pedig a főbejárathoz lettem rendelve, mert ott is volt az első teremben egy kiállítás, amire ügyelni kellett, hogy lába ne keljen (jelzem, fejnagyságú nehéz kövekből állt a kiállítás, amit csak hangos nyögések közepette lehetett volna eltulajdonítani, és ezt a tevékenységet könnyen kiszúrta volna a szomszéd teremben mászkáló ember is! :)) Na mindegy… Előtte azonban rám bíztak egy alföldi gyerekre szabott feladatot: 20 literes vizes kannát kellett feltolni talicskával egy dombtetőre, mert egy nő mondta, hogy neki fáj a dereka. Nem akartam mondani, hogy gyanítom, nekem ezután fog! :) Nem volt elég, hogy levegőt nem kaptam, míg toltam fel (hihetetlenül nehéz volt, pedig állítólag derék legény vagyok), de még beszéltetett is, hogy honnan jöttem, mit csinálok stb. Két mondatot tudtam válaszolni, de utána mondtam neki, hogy majd inkább fent elmesélek mindent egyszerre, ekkor sejtette, hogy nem kellemes a talicskatolás. :) Utána még szaladgáltam egy kicsit, majd elfoglaltam a helyemet a kiállításban, amit a vendégek szerint olyan jól csináltam, hogy néha-néha bútordarabnak néztek. :) Azt hiszem, ha megélem a nyugdíjkorhatár (kizárt!), felcsapok múzeumos néninek, mert kellő gyakorlatot szereztem a két nap alatt. :) Megebédeltem gyorsan: ugyanaz a pocsék kenőcsös valami volt, mint tegnap, nagyon nem is erőltettem most, csak leves ettem, meg sütit, az legalább jól esett. Délután pedig váltottam Annát, és beálltam kávét és teát mérni a kávézóba. Az első 15 percben azt hittem, hogy sírva rohanok ki, mert nem értettem, mi baj a vendégeknek, ugyanis nemcsak szimplán „Tea please!” vagy „Coffee please!” volt, hanem legyen szíves szójatejet tenni bele, vagy inkább gyógyteát, vagy több forró vizet, hogy ne legyen olyan erős a tea… stb. Először nem értettem, hogy mi bajuk van, még jó, hogy voltak mellettem segítőkész emberek, így hamar belejöttem és a végén már bátran mértem a teát, kávét és beszélgettem is mosolyogva az emberekkel. :) Délután segítettünk összepakolni, kaptunk megint egy kis bort, majd szusszantunk egy nagyot, én személy szerint kifeküdtem egy fa alá, ha már jó idő volt, majd apránként csatlakoztak a többiek is. Ekkor jött az ötlet, hogy keressük elő a fürdőruhánkat és irány az uszoda. Mire odaértünk beborult az ég, már-már lógott is a lába, úgyhogy nem lett az úszásból semmi, de legalább megszellőztettük a fürdőruhát! :) Visszamentünk a konyhába, ettünk pár falatot, majd össznépileg lefeküdtünk aludni, mert eléggé lefárasztott bennünket a két napos készenlét. Ezzel véget ért a 10. hét, ami szerintem különösen tartalmasra sikeredett. :)))

 

Folyt. köv. puszi :)

Elöljáróban annyit, hogy a szokottnál is fantasztikusabb hetem volt! :))) Ha még egyáltalán lehet fokozni... Hétfő reggel a szokásos heti eligazítás: a bázis-programokon túl most lesz több kirándulás is, úgyhogy szurkolni kell, hogy jó idő legyen. Nálam már a jó idő csak annyit jelent, hogy ne legyen eső, a hőmérséklet nem számít… A heti terv talán legszomorúbb pillanata az volt, hogy Jack beleírta a határidő naplójába, hogy mikor megyünk haza, mellébiggyesztve egy szomorú szájlit. :( Nekik is biztosan rossz, hogy mire megszoknak egy társaságot, jön az új. A megbeszélés után irány a kert, bízva abban, hogy ma is égig érő gyomok fognak ránk várni. Így is lett! :)) Kitalálta a jóasszony, hogy szeretne még több bakhátat, és hogy takarítsunk ki és ássunk fel egy viszonylag nagy részt, majd elmondja a teendőt és eltűnik! :)) Igazán jófej! Holly viszont ma bosszút állt, mert alighogy beszaladt és került egyet a kertben, az üvegház bejáratánál letett egy akkora csomagot, hogy ekkorát még nem nagyon láttam, Jane csúnyán is nézett utána, mi meg csak jót nevettünk rajta. :))) Ebéd után beszaladtunk Totnesbe bevásárolni, majd iparkodtunk a madarászattal, mert 5-re ünneplésre készen kellett lennünk, ugyanis pezsgőpukkantás volt a farmon. Az oka: az Ambios megkapta a farmot bérbe 10 évre, így közelebb kerültek a támogatás pozitív elbírálásához. Jó volt látni, ahogy örült az egész csapat, mert sok munkájuk van benne, és jó érzés volt, hogy kicsit mi is segítettünk ebben. Utána szétnéztünk a farmon, kíváncsiak voltunk, mennyit haladt az építkezés, szépen alakul, gondolom nemsoká mi is megyünk vissza, mert már rég nem voltunk… Este én főztem vacsorát, mert a többiek gombás-tejszínes csirkére éheztek, amit állítólag jól csináltam a múltkor, úgyhogy az volt a kaja. Megnyugtató, hogy tudok valamiből finomat főzni. :) Míg a fiúk mosogattak, addig arról beszélgettünk, hogy ki milyen nyelven tud elszámolni egytől tízig. Jack felsorolt vagy 5 nyelvet, de a magyar pont nem volt közte. Mike vagánykodásból elszámolt húszig magyarul, ebből pedig az következett, hogy Jack is meg akarta tanulni, úgyhogy félóra bűvészkedés után sikerült megtanítanom. :)) Vicces szitu volt, a fiúk jókat mosolyogtak a kiejtésén, de addig csiszoltuk, hogy jó lett! :)) Közben eleredt az eső, majd átcsapott szakadásba, aminek az lett az eredménye, hogy a tervezett denevér-felmérés a farmon elmaradt, de hogy megismerjük, hogyan is működik a detektor, Mike-kal kimentünk a raktárhoz, ugyanis ott kb. 150 kis patkósdenevér pihen napközben, és megnéztük a kirepülésüket, illetve megtanultuk, milyen frekvencián milyen hangokat kell figyelni és azok milyen denevérfajokat jelentenek. Érdekes volt, bár a denevérek nem a kedvenceim, de mindenképpen újdonság volt, ma is tanultam valamit. A nap záróakkordja pedig az volt, hogy Mike felolvasott egy hírt a netről, miszerint amióta létezik Angliában csapadékmérés, a valaha mért legcsapadékosabb június az idei, csodás rekord, örülök, hogy részese lehetek… Mike is mondta, hogy Ibus, ritka szerencsés ember vagy, mert amióta a dínók a földön élnek, azóta nem volt ennyi eső! :))) Nem kifejezetten érzem, de legalább elhiszem mostmár, hogy ez egy extrém csapadékos nyár, amibe belecsöppentünk. :)

 

Kedden potyakirándultunk, ugyanis az eredeti terv szerint 2 embernek kellett volna Mike-kal mennie, a másik kettőnek pedig peleodúkat kellett volna ellenőriznie. De mivel csudajó emberek vagyunk és senki nem akart kitolni a másikkal, bevállaltuk, hogy megcsináljuk hétvégén a peleodú ellenőrzést, csak hadd mehessünk mindannyian. :)) Mike pedig szintén csudajó ember, úgyhogy megengedte. Első utunk egy Bystock nevezetű rezervátumba vezetett, ami azért különleges, mert ritka élőhelytípust őriz, az úgynevezett csarabost. Nálunk nem nagyon van ilyen, úgyhogy példát nem tudok hozni, de sok a fenyves, a kisebb bokros társulás, és mindezt egy nedves helyen képzeljétek el, egy gyönyörű tóval karöltve. Újabb mesés hely, újabb kiteljesedési lehetőség fényképészeti szempontból is. :) A feladat egyébként az volt, hogy kicsit kutakodjunk élővilág szempontjából, ugyanis egy kisfilm van készülőben, ami egy GPS-használatra megtanító tanfolyamot fog népszerűsíteni, ezt a tanfolyamot Sharpham fogja szervezni, és nem találjátok ki, kik lesznek a statiszták, akiknek el kell játszaniuk, milyen könnyen tanulható a GPS? Nyilván mi… :))) A vicc csak az az egészben, hogy Mike fogja majd ezt a tanfolyamot levezényelni, viszont fogalma sincs arról, hogyan működnek ezek a szerkezetek. :) Kellemesen őrült és szétszórt ez a fickó, már rájöttem, hogy ő a kedvencem az angol csapatból. :) Hazafelé menet ellátogattunk egy Bovey Tracey nevű kisvárosba, ahol megnéztünk egy galériát, majd kisétáltunk a városhatárba, ahol egy szép tavat jártunk körbe. Vettem magamnak egy könyvet egy antikváriumba kemény 1 ₤-ért. Talán már írtam korábban, hogy elkezdtem olvasni az Ízek, imák, szerelmeket és nagyon megtetszett, viszont gyanítom, hogy nem érek a végére, így ezzel leptem meg magam. :) Anyukámnak üzenem, hogy igencsak benőtt a fejem lágya, mert nem nadrágokban, vagy „csak még egy” felsőben gondolkozok. :) Hazafele úton Mike feltette a nagy kérdést, hogy ha megy Magyarországra, mit hozzon nekünk. Jöttek sorban az igények: túró rudi, plusz tíz fok, napsütés stb., és akkor Ibus csendben megszólalt a hátsó ülésen, hogy a családomat. :) Ekkor elmondták a többiek, hogy nekem milyen jó, hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül és hogy mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Dunántúlra sem lennék hajlandó elköltözni, nemhogy más országba. Náluk kicsit szét van esve a család, ezért is gondolkozik pl. Anna és Andris is azon, hogy munkát keres Angliában… Úgyhogy hálás vagyok mindenképpen, hogy ilyen közegben nőhettem fel, és azt is látom, miért mondták el annyiszor anno a Tópartiban, hogy milyen jó lesz annak, aki bekerül a Csíder-családba… :)) („Assziszem Apám!!!”:)))) Érzelgősség félre, vissza a kocsiba! Vacsora után azon szurkoltunk, hogy ne legyen eső, mert szeretnénk végre denevérezni. Szerencsénk volt, úgyhogy olyan 9 körül elindultunk a farmra, mindenki kapott egy detektort, szétszóródtunk és figyelni kellett a denevéreket. A detektorok különböző frekvenciákra voltak beállítva azért, hogy minél több denevérfaj mozgását érzékelhessük. Azért van erre szükség, mert ha elkezdődik az új épület felhúzása a farmon, tudni kell, hogy érint-e fontos denevérvonuló helyet. Az első félórában elég jó volt a mozgás, az én detektorom legalább 10 denevért jelzett, gondosan le is jegyeztem őket. Utána viszont olyan tejfelsűrűségű köd ereszkedett le, amilyet legutoljára októberben láttam a daruvonuláskor, de itt még Angliában nem. Az eredménye az lett, hogy megállt a denevér-mozgás, ennek pedig az lett az eredménye, hogy Ibus a tuskón ülve, kezében a monoton hangon berregő detektorral, elaludt. :)) Körülbelül 10 perc telhetett el, amikor hallottam a kavicsok zörgését, felijedtem, Mike közeledett, hogy közölje, 10 perc múlva megyünk, mert nincs semmi adat az utóbbi pár percben. Mondtam, hogy rendben, de azt sem tudtam igazából, hogy hol vagyok. :) Hazafele megsúgtam a többieknek, hogy az én adataim nem teljes értékűek, ők pedig finoman azt tanácsolták, hogy aludhatnék végre egy normálisat, és igazat adtak abban, hogy tényleg igénytelen vagyok az alvási körülményekre. Megfogadtam a tanácsukat és a felmérés után időben lefeküdtem aludni.

 

A szerdai nap elég nyögvenyelősen indult… reggel vártuk Simon-t, hogy majd elmagyarázza a National Diploma újabb teendőit. Igazából eddig nem sok konkrétat hallottunk róla, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk, mert eléggé szorít az idő. Sajna nem lettünk okosabbak, sőt… Kiderült, hogy ők a növényes vizsgálatokat szorgalmaznák, mert abban Mike tudnak segíteni, és hogy az állatoknál is olyan vizsgálatot kellene kitalálni, ami eddig még nem volt, tehát a madaras nem lehet. Ezen jól felmérgeltem magam, csak az volt a szerencséjük szerinte, hogy nem tudok angolul veszekedni. Az volt a bajom igazából, hogy mindig csak halogatták a megbeszélést, mi gyűjtöttük az adatokat, fényképeket, hogy majd a végén csak össze kelljen fésülni, erre homlokegyenest másik irányba kell tartanunk. Azt hiszem pár kérdésemből utána kiderült nemtetszésem, mert Mike megnyugtatott, hogy meg fogom tudni csinálni. Végülis vidravizsgálatból fogom írni, azokból a kamerás képekből, amiket a folyón helyeztünk ki. Mondtam Mike-nak, hogy tudom, hogy sokat segítene a növényben, de tudom magamról, hogy az állatos papírnak itthon nagyobb hasznát venném, és elfogadta a véleményemet. Délután kimentünk megint gyepet mászni, Mike elég fáradt volt és nekünk sem volt sok kedvünk esőben növényezni, nekem meg különösképpen nem. Nagy duzzogva megcsináltuk, végülis kiderült, hogy nagyon jó gyep, volt olyan terület, ahol 21 növény volt egy négyzetméteren, úgyhogy volt kicsi öröm. Miközben hazafele vonszoltuk magunkat, Mike odacsoszogott mellém és a „My most beautiful Ibus in the world” (az én legcsodálatosabb Ibusom) megszólítás után megkérdezte, hogy nincs-e kedvem este pálinkázni. :)) Mondtam, hogy úgyis csirkepörkölt lesz a vacsora, az meg elég magyaros kaja ahhoz, hogy dukáljon mellé a pálinka. Én csináltam a pörit, valami van a levegőben, mert ez már a második kajám a héten, ami jól sikerült, úgy látszik fejlődőképes vagyok ezen a téren. :)) Vacsora előtt és után is pálinkáztunk, Annával mosolygósra sikerült az este, Mike-nak is elég piros lett a feje, de nagyon jó kis kacagós beszélgetés lett belőle, a vége az lett, hogy Mike meginvitálta a csapatot egy exeteri szombat éjszakai életbe, még mielőtt hazamegyünk. :)) Mindenképpen ott a helyünk!! ;) Könnyen ment az elalvás, bár tartottunk egy kicsit a másnaptól…

 

A csütörtök olyan napok egyike volt, amiről szerintem hosszú percekig fogok majd mesélni, ha hazamegyek. Mindenekelőtt ünnepélyes kijelentés: NEM VOLTUNK BOLONDOKAT SIMOGATNI!!! :))) Helyette újabb autós kirándulásunk volt, ezúttal Ashburton mellé vezetett utunk, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványnál tettünk egésznapos látogatást. A szervezet érdekessége, hogy innen indult el az egész ösztöndíjprogram. Jópár évvel ezelőtt ugyanis Ákos találkozott Dave-vel, az itteni alapítvány elnökével, adott volt a közös téma és ebből született meg az összedolgozás ötlete. Dave bemutatta Ákost egy kedves barátjának, Simon-nak, a mi Ambios-os Simon-unknak, a közös munka tovább csírázott és megszületett a külföldi természetvédelmi ösztöndíjprogram, azaz többek között mi is. :)) Úgyhogy a mai napon visszamentünk a gyökerekhez. Dave-ről amit még érdemes tudni, hogy olyan nagy embernek számít Angliában, hogy a gyöngybaglyokért tett többtízéves munkájáért maga a királynő tüntette ki. Őt viszont mindezek az érdemek nem érdeklik, egyedüli célja továbbra is az, hogy védje és segítse a baglyokat, mert szentül hiszi azt, hogy ők a legjobb példa arra, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az élőhelyek változása milyen mértékben károsítja az élővilágot. Tartott nekünk két prezentációt, amelyek szó szerint varázslatosak voltak! :) Ezekből derült ki, hogy az alapítványra egy nagyobb összegű örökséget hagytak, amit arra fordítottak, hogy földet vettek belőle, és azt úgy igazították, hogy visszatértek az ősi gazdálkodási módokhoz, ezzel biztosítva a lehetőséget a fajgazdag élővilágnak, közte a gyöngybaglyoknak is. Olyan megható volt az a pillanat, amikor elmesélte, mikor látta meg az első gyöngybaglyot a környéken, ami egyébként több éve nem élt ott: látszott, hallatszott, hogy még mindig könnyeivel küszködik, olyan boldog. Csodálatos érzés lehet az, amikor az ember azt csinálja, amit szeret, megbecsülik a munkáját, eléri a célját és boldog. Meg is állapítottam, hogy így szeretnék megöregedni, de sajnos nálunk ez nem kivitelezhető, a természetvédelem nincs ebben a megbecsült pozícióban. :( Ki is volt Dave akadva azon, amikor elmeséltük, hogy négyből hárman munkanélküliek vagyunk, Andris meg CNC-esztergályosként dolgozik, mert természetvédelemből nem lehet megélni. Azt hiszem az erről kialakult véleményemet majd egy külön bejegyzésben fejtem ki… Az előadások után együtt ebédeltünk az alapítvány munkatársaival, gyönyörűen sütött a nap, meg is jegyezték, hogy akkor az idei nyarat kipipálják most ebédidőben. J Délutáni feladatunk kerítésépítés volt egy újonnan felépített napelem-bázis körül, hogy a tehenek legelés közben ne rongálják meg. Mondtuk, hogy ebben nagyon otthonosan mozgunk már, néztek is nagyot, amikor Annával elkezdtük leverni a cölöpöket. :)) Amikor készen lett a kerítés, a dicséret és a közös fényképezkedés után Dave visszahívott minket jövő hét péntekre, akkor majd jobban körbevezet minket a területen, és akkor is lesz egy kis munka. Úgy vettem észre mindenki arcán, hogy elégedett volt a nappal, szakmailag, emberileg feltöltődtünk, régen láttam ilyennek az egész csapatot, volt már párszor ugyanis, hogy elégedetlenek maradtak emberek. Vacsora után időben lefeküdtünk aludni, felkészülve egy újabb útra…

A pénteket szintén egy örök emlékként fogom meghagyni magamban, ha eszembe jut ez a 105 nap. Furcsán indult a reggel, jómagam „szarból várat projektnek” neveztem el a feladatunkat. :) A sztori a következő: jópár héttel ezelőtt, amikor Dawlish Warrenben jártunk a rezervátumban (amikor Ibus másodjára látta a tengert), találkoztunk Simon-nal, aki a National Diploma mellett egy számunkra vicces sztorit mesélt el. Történt ugyanis, hogy Exeter város mellett, a szennyvíztisztító üzem ülepítő aknái körül borzok éltek. Ezek a borzok addig-meddig furkálódtak az ülepítő akna körül, míg át nem ásták a falat és a trutyi (Exeter város lakóinak végső produktuma) el nem öntötte a szennyvíztelepet. Jót mosolyogtunk rajta, hogy milyen büdös lehet ott, és hogy milyen SZAR lehet most ott dolgozni (egyébként sem lehet leányálom). :) Amikor ma reggel leesett, hogy a kedden beharangozott borzvár-építés valójában ezen a területen lesz, már nem tartottuk ennyire mókásnak a történteket. Gondolom, mostanra leesett mindenkinek, miért is neveztem el így a projektet. ;) Úgyhogy a legkoszosabb ruháinkat előszedtük, meg persze a gumicsizmát, Mike mókásan megjegyezte, hogy csipesz sem ártana, de azt azért mégis soknak tartottuk… :) Megérkeztünk a helyszínre, valóban elég kellemetlen illatok voltak. :) Itt találkoztunk egy fickóval, aki borzok viselkedésével foglalkozik ezer éve, és akit a hatóság megkért, hogy a szennyvíztisztító területén építsen egy miniatűr borzvárat, hátha szüksége lesz rá a maradék állománynak. Itt jöttünk mi a képbe, mint lelkes önkéntesek. :) Szalmabálákat kötöztünk, PVC-csöveket vágtunk és behelyeztük ezeket a megadott szempontok szerint egy előre kiásott gödörbe. Miközben a kis markoló bőszen dolgozott, addig a kattant banda lefoglalta magát: Mike már rólam régóta tudta, hogy nem vagyok normális, meg is ragadja az alkalmat mindig arra, hogy beszóljon vagy megtréfáljon, mert tudja, hogy nem marad megtorlás nélkül a dolog. Ez viszont most más volt: össznépileg mindenki hülye volt!!! :))) A hulladék műanyag csövekből hirtelen gépfegyverek, vállvédők, szánkók, szörfdeszkák lettek és harsány kacagás közepette elkezdtünk szórakozni egymással, az angolok meg csak nézték, hogy ezeknek mi bajuk van! :) Így született meg az alábbi fénykép is, a kukás mellény kötelező darab volt, mert építkezésen dolgoztunk. A kép címe „Badger Bandits”, azaz „Borz Banditák”! :))) Ez az első kép, amit ide teszek, mert szerintem a társaság még nincs készen arra, hogy nyilvánosabb felületen is publikáljam. :) Sokat gondolkoztunk azon, hogy vajon az előző csapatok is ilyen hülyék voltak-e, de egységesen a nem válaszra jutottunk. :) A borzvár elkészült, mi pedig továbbálltunk, bevittük Mike-ot Exeterbe, mi is bandukoltunk egy keveset a városkában, majd visszaindultunk. Egész hétvégén négyesben leszünk, mert az álompár esküvőn fog mulatni, Mike meg Exeterben fog dorbézolni. Hazaérkezésünk után megettük a maradék csirkepörköltet, majd este megnéztünk egy filmet, a Hét életet, és nem aludtam el rajta… :))

Talán azzal kezdem a keddet, hogy nem kell sajnálni tovább szegény gyereket, ugyanis 17 nap eső után végre elzárták a csapot, és verőfényes napsütésre ébredtünk. :) Két napos Hotek-tábor vette kezdetét, de sajna a tábor azon része, amikor másszuk a gyepet és számunkra érdektelen növényeket mutogat a kedves vezető. :) Emlékszem, amikor egyszer nekem is kellett ilyen vezetést csinálnom a Hortobágyon, más megvilágításban sem szerettem, és így kezdetben angolul sem kifejezetten kötött le, viszont mondtam Mike-nak, hogy nálam nagy fejlődést fog majd észrevenni, mert a minden növény csak „valami zöld” állapotot csak javítani lehet. :) Ici jutott sokszor eszembe, amikor fel volt háborodva, hogy lehet megtanulni olyan növény neveket, mint a héjakút mácsonya… csak most angolul. :) Gyönyörű időnk volt egész nap, másztuk a lejtőket, számoltuk, hogy hány növényfaj fordul elő egy négyzetméteren és milyen gyakoriak és közben azt vettem észre, hogy megismerem a növényeket és névvel is tudom illetni őket, a nap végére meg is lettünk dícsérve, hogy nagyon ügyesek voltunk, Mike már ránk meri bízni, hogy egyedül is csináljuk a vizsgálatokat. :) Úgy látszik az angol időjárás elég szélsőséges, mert a nagy esők után most olyannyira sütött a nap, hogy megint leégtem, most viszont legalább nem látszik meg a hátizsák nyoma! :) Késő délutánig csináltuk a felmérést, Mike-nak megjegyeztem, hogy hideg sörrel jobban menne, de csak mosolygott rajta, amikor viszont visszaértünk, megittam egyet és gyanítom, hogy vérré vált. :) Este én főztem vacsorát: bolognai spagetti volt, és mivel szép idő volt, megint kint vacsoráztunk, sokkal másabb volt a hangulata. Kaja után végre skype-oltunk Imrussal, elég sokat, vicces volt, hogy otthon gatyarohasztó meleg van, itt meg ősziesen hűvös. Az éjszaka pedig az I-re a pontot az tette fel, hogy a törött, szakadt cuccaim száma (amikkel csak itt történtek balesetek), eggyel növekedett: eltört a fogkefém. Soha nem jártam még így… már csak annyi volt az esti fogmosásból, hogy megtöröljem a törölközőbe, ekkor kettétört! :))))) A többiek már csak röhögik, hogy csak velem történhetnek ilyenek, és hogy lassan magamat fogom összetörni… idők kérdése… :))

 

Szerdán a Ludas Matyiban elhangzott, kedves idézettel ébredtem: „Szagos müge, lisztmamonya, macskagyökér, tyúkturbolya, kutyabenge, vakarék, mindegyikből 10 marék!” :))) Ugyanis a mai program is a füvekről szólt, ismét elindultunk a főfűszedővel, mi meg a legények voltunk, mert „ha vannak legények, az jó!” :))) Az időjárás már nem volt ma olyan kegyes hozzánk, nyilván esett, csak beetetés volt a tegnapi nap, bár a kisbőröm lehet még meghálálja. Szokták mondani, hogy járt utat a járatlanért soha el ne hagyd, egészen máig nem gondoltam, hogy ennek ekkora jelentősége lehet. Elindultunk ugyanis a ma kiszemelt gyepünk felé, Mike mondta, hogy mehetnénk rövidebb úton is, másszunk át a kerítésen. Ibus elindult elöl, sikeresen átmásztam a drótkerítésen, mert abban már szereztünk itt gyakorlatot rendesen, majd azt nézegettem, merre lenne érdemes elindulni, mert eléggé tele volt a túlsó rész szederbokrokkal. Arra viszont nem gondoltam, hogy az ág, amiben kapaszkodok, megadja magát, és a többiek elmondása szerint szabadságszobor pózban egyszerűen eldőltem. :))) Arccal a szederbe, továbbra is szorítva az ágat, nyilván a többiek megijedtek, de én csak annyit kérdeztem még mindig ebben a pózban, hogy látta valaki, mert remélem nem pocsékolódott el! :) Anna szerencsére látta, azóta is jókat mosolyog rajta. :) Úgyhogy elég hamar bekövetkezett a magamat összetörés a fogkefe után. Végülis sikeresen odaértünk a gyepre, bár én még sokáig használhatatlan voltam, annyira nevettem saját szerencsétlenségemen. A mai nap nem volt olyan kellemes, mint a tegnapi, mert esett az eső és nem lehetett úgy nekifeküdni a gyepmászásnak, esőkabátban nem az igazi. Viszont megszületett egy új mondás, miszerint „Pisilj a gazdag biodiverzitásért!” :) Ugyanis nagyon kellett pisilnem, gondoltam felmászok a dombtetőre, ott senki nem lát, viszont a kiszemelt helyen egy olyan növény volt kis foltban, amit egész délelőtt kerestünk. Elkiáltottam magam, feljött Mike, megcsodálta, megdícsért, de megkérdezte, hogy mit kerestem itt, távol a többiektől, mire én csak mosolyogtam és mindent megértett. :)) Végülis sikerült felmérni a gyepet, amiről kiderült, hogy nem is rossz, átlagosan 15 fajnál több van egy négyzetméteren. Hurrá-hurrá! :))) Este még meghallgattuk Andris előadását: az itteni mocsár esetleges átalakítási tervét dolgozta ki olyan szemszögből, hogyan lehetne gazdagabb a madárvilág. Olyan ügyesen összerakta, hogy utána több mint egy órán keresztül ötleteltünk, kerestük a megoldásokat. Majd vacsora és este hosszas beszélgetés Csillával, szegény kipanaszolta magát, milyen borzalmas világ van a Hortobágyon! Újabb visszaigazolás, mennyire jól döntöttem, bár ezt drága jó bátyám már régen megmondta. Öreg éjszaka feküdtem le aludni, de nagyon nem aggódtam, a farmos napokat fáradtan is túl lehet élni.

 

Csütörtökön farmra éhesen ébredtünk! :)) Amikor Jack bejelentette, hogy a nagy eső miatt, ami újra felütötte a fejét, elmarad a farmos önkéntes nap, alig bírtuk megállni, hogy ne ugráljunk örömünkben! :)))))) Örömünk hamar alább hagyott, amikor bementünk az itteni raktárba és megnyertük a rendrakást! Ezeréves cuccok össze-vissza bedobálva…Az átláthatatlan káoszt úgy kellett rendbe tenni, hogy minden eszközt fel kellett címkézni, majd leltárba venni és gondosan elpakolni, logikusan. A logika kicsit vicces, mert a magyar logika módszeresen ellenkező irányba tart az angollal, röhögtük is, hogy biztos semmit nem fognak megtalálni. :))) Mindenki holtponton volt, úgyhogy dőlt a sok hülyeség, közben rádiót hallgattunk, abból is dőlt a sok hülyeség, a vége az lett, hogy visítva röhögősen, könnyesre nevetett szemmel, de rendet raktunk a raktárban és olyan sok helyet csináltunk, hogy az irodában levő dobozok is befértek végre. Hatalmas taps nekünk megintcsak! :))) Pontban délben megültük a félidőt, amit igazából csak az jelzett, hogy felugrottam a helyemről, szaladtam egy kört és kikiabáltam, hogy FÉLIDŐŐŐŐŐŐŐŐŐ!!! :)))) Hihetetlen!! Utána sokat beszélgettünk róla, hogy milyen távoli élmény mondjuk a tengerparti kirándulás, vagy a szarrá ázós kerítésépítés, és hogy milyen távolinak tűnik az augusztus 13. Viszont tudjuk azt is, hogy nagyon hamar el fog telni a másik fele is és ki kell használni minden percét. Rajtam nem fog múlni, az biztos! :)) Andris és Anna bementek vásárolni Totnesbe, én most nem mentem, helyette rendet vágtam a konyhában és előkészítettem a vacsorát: rakott kelt csináltunk Annával, angolkáink meglepődtek, hogy kelkáposztából is ki lehet hozni finom kaját. Kaptam fogkefét az emberek falujából, úgyhogy nem kell tovább a 2 centis szárral rendelkező fogkefe-csökevénnyel bíbelődnöm! :)) Este beszélgettem Anyáékkal és Apukám megállapította, hogy valószínűleg elég sok időre lesz szükségem a hazamenetel után, hogy a csütörtöki napról ne a bolondsimogatás jusson majd eszembe, hanem a piaci nap és a romantikus túrós asztal! :)))

 

Pénteken reggel egy gyorstalpalló angolórát tartott Mike, de már nagyon zabszem volt a seggünkbe, annyira mehetnékek voltunk a Bioblitz-re, úgyhogy humorosra vette a figurát szerencsére. :)) Mindenkinek ragasztott egy cetlit a homlokára, ki kellett találni, hogy mi van rajta, neki a kutyanyálat írtuk, az enyémen paróka volt, én találtam ki legutoljára, valahogy nem egy szokványos tárgy, ami a barkóbán előjöhet. :))) Miután mindenki kitalálta, hogy éppen olimpiai láng, időjárás előrejelzés vagy hulla-hopp karika, elindultunk Paignton-ba az állatkertbe. A feladat a következő volt: adott idő alatt (4 óra) minél több fajt (a természetes élővilágból) összegyűjteni, lefényképezni, listát írni róla és leadni az idő leteltével. Mike, Anna és Balázs a növényekre, mi pedig a madarakra specializálódtunk Andrissal, együtt maradt végig a csapat, körbejártuk az állatkertet, leadtuk a papírt, meghívást kaptunk szombatra is, amikor a szomszédos parkban kell ugyanezt megcsinálni. Andrissal megbeszéltük, hogy mindenképpen jövünk, addig sem kell otthon ülni. :)) Egyedül azt sajnáltam, hogy nem jutott póló, bármennyire is szépen mosolyogtam, de sebaj. Utána maradt még némi idő sétálgatni az állatkertben: nagyon szép állatkert, kifejezetten tetszett az, hogy hatalmas kifutói vannak az állatoknak, nem az a cél, hogy minél több állat legyen, hanem kicsit kevesebb, de azok mindenképpen jól érezzék magukat, ne dilinkózzanak, mint szegény nyíregyházi jegesmedvék. Egy szó, mint száz, nagyon jó kis nap volt, jól esett kicist kimozdulni, új emberekkel beszélgetni, madarászni, kutatni, meg ugye az állatkert az kicsit mindig visszavarázsolja az embert a gyerekkorába, főleg ha vannak kismajmok is! :))) Jókedvvel, bőséggel hazaindultunk, élménybeszámolót tartottunk Jack-nek és Katy-nek, elkértük a kocsit holnapra, meg is kaptuk azzal a feltétellel, hogy el kell vinnünk egy pavilont is, de ezt simán bevállaltuk. Mondtam, hogy hajlandó vagyok fel is állítani, mert elég nagy gyakorlattal rendelkezem már ezen a téren, hála a sok-sok családi rendezvénynek és nyaralásnak! :)) Jack alternatív programnak felajánlotta azt is, hogy szombaton mehetünk a farmra, mert megkezdik az építkezést a nagy istállón belül: két műhelyet alakítanak ki, ahhoz kell felhúzni a belső falakat. Valahogy elvetettem magamban ezt az ötletet, ha nem muszáj, nem falazok. :)) Vacsora után lefeküdtünk aludni, eléggé elfáradtunk az egésznapos sétálásban.

 

Nos, mint említettem, szombaton nem a falazást választottuk, hanem újra Paignton-ba utaztunk. Elég kalandos volt, ugyanis leparkoltunk az állatkertnél, kaptunk tegnap egy térképet, hogy merre kell utána mennünk, de elég komplikált volt, ráadásul a pavilon is a nehezebbik fajtából való volt. Végül odaértünk, örültek nekünk, de póló ma sem jutott, kérni meg nem akartam, mert az tarhálás lett volna, az meg olyan égő. :) Hipp-hopp felállítottuk és lecövekeltük a pavilont, majd elmondták az eligazításnál, hogy a növényhatározós részre kellenének még önkéntesek. Félve megkérdeztük, hogy nem lehetne inkább madarászni, mondták, hogy jön mindjárt egy fickó, aki madarász és biztos neki is kellenek önkéntesek. Fellélegeztünk! :) Két madarász nem sokat konyít a dudvákhoz, hiába volt már néhány napos tréningünk, nem számít! Úgyhogy csatakoztunk a bácsihoz, nagyon jófej volt, sokat beszélt velünk, tanított is sok madaras dolgot, kellemes kis séta volt. A legviccesebb mindenképpen az volt, amikor Andris megkérdezte tőle, hogy mivel foglakozik egyébként, talán tanár? A fickó meg csak lazán közölte velünk, hogy ő az állatkertnek az igazgatója!!! Alig bírtuk visszatartani, hogy ne essen le az állunk, annyira meglepődtünk, hogy a szép állatkert igazgatójával csak úgy lazán, családiasan madarásztunk. :)) Tanácsolt egyébként pár helyet, hogy hova menjünk el madarászni, mit érdemes megnéznünk, míg itt vagyunk. Mondta azt is, hogy ha van kedvünk, a program után menjünk velük vissza az állatkertbe szétnézni. Úgyhogy lebontottuk a pavilont, visszavittük a kocsihoz, de mire odaértünk a bejárathoz, a csapat többi része eltűnt, így be kellett vennünk az Ibus-féle gondosan kidolgozott idegenvezetős mosolyt, ártatlan boci szemmel kombinálva. Bájosan megmondtam a pénztáros néninek, hogy élőhely-felmérni voltunk és hogy úgy hallottuk, hogy lehetőség van szétnézni az állatkertben! Beengedtek minket sok szeretettel, mondta Andris, hogy ő már a könyvvásár se volt észen, de ez több a soknál. :)) Nos, szerintem nem hiába mondja Kowa, hogy „a mosoly varázsol”! :))) Körbenéztünk még ott, ahol tegnap nem volt érkezésünk, majd hazaindultunk, bevásároltunk egy-két dolgot Totnesben. Miután megérkeztünk, Anna mondta, hogy hívta Jack, hogy ha hazaérünk és van kedvünk, segíthetnénk a farmon. Andris elment, mi pedig üzentünk vele, hogy maradunk és csinálunk vacsorát mire megjönnek. Így is lett, viszont mikor megjöttek, nagy fehér főnökünk közölte velünk, hogy lenne egy kis pluszmunka este fél 9-tól fél 11-ig: van egy csoport, aki szabadtéri tüzet rendelt esti programnak és nekünk kellene a háttérbe őrizni a tüzet, hogy ne aludjon ki. Kicsit bosszús voltam, hogy ez kicsit megalázó, hogy mi őrizzük más tüzét, mint valami cseléd, de mivel a többiek elvállalták, nem puffogtam, viszont Annával gyorsan megittunk 2-2 pálinkát, hogy ne fázzunk. :)) Közben elkezdett esni az eső, összeszedtük a csapatot, felkísértük őket, leültek, mondtuk neki, hogy lent leszünk a fásnál, ha kellünk. Arra lettünk figyelmesek, hogy egyszerre elkezdtek skandálni valamit, igencsak valami szeánsz volt, mert elég sok volt az indiai a csoportban. Annyira kellett nevetnem a helyzeten, hogy mi beázva a fás féltetős alatt szombat este azt hallgatjuk, ahogy egy szekta éppen megtartja éjszakai szeánszát. Elég vicces szitu volt. :)) Olyan 11 körül léptek le, míg eloltottuk a tüzet, kapcsolatunk új szintre lépett: a zseblámpa fényénél elszavaltam a Sün Balázst, mire az volt a reakció, hogy Ibus, te sokszor vagy gyerekes és sokszor vagy hülye, de maradj meg ilyennek! Szakadtak a röhögéstől! Andris még a hosszú kabátjában utána előadta szakadó esőben a fej nélküli lovast, ezzel kiteljesedett a sírva nevetés újfent! :))) Hazaértünk, dumáltunk még egy csomót, megint megállapítottuk, hogy nem vagyunk normálisak és lefeküdtünk aludni!

 

Vasárnap délig aludtam, nem titkolom, nem szégyellem, de hétköznap valahogy mindig éjszakáig fent kukorékolunk, így az alvás a legkevésbé hangsúlyos dolog. :)) Reggeli után elhatároztuk, hogy kifekszünk napozni a folyópartra, mert nagyon szép idő volt. Vittünk két pokrócot, könyveket, gyümölcsöt, lesétáltunk a fürdőház mellé és jól nekiláttunk a semmittevésnek, mert mindenkinek erre volt igénye. Közben beszéltem Imrussal, gyors élménybeszámolót kaptam a motoros találkozóról, de ha nem is mondott volna semmit, akkor is sejtettem volna a hangjából, hogy nem volt gyenge buli… na majd jövőre! :)) Annával hamarabb visszaindultunk mint a fiúk,én beszélni szerettem volna az otthoniakkal, de nem voltak fent, viszont örülök, hogy elindultunk hamar, ugyanis a hasam iszonyatosan elkezdett csikarni félúton, lefőttem, azt hittem haza sem érek, Anna már nyitotta előre az ajtót. Mikor kijöttem a wc-ből, mondtam neki, hogy akkor kapcsolatunk egy újabb szintre fog lépni a következő kérdésemmel: neked nem volt hasmenésed? Kiderült, hogy neki is. Majd hazajött Balázs és Andris, tőlük is megkérdeztem, Balázs mondta, hogy ő épp oda igyekszik, szóval ne tartsam fel. :))) Úgyhogy kiderült szépen-lassan, hogy mindenkinek voltak/vannak problémái, Balázs szerint most lettünk igazi család. :)) Nem tudjuk mitől, milyen kaja lehetett a mumus, abban egyeztünk ki, hogy tegnap biztos valami tisztító szeánsz volt a tűznél és még mi is a hatósugarában voltunk a mormolásnak, ez lehetett az oka az össznépi hasmenésnek! :)))) Abba bele sem mertünk gondolni, hogy milyen vasárnapja lehetett a csoportnak! :)))) Megírtuk a beszámolókat és úgy határoztunk, hogy nem főzünk komoly vacsorát, mert a gyomrunk nem kívánja a főtt ételt, csak egy kis teás-kenyeres vacsi volt. Mikor visszajöttek Jack-ék, megkérdezték milyen napunk volt, csak azt mondtuk, hogy igazi semmittevős. Utána csak összenéztünk, mosolyogtunk és megbeszéltük, hogy az eddig használt „don’t fos!” jelmondatunkat a mai naptól át kell értelmeznünk! :)))

 

Folyt. köv. puszi :)

Kedden tipikus hétfői napunk volt, az esős napok száma 4-re emelkedett. Reggel megbeszéltük a négy napos rövid hetünk programjait, elég vegyesnek és jónak ígérkezik. Mivel elég rendesen esett az eső, úgy döntöttünk, benti munka lesz ma. Újra elővettük azt a térképet, amin már párszor átrágtuk magunkat, a támogatás miatt. Megrajzoltuk a végleges térképet, hogyan is néz ki a farm területe és elkezdtünk gondolkodni, milyen területekre lehetne felvenni a támogatást. Nekem nagyon nem állt össze a kép, elég bonyolult a számítás és a kombináció, de hálistennek Anna és Balázs kente-vágta, én jobbára a hoppmesteri és a térképrajzolósdi szerepet töltöttem be. :) Úgyhogy mikor délután Kate megkérdezte, ki szeretne menni bevásárolni, elvállaltam, mert ott valahogy több hasznomat éreztem. Andris és Erika is jött, mert Erika ma ment vissza Manchesterbe, véget ért a hosszú hétvége. Bevásároltunk, Andris mondta, hogy elintegeti kisfeleségét, menjünk nyugodtan haza kocsival, majd ő visszasétál. Így is lett! Útközben pletykáltunk Kate-vel, nagyon kíváncsi a drága, kinek mióta van párja stb. Megdícsért megint, hogy jól beszélek, meg hogy milyen rendes vagyok, meg is állapítottam a többieknek, hogy lassan biribarik leszünk. :) Amúgy tényleg végtelenül kedves és jófej, bármi baj van, lehet rá számítani. Délután a kötelező madarászat sajna elmaradt, mert az eső nem csitult. :( Este megtartottam az előadásomat: 17 perc lett a végeredmény, majd utána kb. 40 perc ötletelés, beszélgetés, összeszedtünk csomó lehetőséget, mivel lehetne javítani a madárvilágon a farm területén, jómagam sikeres estének mondanám, főleg, hogy hasznosnak érezhettem magam újfent az ötleteimmel. :) Vacsora után megnéztük a Viharszigetet, a fiúknak nem tetszett, nekem meg még mindig jó film. Ízlések és pofonok…