A hétfő szokásos hétkezdésként indult. Reggel megbeszéltük a heti tervet, amit a legjobban várok, az a hétvége, ugyanis pénteken elutazunk Exeter mellé egy területre, ahol az lesz a feladat, hogy 24 óra alatt minél több fajt figyeljünk meg és regisztráljunk. Érdekesnek ígérkezik, mert miközben iskolás csoportokat tanítunk, hogy milyen alapvető dolgokat kell tudni az állatokról, ill. növényekről, mi is sokat tanulhatunk és a 24 óra alatt mindig más állatcsoport kerül előtérbe (pl. éjszaka lepkecsapdázás vagy denevér-számlálás). A madármegfigyelésnél különösen számítanak a segítségünkre Andrissal. :) Addig viszont még elég sok tennivalónk van, sajna 2 farmon dolgozós nap is jutott a hétre, de majdcsak túlélem. A heti teendők megbeszélése után irány a kert, még mindig hárman, beszéltük is, hogy reméljük Annának lesz annyi esze, hogy majd csak délután jön vissza, és „véletlenül” lemarad a gyomlálásról. :) Végülis befutott olyan 11 után és nem lepődött meg, mikor meglátta a derékig érő dzsindzsát, közte néhány szál salátával. Valahogy mindig ránk bízzák ezeket az ágyásokat, nekik soha nem forogja ki a szó. :) Megcsináltuk, megebédeltünk, utána Mike tartott angolórát, mert a múlt héten elmaradt. Még mindig hasznosnak tartom, mert jóféle szövegeket szed össze egy csokorba, azokat átbeszéljük, és sokkal hamarabb megragadnak így a szavak, hiszen kénytelen az ember angolul feldolgozni magában. Majdnem elfelejtettem: angolóra közben leszakadt az ég, igazi dézsából ömlősre sikeresett a 10. esős nap. :) Vártuk, hogy csituljon, majd elmentünk madarászni, nyilván nem láttunk túl sok madarat. Visszaérve Jack bejelentette, hogy sikerült elintéznie, hogy Andris vezethesse a kocsiját, igaz csak két hétig, de ez is valami. Korai és gyors vacsora volt, majd ketten Andrissal bekocsiztunk Totnesbe. Nagyon jól vezet, mondtam is neki, hogy minden elismerésem, hogy fejben rendbe tette, hogy a baloldalon kell közlekedni, mert én simán rossz oldalra fordulnék ki egy kereszteződésből. Már az is sok időbe telt, míg megszoktam, hogy ha beülök előre a baloldalra, ne keressem a kormányt, hanem fogadjam el, hogy ez az anyósülés. :)  Bevásároltunk a szupermarketben, és vártuk Erikát, ugyanis a hátralévő időt itt fogja eltölteni, Andris legnagyobb örömére. :) Sikeresen megérkezett, hazajöttünk, megvacsoráztam másodjára is (Anyukám, nem éhezek!), majd lefeküdtem aludni.

Kedden extra-pritti nap volt, Erikával bővült a kiscsapat, irány a farm! Hálistennek ma nem találkoztunk a bolondokkal, úgy látszik, ez csak csütörtöki program. Az előzőleg kitakarított, rendbetett irodában kellett egy falat lefestenünk fehérre, hogy világosabb legyen. Mivel voltunk rá négyen, így viszonylag hamar végeztünk vele. :) Utána Kate-vel egy igazán magyaros munkához fogtunk hozzá: egy jurtát kellett lebontani, ami korábban igazából csak azt a célt szolgálta, hogy esős időben be lehessen állni valahova teázni (mi másért), de azóta már csináltunk egy helyiséget erre a célra, így a jurta feleslegessé vált. Éreztem minden mozdulatomban, hogy ez a véremben van, anno nomád őseim is sűrűn ismételték ezeket a munkaműveleteket, mikor a jószág lelegelt mindent és tovább kellett állniuk! :))) Miért nincs ironikus betűtípus??? Azzal jobban jött volna ki az előző fennkölt mondatom! :) Amúgy viccet félretéve, tényleg csodajó szerkezet a jurta, egyedüli baja, hogy beázik, még dupla-ponyvásan is, de erre mondaná az öreg Matula bácsi, hogy „annak, aki szereti, annak jó!” :) Ebédidőben Jack-el visszajöttünk a házhoz, neki megbeszélése volt, én közben csináltam egy próbaskype-olást, hogy minden rendben menjen a pénteki elbeszélgetésen. Megebédeltem, rendet raktam a konyhában és vártam a nagy fehér főnököt, hogy visszamenjünk a hőn szeretett farmra. :) Gondoltam, a várakozást hasznosan töltöm el, és a társalgóban olvasok. Ebből az lett, hogy elaludtam és arra ijedtem (kb. 20 perc múlva), hogy hangosan felkiáltottam, hogy biodiverzitás! :) Kicsit elvetemült vagyok, tudom! :)) Miután megérkezett Jack, Mike is csatlakozott hozzánk, elindultunk vissza, közben eleredt az eső – 11. nap!! A nap poénja az volt, amin még azóta is nevetünk, hogy megérkeztünk, nyílnak a kocsiajtók, mi kiszállunk, Holly pedig azon lendülettel beugrik. Mike felém fordul és megkérdezi, hogy "Ibus! Hogy mondjuk magyarul a hülyét?" Miután elmondtam, a következő mondat hagyta el a száját: „Hülye kutya, gyere ki!” :)))) Abszurd volt a szitu, ahogy ott ázunk a farm közepén, a bamba Labrador bámul ki a kocsiból, Mike, a csepp manó pedig magyarul szidja a kutyát. :)) Máskor is okozott már meglepetéseket, hogy mennyire nem szokványos szavakat ismer, de eddig ez a kedvencem. A másik mosolygós sztori szintén Holly-Mike történet, egyszer ugyanis a kutya összekente pocsolyás-nyálas kosszal a Mike táskáját, mire ő a kutyának a következőt mondta: „kutyanyál, köszönöm”. Valljuk be, aki magyarul tanul, nem a kutyanyál szóval kezdi. :)) Ezekből a helyzetekből persze mindig az lesz, hogy Holly, Kate és Jack értetlenül nézi, hogy mi mit nevetünk annyira. :)) No de vissza a farmra… Délután az angol logikátlanság öltött testet: ki kellett pakolnunk abból a helyiségből, ahova két hete hordjuk a kacatokat, mondván, hogy az a hely úgyse kell semmire. Ma kiderült, hogy mégis kell, ki is kerekedett a szemünk rendesen. A cuccok egy részét kidobáltunk, másik részét egy kis kuckóba pakoltuk, ahova előtte a fiúk egy polcrendszert szereltek össze azokból az anyagokból, amit múlt héten bontottunk ki (figyelitek a körforgót remélem!), a maradékot pedig egy újabb helyiségbe halmoztuk, és csak reméltük, hogy onnan már nem kell kipakolnunk… (gondolom sejthető, hogy ez nem így lesz, de erről majd később). Kipakoltunk, kitakarítottunk, örült mindenki, hogy lesz egy olyan átmeneti hely, ahol majd lehet térképeket, terveket készíteni, míg zajlanak az átalakítások a farmon. Úgyhogy a mai nap is csillagos ötös volt magyar önkéntes tekintetben. Egyedüli negatívum a mai napban, ami miatt sokáig puffogtam, bosszankodtam és sopánkodtam, hogy a rossz idő miatt, amit az előrejelzések mondanak, elmarad a hétvégi élőhely-felmérős program. :( Tényleg nagyon rosszul érintett, mert felkészültem egy jó kis kempingezős-bandázós-kutatós 24 órára, nagyon vártam és semmi! :( Igazságtalanság! :( Este időben lefeküdtünk aludni és szurkoltunk, hogy ne legyen másnap eső, hiszen egésznapos kirándulást tervezünk.

Nem túlzok egyáltalán, amikor azt mondom, hogy a szerdai nap életem egyik legszebb, felejthetetlen napja volt és lesz. :) Az érzés, hogy már nagyon közel vagy álmaid helyéhez, hátborzongatóan csodás. Kezdjük talán az elején… Reggel felkeltünk, reggeli és már mindenki tűkön ült, mert tudtuk, hogy ma az utunk a Dartmoor Nemzeti Parkba fog vezetni, ami Anglia egyik legszebb vidéke, egyedülálló sziklás élővilágával. Az eső sem esett, így nagyon szép napnak ígérkezett. Mike röviden megmutatta merre fogunk menni, és hogy mit is kell tudni a nemzeti parkról általában. Hátizsák, távcső, fényképezőgép, gumicsizma, esőkabát fel, irány Dartmoor! Kocsival mentünk öten, Andris vezetett, Mike volt a navigátor, mi meg a gyerekek a hátsó ülésen. :)) Az első állomásunk egy „Bel Tor” nevezetű terület volt, ahol azt hiszem egy pillanatra elállt a lélegzetem, ugyanis a hely kiköpött mása volt azoknak az ír tájaknak, ahova már régóta vágyok. Gyönyörű zöld táj, hatalmas kiálló sziklákkal, nagy kiterjedésű gyepek, kőfalakkal körülvéve, ahol birkák, lovak legelnek. Az egész nemzeti park területére jellemző ez egyébként, hogy szabadon legelnek az állatok, néha ki is kellett kerülnünk egy-egy út közepén ácsorgó tehenet vagy barit, de többségében csak annyit érzékeltünk az egészből, hogy texasi kapukon kellett keresztül zörögni. Közben eleredt az eső, de mosolygós kedvemet ez a 12. nap sem tudta elrontani, csak azon bosszankodtam, hogy a lencsét összekenik a vízcseppek és nem lesznek olyan szépek a fényképek, mint amilyen szép a táj. Miután megmásztunk egy csomó sziklát és kigyönyörködtük magunkat, tovább indultunk. Második állomásunk az ún. „Witman’s Woood” volt, az erdő különlegessége, hogy a sok szikla miatt törpenövésű tölgyfákból áll, ami világviszonylatban is különleges, viszont Angliában ez az egyedüli ilyen erdő. A korábbi csoportok fényképeit nézegetve mindig az Álmosvölgy legendájához hasonlítottam az élőhelyet, de így kizöldülve egyértelműen Gyűrűk Ura. :) Ahogy másztunk sziklákon hobbitok módjára (mert tényleg hatalmasak voltak a sziklák), akkor jöttem rá erre. Valaki megkérdezte utána, hogy kit melyik filmre emlékeztet az erdő, jómagam nem szavakkal mondtam el, inkább előadtam: leültem egy kőre, lehúztam az ujjamról a gyűrűt, és forgattam a kezemben, közben sziszegős hangon mondtam, hogy dráágaszáááág! :))) Ezt még Mike is értette. :)) Azt hiszem szavakkal nem tudom leírni, milyen érzés volt ilyen vidéken sétálni, megint azt éreztem, hogy milyen szerencsés vagyok, hogy megadatott ez, hogy itt lehetek. Ilyenkor újra és újra végiggondolom, hogy mi és miért történt, és ha nem romlik el anno valami, akkor most nem lennék itt. :) Az erdő után még egy Merryvale nevezetű helyre mentünk el, itt már szakadt az eső, de Mike olyan szépet mesélt a helyről, hogy mindenképpen meg akartuk nézni. Felmásztunk egy dombtetőre, ahol többezer éves kőmaradványok voltak, olyan volt, mint a Stonhenge, csak 20 cm-es kiadásban. :) Valószínűleg valamilyen kivégzőhelynek használták a területet, de tényleg igaza volt Mike-nak, hogy a történelem a levegőben van, mert olyan volt, mintha megállt volna az idő, a ködös időjárás pedig még misztikusabbá tette. :) Hátborzongató érzés volt! Miután körbenéztünk mindent, elindultunk haza, nem győztünk hálálkodni Mike-nak, hogy ilyen szép helyekre hozott el minket. Itthon meleg vacsora várt minket: Erika főzött nekünk. :) Megkajáltunk, és csütörtökre éhesen feküdtünk le! :)

A csütörtök érdekesen alakult, reggel felcsillant a szemem, hogy van esély nem farmozni, mert Jack kétfele szedte a csapatot. Az egyik csapat a támogatást igénylő pályázatot fésülte össze, a másik a farmra ment pakolni… Lehet tippelni emberek, bár gondolom nem nehéz kitalálni! :) Helyesen válaszoltak azok, akik a bolond-simogatást jelölték meg! :)) Egyébként esőre ébredtem, éljen a 13. nap! Így visszagondolva az utóbbi két hétre, eszembe jutott Forrest Gump, ahogy leírta az eső millió fajtáját Vietnamban, mert itt is hasonló a helyzet… már tudok különbséget tenni eső és eső között. :) Nos, a farmon ma ismét egy helyiség kiürítése volt a feladat: remélem emlékeztek a keddi beszámolóból arra a részre, ahol megemlítettem, hogy egy újabb helyre tapostunk be csomó cuccot. Úgy döntöttek angolkáink, mégis kell az a hely is, mert ha elkezdenek rendezkedni a nagy istállóban, akkor a bolondok kabátjai és csizmái útban lesznek, úgyhogy kivittünk 3 fagyasztóládát, rengeteg kacatot stb. a teremből, új fogasokat fúrtunk fel, festettünk, takarítottunk és megint lett egy újabb tiszta hely. Az egészből talán az volt a legbosszantóbb, hogy volt olyan doboz, amit negyedjére vittem át egyik helyről a másikba, meg is jegyeztem, de csak mosolyogtak rajta! Ebédidőben összecsődítették bolondfalva lakóit, hogy elmondják nekik, hogy a cuccaik új helyre kerülnek majd, kapnak egy új és szebb helyet, meg hogy lesz sok átalakítás, fejlesztés a farmon, amiben maximálisan szükség lesz az ő segítségükre is. A fickó olyan szépen és hozzáértően mondta el nekik, hogy megnyugodjanak, ne akadjanak ki a változás szó hallatán, hogy öröm volt nézni, még nekem is! Ami viszont utána jött, elég félelmetes volt… Az egyik nő annyira komolyan vette, hogy új helyre kerül ezentúl a cucca, hogy ebéd után a frissen mázolt helyre beült, hogy "de jó, új helyünk van!" és az sem érdekelte, hogy a kutya nyalja a száját, hiszen örülni kell az új helynek! Miután ezen túltettem magam, a padokat szerettük volna áthozni a nagy istállóból, csak ugye rajta volt a bolondok cucca is és hirtelen mindegyik odasereglett, megint zombi üzemmódban, hogy mit akarunk a cuccaikkal, az egyik meg is fenyegetett, hogy ha hozzá merek nyúlni a táskájához, akkor megöl, majd hozzám vágott egy marék szalmát. Ekkor Kate felé fordultam, hogy szerintem szerencsésebb lenne megvárni, míg hazamennek és csak utána pakolni; beleegyezett! :) Rendezkedés közben legkedvesebb pritti Tonyó cimborám közölte Jack-kel, hogy úgy néz ki, mint egy öreg croissant… nem tudjuk, hogy az milyen, de jót mosolyogtunk rajta és Jack is csak értetlenül nézte. :) Nap végén felmásztunk egy nagy szalmabála tetejére és jólesően megpihentünk egy kicsit, meg is kaptuk, hogy úgy kiültünk, mint két kicsi madár. :) Hazafele bementünk Totnesbe, bevásároltunk, majd élménybeszámoló volt mindkét oldalról, de szerintem mi megint nagyobb sokkot kaptunk, mint Annáék a pályázattal. Vacsora után még olvasgattam egy kicsit, készülvén a pénteki megmérettetésre, majd minimális izgulással lefeküdtem aludni.

Pénteken reggel kivételesen mindenkinél korábban keltem, de nyilván nem indokolatlanul. Felvételi elbeszélgetésem volt, amiről nem kívánok túl részletesen beszámolni, hiszen ez nem az angol kalandok része, ez már egy másik történet lesz… :) A beszélgetés végén nem éppen a legkellemesebb szájízzel kapcsoltam ki a számítógépet, mondtam is a többieknek, hogy én nem venném fel magam, de majd meglátjuk… A pénteki napunk egyébként városnézéssel telt el, Mike extra-kultúra napnak keresztelte el: Exeter volt a célunk. Ismét kocsiba be, Andris vezetett, Mike volt a mitfahrer, mi pedig gyerekek módjára újfent a hátsó ülésen voltunk. :) Nagyon tetszető város volt Exeter: láttuk a híres katedrálist, Mike bevitt minket ingyen; előadta, hogy szegény diákok vagyunk és csak egy pillantást vetnénk rá belülről. Nagy zsivány, mindig is tudtuk, de hogy ennyire… :) Nyilván esett az eső, számításaim szerint a 14. napnál járunk! Megmutatta a sétáló utcát is: teljesen másabb, mint Totnes, itt már tényleg nagy boltok vannak, volt tömeg, nem annyira családias, mint ahogy azt Totnestől megszoktuk, de mindenképpen jó volt ilyet is látni. Voltunk egy XI. században épült bíróságon, ahol az angol honatyák ítélkeztek anno: a teremőr szerint a levegőben még mindig érezni a történelmet… nekem nem kifejezetten sikerült beleszippantanom, de sebaj! :) Délután elmentünk egy múzeumba, ahol Exeter és környéke történelmi, földrajzi múltját mutatták be, nagyon tetszett, főleg azért, mert interaktív elemekkel emelték ki a standard kiállítások sokaságából! Volt továbbá egy olyan terem is, ahol exotikus kultúrákat mutattak be, aminek szintén megvolt a hangulata. Éppen a jávorszarvas tövében álltam, amikor megkaptam az sms-t, hogy felvettek… :))) Sajnos a múzeum nem az a hely, ahol nagyon őrjöngeni lehet, szóval csak a fülig érő szám jelezte hatalmas örömömet, miszerint szeptembertől PhD-hallgató leszek!!! :))) Megbeszéltük, hogy hazafele úton mindenképpen veszünk egy üveg pezsgőt. Városnézésünk utolsó mozzanata az volt, hogy sétáltunk egy nagyot egy parkban és megnéztük a katakomba-rendszert is, ahova az emberek a kolera-járvány idején menekültek. Mike nagyon jó idegenvezető volt, valószínűleg azért is ismerte ezeket a részeket ennyire, mert mint kiderült, bérel itt egy szobát, úgyhogy azért szokott hétvégente eltűnni néha... Ma is otthagytuk és négyen indultunk vissza Sharpham-ba. Gond nélkül hazataláltunk, Totnesben meglassítottunk pezsgőt venni. Kate és Jack már tűkön ülve várta a hírt a felvételivel kapcsolatban, de csak belógattuk az iroda ajtaján a pezsgőt anélkül, hogy mondtunk volna bármit is. :) Nem túlzok, de tényleg felugrottak a székből mindketten és körbeöleltek: nagyon jó érzés volt, mert láttam rajtuk, hogy őszinte az öröm és ez határtalanul kedves volt tőlük. :) Ők főztek egyébként vacsorát, ami egyben Erika búcsúvacsorája is volt, mert holnap indul vissza Magyarországra. Kellemes hangulatú vacsora volt, pezsgőpukkantás, a szokásosnál hosszabb volt a beszélgetős rész is. Utána kitaláltuk, hogy elkezdünk pálinkázni, talán most először sikerült jobban belemerülni, hárman kezdtük, de Balázs kiszállt, úgyhogy Annával ketten maradtunk, és hősiesen álltuk a sarat! :)

Szombaton nehéz volt az ébredés, érezhető volt a tegnap pálinka hatása… Esőre ébredni amúgy sem kellemes, főleg, ha az ember tudja, hogy ez bizony már a 15. nap! :( Elbúcsúztunk Erikától, elindult a hosszú hazaútra, Andris el is kenődött picit, hogy hosszú lesz a maradék 7 hét… Imivel szoktuk beszélni, hogy a többiek csalnak és nem igazi túlélők! ;) Mivel esős időben nem lehet túl sok dolgot csinálni, úgy döntöttünk, hogy kitakarítunk, mert már eléggé aktuális volt. Fényesre nyaltunk mindent, bár tudtuk, hogy ahol egy kutyával és két szeleburdi angollal él az ember, ott ennek nem sok értelme van, de nekünk már igényünk volt rá. Kate nagyon hálás volt egyébként ezért, mert bevallotta, hogy este érkezik két barátnője, akik a házban fognak aludni. Este ugyanis koncert lesz a birtokon, ahova ők ingyen be tudnak menni és a barátnőket is be tudják vinni, nekünk viszont fizetnünk kellett volna 10 ₤-ot, ami nem kevés egy nem ismert együttesért… Nem tartom magam zsugori embernek, de ez nekem is sok volt, úgyhogy össznépi NEM válasz született. Nyitott ablaknál belehallgattunk és megállapítottam, hogy ez olyan együttes, amit akkor szoktunk meghallgatni, ha fesztiválokon beázunk valami sátorba! :) A többiek csak mosolyogták a sajátos meghatározást. Mivel nem voltunk álmosak és mivel zajos volt a környék, filmnézés mellett döntöttünk: megnéztük a Kapj el, ha tudsz és a Made in Hungária című, szerintem még mindig jó filmeket. Felvidultunk a Fenyő Miki zeneszámoktól, közben megérkeztek a betintázott leányzók, rövid vihogás után lefeküdtek aludni, majd mi is szép csendben besoroltunk zuhanyozni és nyugovóra tértünk.

Vasárnap korábban keltünk, mint ahogyan azt a hétvégén egyébként megszoktuk. Anna már kinézte a hét elején, hogy lesz könyvvásár Totnesben, ahova mindenképpen el kell mennünk. Már mindannyian terveztük, hogy venni akarunk könyvet, mert nagyon jól lehet azokból is tanulni. Én személy szerint valami ifjúsági regényben gondolkodtam, mert annak elég könnyű a nyelvezete. Itt is vannak a házban egyébként könyvek, most éppen az Ízek, imák, szerelmeket olvasom, jó kis könyv, csak nem halad úgy, mintha magyarul falnám, de hát minden kezdet nehéz. :) Szóval reggel felkeltünk, reggeli közben jót mosolyogtunk a sok másnapos leányzón, kicsit magamat láttam bennük, olyan kis karikásak, kócosak voltak. :) Elindultunk a városba, dombra fel, dombról le, ami mellesleg egyre jobban megy és oda is értünk időben. A művelődési ház-szerű terem bejáratánál láttuk, hogy egy bácsi jegyet szed, gondoltam közelebb húzódunk és megkérdezzük mi a helyzet. Én mentem elöl, szerintem a kikerekedett szemeimmel nagyon „értelmes” fejem lehetett, mert a bácsi megkérdezte, hogy diákok vagyunk? Ibus meg ugye kitanulta már a talpraesettséget, úgyhogy a bájos idegenvezető mosolyt felvéve közöltem a bácsival, hogy igen! :)) Ez pedig egyenesen azt jelentette, hogy ingyen bemehettünk Andrissal, viszont Anna és Balázs nem sajátította el az ártatlan diákarcot, úgyhogy ők kint maradtak. Viszont utólag bevallom, sokkal jobban jártak, mert szerintem ez a vásár elsősorban gyűjtőknek szólt, mert borzasztóan drága volt minden. Két könyvet emeltem le a polcról, ami nagyon érdekelt: Alíz csodaországban :) , illetve egy Ír mondák c. könyvet, de mindkettő 40 ₤ felett volt, úgyhogy hanyagoltuk inkább a könyvvásár gondolatát. Helyette inkább egy össznépi süteményvásárlás és parkban megevés mellett döntöttünk. :) Délután pedig elmentünk szurkolni a Sharpham-i spontán összeverbuválódott kenucsapatnak: 10 fős csapat mérettette meg magát egy városi kenuversenyen. Kalóznak voltak a mieink kimaszkírozva, még Holly is kapott egy cuki pöttyös kendőt. :) Megnéztünk két versenyt, nagyon kiabáltunk, tapsoltunk, egyet nyertek, egyet buktak, majd hazaindultunk. Este mondták, mikor kitikkadva hazaértek, hogy végül a 15 csapatból 4. helyen végeztek, ami nagyon szép eredmény és nagyon örültek, hogy elmentünk szurkolni, nagyon jól esett nekik. :) Utána gyorsan bevásároltunk, a sör nem maradhatott el, vacsora után el is fogyasztottunk egyet. :) Este a csodálatos internet nem tette lehetővé, hogy kiteljesedjek skype-olás tekintetében, de ez van, ennek is örülni kell, máskülönben nem győzném küldeni haza a postagalambokat… :))) Egy nagyon fontos dolog még kimaradt a mai napból, mégpedig az eső, mert éjszakára megérkezett, csak hogy az esős napok száma 16-ra emelkedhessen! :(  Összességében azért gondolom nem nehéz kitalálni, hogy csodás hetem volt újfent, immárom a hetedik…

Folyt. köv. puszi :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.