Megkezdődött a tizedik hét, egyszerűen nem tudom feldolgozni, milyen hamar eltelt, hihetetlen! Angol kedveseinknek is nagyon hihetetlen, hogy elszaladt a 2/3. Hétfő reggel a megbeszélésen összeraktuk a szokásos heti tervet: megint szurkolni kell a jó időért, ugyanis lesz egy tengerparti sátras esténk kedden, ahova nagyon nem kellene az eső. A reggel majdnem szokásosan indult, csak a kert előtt fel kellett szaladnunk 4 guriga budipapír társaságában a kemping-részre, ugyanis gyerekfoglalkozás volt és a tűzgyújtás mellett a wc-papír mennyiség stabilizálása a kritikus feladat. :) Miután ezt lerendeztük, visszaszaladtunk szólni Jack-nek, hogy minden rendben van, és hogy megyünk a kertbe. Erre ő: Ibus, ha Hollyt is viszitek, tegyél el egy zacskót, ha úgy járnátok, mint múlt héten… :) Úgy látszik, itt az se marad titokban, ha a kutya nem jó helyre szarik! :)) Nyilván megint gyomláltunk, de most az üvegházban, Mike szerint ez szakmai fejlődés, mert egy belső gyomhoz máshogy kell viszonyulni, mint egy kültérihez. :) Hozzánk hülyült, semmi kétség! :) Ebéd után madarászni mentünk, puffogtam, hogy szakad az eső és megint nem lesz semmi érdekes. Ezzel szemben láttunk egy nagy pólingot, bár tudom, hogy ez az olvasók szívét kevésbé dobogtatja meg… :) A másik nagy esemény viszont biztos jobban: utolsó állomásunkon egy fóka úszott el előttünk a folyóban. Bizony, jól olvastátok, egy FÓKA! :)))) Mondták már, hogy ha jön fel a dagály, akkor ők is felúsznak a sós vízzel, de még valahogy soha nem volt szerencsénk. Ma viszont igen, így fülig érő szájjal jöttem vissza és szaladtam közölni az angolokkal, mint valami kisgyerek. :) Délután vásárlás előtt személyes beszélgetések voltak Mike-kal és Jack-kel, kíváncsiak voltak egyenként mindenkire, hogy érzi magát, mit fejlődött a kitűzött célok terén, miben lát hiányosságokat stb. Én Jack-hez kerültem, és olyan jót dumáltunk félóra alatt, hogy ezzel elleszek a hátralevő 6 hétben. Ugyanis a szakmai dolgokon túl feltettem a kérdést, hogy ők mit gondolnak rólunk. Mondta, hogy az eddigi legjobb csapat vagyunk, mert az előző csapatok nagyon visszahúzódóak voltak, de velünk lehet kötetlenül beszélni, jó értelemben bolondosak vagyunk. :) Amit pedig utána mondott, magamban később megkönnyeztem: azt mondta, hogy örül, hogy engem is választottak, mert látja, hogy én vagyok a vidámság legfőbb forrása, néha nem érti, mit is nevetünk, de jó ránk nézni, és hogy csapat összetartó vagyok és szereti azt, hogy ha a csoport véleményére van szükség, rám mindig nézhet és tudja, hogy választ is fog kapni. Mondtam, hogy igen, valóban kicsit sokat beszélek. :)) Úgyhogy mondtam is a többieknek, hogy bármilyen kitüntetésnél többet ért ez a mai beszélgetés, amikor is azt kaptam meg, hogy jó ember vagyok, mert ez nekem, szürke kisegérnek nagyon sokat számít. :) Beszélgetés után gyors bevásárlás Totnesben, majd angolóra, de előtte feltettük főni a paprikás krumplit, hál istennek találtunk hozzá füstölt kolbászt, úgyhogy még jobb lett. Annyira jól sikerült, hogy Jack maga elé vette a fazekat és kimártogatta a szaftot. :)) Vacsi után netezés, beszélgetés és összepakolás a holnapi kempingre, majd keresztbe tett ujjal alvás, nagyon akarjuk, hogy jó idő legyen! :)

Kedden reggel időben keltünk, nyilván esett, nem is gyengén, nagyon bosszúsak voltunk, mert gyanítottuk, hogy nem fog alábbhagyni, és bárhol is van az a „duga”, oda fog beledőlni a kempingezés. :( Ennek ellenére bepakoltuk a sátrakat, hálózsákokat, teáskannát a kocsiba és elindultunk az első felvonásra. Ezúttal Devon megye keleti csücskébe indultunk el, Colyford városka közelében, az Axe folyó torkolatánál van egy természetvédelmi terület, ahol nem mellesleg madárgyűrűzéssel is foglalkoznak. Itt fogadtak minket és néztük körbe a területet: egy olyan projekt van épülő-félben, ami nem professzionális madarászoknak szól, hanem inkább családokat, iskolásokat szeretne közelebb hozni a természethez. Jól csinálják, meg kell hagyni. A kedvencem az oktatóterem volt, amit kifejezetten úgy alakítottak ki, hogy hatalmas ablakai egy nádasra néznek és annyira világos, hogy olyan az ember érzése, mintha kint lenne a természetben. Látszik, hogy gyerekcipőben jár az egész, de nagyon lelkesek és nagyon akarják csinálni, én csak szurkolok nekik, hogy maradjanak végig ezen az úton, mert szerintem ezen a környéken lesz erre igény. A másik dolog, amit megmutattak, a világ első önmagától működő zsilipje. Kísérleti alanyokat kerestek, ez a szervezet pedig jelentkezett és tökéletesen működik a dolog: a torkolat apály-dagály mozgásához igazodik a szerkezet, a zsilipnek köszönhetően tudják szabályozni a természetvédelmi terület vizes-mocsaras élőhelyének vízszintjét. Jómagam nem teljesen értettem a mechanizmus minden lépését, csak a lényeget, hogy a találmány egyszerűsége ellenére is csodálatosan működik, teljesen bevált. Az idő cseppet sem enyhült, csúnya ködös, tipikus angol időjárás volt, viszont a tájnak ígyis meg volt a varázsa: az más kérdés, hogy ez a varázs mondjuk októberben sokkal aktuálisabb lenne. Aminek viszont kifejezetten örültem, hogy jót beszélgettünk a madarász bácsival, volt lehetőség egy kis eszmecserére, mesélt ős is madaras sztorikat, meg mi is. Madarásztunk is egy keveset: láttam csigaforgatót, amit még azelőtt soha, bár gondolom ettől sem dobtatok egy hátast! :))) Mikor végeztünk mindennel, elköszöntünk, megköszöntük a kellemes napot és elindultunk vissza a kocsihoz, tanakodtunk, hogy is legyen ez a kemping dolog… A madarász bácsi „Happy Camping!” jókívánsággal indított minket útra, de mi nagyon azon voltunk, hogy nincs értelme áztatni magunkat… A kocsinál öten egymásra néztünk és megbeszéltük, hogy akkor toljuk el ezt a kemping dolgot, mert alapvetően nem a sátrazás ellen vagyunk, hiszen tök jó lett volna reggel a tengerparton ébredni, csak nem ilyen körülmények között. Hazaindultunk, mondtam, hogy nekem véletlenül aludnom kell kb. félórát. Kérdezték, mit jelent e véletlenül: mondta, hogy olyan lesz, hogy elkezdek olvasni és „véletlenül” elalszok. :) Így is lett, csak 1,5 óra lett belőle… Mártika szerintem nem lepődik meg rajta. :) Katy főzött vacsorát, közben megbeszéltük, mi legyen a szerdai program. Kárpótlásul megint kirándulás lesz, mi választottunk helyet: még anno kinéztük egy szép világítótornyot a környéken, azt szeretnénk megnézni. Fürdés-fekvés… (zárójelben szeretném megjegyezni, hogy az eső még mindig zuhogott!)

Amikor szerda este hazaértem és beszéltem Anyukámmal, úgy meséltem el neki mindent, hogy életem egyik legszebb (de lehet, hogy az eddigi legeslegszebb) helyén jártam. Valami olyasmi volt erre a reakció, hogy hányszor fogod ezt még mondani Fiam, mert amióta kint vagy, már annyi ilyen helyre mondtad, hogy ez volt a legszebb… Igaza van, de az is biztos, hogy ezt a helyet nehéz lesz überelni egy ideig. Na de vissza az elejére… Reggel nyilván még mindig esett, de Mike megnyugtatott bennünket, hogy 11-kor abba fog maradni, mert a BBC időjárás ezt jósolta. Mondtam neki, hogy én kételkedek kicsit, de ám legyen. :) Rutinosan bepakoltuk a gumicsizmákat a kocsi hátuljába és elindultunk. Először Dartmouth-ban álltunk meg: itt már voltunk egyszer, nem emlékszem hanyadik héten, de azon a hétvégén, amikor Andris cimborájával kirándultunk. Ezúttal viszont az elsőre ragyogó város teljesen más arcát mutatta: nyirkos, ködös, sejtelmes volt, nekem kevésbé volt megnyerő, Balázs viszont nagyon élte, szerinte nagyon gyönyörű volt… 11 órakor pedig bekövetkezett az, amire senki nem számított: elzárták a csapot! :) Mike büszke volt magára, hogy ő ugye megmondta és én is elismerően bólogattam. Ezután végig jó időnk volt, talán ez is hozzájárul a legszebb hely-érzéshez. :) De megint előre szaladtam… Következő állomásunk már a tengerpart volt: Slapton falu közelében álltunk meg, a határ érdekessége, hogy egy édesvízi tavat csak egy út választ el a tengertől! (kerestem egy térképet, hogy meg tudjátok nézni). Először a kis tóhoz vezető bekötőútnál álltunk meg, megebédeltünk a tengerparton, csudajó volt. :) Utána mondta Mike, hogyha még sok mindent szeretnénk megnézni, akkor ideje lenne továbbindulni. Úgyhogy körbesétáltuk a tavacskát, kellemes időben és mivel még csak 3 óra volt, így belefér még egy helyszín. És ekkor jött a csoda. :) Az öböl végén (ezt is bejelöltem piros ponttal) volt egy világító torony, amit már régóta szerettünk volna megnézni. Odaértünk, kifizettük az aránytalanul magas parkolási díjat, majd át a kapun és egy olyan kis úton kellett elmennünk a toronyig, amit én a magam kis bugyuta stílusában úgy jellemeztem, hogy olyan, mint a kínai nagy fal, csak kisebb és Angliában van! :) Már Mike is csak fogja a fejét ilyenkor, mást nem tud tenni! :) Végigsétáltunk, egészen a világító toronyig, majd kinéztünk egy szép sziklacsoportot és oda felmásztunk. És akkor itt térek ki a csodára: ahogy ott ültem a semmi közepén, körülöttem három oldalról a zúgó tenger, negyedik oldalról pedig a sziklás helyoldal. Csak ültem és bámultam és csodáltam és újra hálás voltam azért, hogy itt lehetek, és hogy ez velem, szürke kisegérrel történik meg. És ami még szép volt az egészben, hogy mindenkit megérintett a hely, mindenki szépen csendben ült és csak hallgatta a tengeri madarak sivítását, bámult a távcsőbe. Körülbelül egy órát ültünk így teljes meghittségben, mikor Andris két fókára lett figyelmes, akik a sziklák körül játszottak, tüneményesek voltak. :) Ekkor jegyezte meg Mike, hogy éve él ebben a megyében, de itt még soha nem volt, és hogy nagyon hálás nekünk, hogy ennyire ragaszkodtunk ehhez a helyhez, mert kiskölyök kora óta nem csodált még helyet ennyire… Egyem meg, olyan kis boldog volt. :) Én akkor és ott megfogadtam, hogy életemben még legalább egyszer szeretnék ide visszajönni, és Pankát mindenképpen hozom, mert ő ezt nagyon élvezte volna! :) Nagy duzzogva, de elindultunk haza, mindenki gyermeteg mosollyal az arcán, hogy kellően kárpótoltuk magunkat az elmaradt kemping miatt. Este én voltam a soros vacsorát főzni: sült csirke és rizs, mert olyan kaját akartunk csinálni, ami nem melléülős, mert eléggé kivette mindenkinek az energiáját a mai nap. Este még beszéltem az otthoniakkal, majd lefeküdtem aludni…

Talán a legjobb önkéntes nap volt ez a csütörtök, amióta itt vagyunk! Kezdeném azzal, hogy nem a farmon voltunk és folytatnám azzal, hogy a bolondok sem jöttek utánunk! :) Hétvégén a birtok területén lesz nyílt hétvége, a feladat pedig az előkészítő munkákban való részvétel volt. Szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába: Anna és Andris pakoltak a főépületben, Balázs elment ösvényt tisztítani, hogy az emberek könnyebben idetaláljanak, jómagam pedig nagyon „testhezálló” feladatot kaptam. Kate megkért, hogy segítsek neki feliratokat gyártani: merre található a mosdó, milyen programok lesznek, hol van a mozgáskorlátozott parkoló stb… Nagy fekete táblákra kellett színes filcekkel rajzolni, a kérés annyi volt, hogy legyek kreatív! Két dolog jutott eszembe: 1- ha ezt Panka olvassa, felnevet hangosan, hogy a legmegfelelőbb embert találták meg, 2- nem kifejezetten szeretnék úgy járni, mint egy nemzeti parkos dolgozó, aki a megfelelő ismeretek hiányában egy rendezvény során HMP feliratot vésett a parkoló aszfaltjára (azóta sem tudjuk, hogy Hortobágyi Móka- vagy Munka Parkra gondolt! :)). Szóval igyekeztem körültekintően és kellő fantáziával dolgozni, bár rajzolni még mindig nem tudok valami jól, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a sorversenyekhez készülő Finish-feliraton lévő kockás „zászló”. :) Kate viszont látott valamit az igyekezetemben és rám bízott egy hatalmas molinó megfestését: a Sharpham Olimpia bejáratát jelző nagy feliratot. (Panka ezóta már fogja a fejét, hogy ajjaj, mi lesz ebből!) Délután 3-kor nekiálltam, Mike kb. 1 óra múlva kijött, hogy úgy fekszek ott körülöttem a sok festékkel, mint aki büntetésben van. Végülis 4 óra munkám volt benne, Balázs és Andris is segített a rajzolásban. Szerintem szép lett, saját tehetségtelenségemhez képest, Kate meg egyszerűen el volt ájulva, hogy megint ügyesek voltunk. Közben Anna megfőzte a vacsorát, megkajáltunk, megbeszéltük a pénteki programot is. Végül úgy döntöttünk, hogy mindannyian Exeter mellé megyünk a Bioblitz-re (ez az élőhelyfelméréses program), és majd máskor megyünk vissza újra a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványhoz. Önmagomhoz képest elég kurta a mai nap, de nem nagyon mozdultam ki a háztól 5 méternél messzebbre, emberek pedig a szokásos bandán kívül nem nagyon voltak; na de lesznek még érdekes napok úgyis. :)

Péntekre megint jutott egy kirándulás, ha jól számolom, ez már a harmadik a héten, szerintem meg sem érdemeljük! :) Ezúttal persze munka is volt a dologban, nemcsak szimpla szórakozás: Exeter mellé, Sanfordba látogattunk el egy általános iskolába. A feladat az volt, hogy egy napos vizsgálódás keretében minél több fajt figyeljünk meg az iskola udvarában, mindeközben pedig iskolás csoportokat fogadjunk és tanítgassuk őket kicsit a levelekről, bogarakról, úgy általában a körülöttük lévő élővilágról! :) Tetszett a dolog már első hangzásra is, mint kiderült, ez a hely lett volna az első Bioblitz helyszíne is,a mit akkor elmosott az eső. Kaptunk egyenpólót, berendezkedtünk és vártuk a gyerekeket. Előtte kaptunk egy rövid elméleti oktatást a bogarászatról, gyakoroltunk is kicsit, hogyan kell hálózni, üvegcsébe tenni a kis jószágokat. Andrissal jót mosolyogtunk az egészen, ahogy két madarász csapkodja a füveket a hálóval és gyűjti be a jószágokat anélkül, hogy tudná mi az. Körülbelül ugyanazon a szinten voltunk, mint a későbbiekben a gyerekek, sőt talán az alatt, mert egy némelyik bogárnak ők tudták a nevét, nekünk nehéz volt kisakkozni az angol neveket! :) Végülis belecsöppentünk a sűrűjébe, ugyanis egyedül is kellett vinni gyerekeket, jöttek a kérdések sorba, szerencsére álltuk a sarat, meg is állapítottam a végén, hogy az ő szintjükön már profik vagyunk kommunikációban. :) Ebédszünetben a parkolóba mentünk ki, Simon felesége látott minket vendégül, mint kiderült, ő ott dolgozik az általános iskolában, innen a kapcsolat. Simon-nal egyébként lett egy másik kutyája időközben (az egyik Bramble, akit az egyik képemen láthattatok Holly mellett), a mostani szerzeménye egy pár hónapos koromfekete Labrador kiskutya: ha láttatok már gyönyörű kölyköt… ő az volt. Mondtam is, hogy addig tudnám gyomrozni, míg le nem fososodik, mert egyszerűen tüneményes volt! :) Délután még volt pár csoport, majd megkértek minket Andrissal, hogy madár téren is tegyünk hozzá a fajlistához, a végeredmény a nap végére 241 észlelt faj volt, ami alapvetően nem sok, de ha figyelembe vesszük, hogy egy iskola udvarán voltunk, igazán szép eredménynek tekinthető. Mikor hazaértünk, meglepődtünk, hogy megint van egy önkéntesünk, aki a házban alszik velünk: a nyílt hétvégére érkezett, segít ott, ahol tud. Kezdett mozgolódni az egész ház, már mindenki várja a hétvégét és szurkol, hogy jó idő legyen. Reggel 8 óraára kell rajtra készen lennünk, tele energiával. Korai fekvés volt egyrészt ezért, másrészt meg azért, mert a gyerekek nagyon lefárasztottak mindenkit. :)

A hétvége most kicsit eseménydúsabbra sikerült, mint egyébként. Ennek pedig az az oka, hogy nyílt hétvége volt a birtokon, ugyanis a kezelő szervezet most ünnepelte fennállásának 30. évfordulóját, és volt szerencsénk nekünk is részt venni benne. Szombat reggel nagy szurkolásunk ellenére szakadó esőre ébredtünk és sajna egész nap nem hagyott alább, ami később több-kevesebb problémát kreált. Reggel, még mielőtt a „tömeg” tódulni kezdett volna, gyors eligazítás volt és kiosztották a feladatokat. Megnyertem délelőttre, hogy Balázzsal és Jack-kel a kocsikat irányítsuk a parkolóban. :) Esőkabát, esőnadrág, gumicsizma és jól láthatósági mellény… egész délelőtt olyan érzésem volt, mintha egy esős autócross-os hétvégén lennék… :) Ugyanakkor kicsit úgy is éreztem magam, mint valami városi eseményre kirendelt szociális munkás, ahogy fel voltunk öltözve! :) A feladatom az volt, hogy a már helyére terelt kocsikhoz odamenjek, kezükbe nyomjak egy programfüzetet, köszöntsem őket meleg szeretettel és elmagyarázzam, merre találják a rendezvényt. Jack úgy egy óra múlva közölte velem, hogy le sem tagadhatnám, hogy idegenvezető voltam, mert olyan szívélyesen kalauzoltam a vendégeket. :) Úgyhogy csak ragadt rám valami a vadasparkból… Az eső annyira sikeresen eláztatott mindent, hogy a kocsik elég rendesen csúszkáltak, volt, amikor ki is kellett őket húzni, elég izgi volt. Délben lementünk ebédelni: ha éltetek borzalmas ebédet, akkor ez az volt!!! Ízetlen leves, olíva bogyó, saláta meg valami kenőcs. Megettem mindent, a leves jól esett, mert meleg volt, de ha finnyás lettem volna, éhen maradtam volna. Csodálkozok ilyenkor, hogy vannak el ezek a népek mindenféle fűszeres finomság nélkül. Kaja után felszaladtam a házba, átöltöztem és irány a főépület, ugyanis délutánra azt a feladatot kaptam, hogy az egyik kiállítást őrizzem, és számoljam, hány ember látogatja. A többiek szerint csókos vagyok, mert csak én kaptam benti munkát, de szerintem sokkal jobb volt a parkolóban mosolyogni, mint múzeumos néniként ülni a széken. Sose szerettem azokat a néniket, mindig olyan csúnyán néztek, de szerintem szimplán csak unatkoztak, mert borzasztó munka, hozzáöregedik lélekben az ember a bútordarabokhoz. :) Alig vártam, hogy 4 óra legyen és elhagyhassam az objektumot. :) Miután a minimális vendégsereg hazautazott, hozzáláttunk egy jó kis sütögetéshez: az este záró mozzanata volt egy kis közös vacsora volt, hamburgerezés, majd borozás, hozzá a talpalávalót Ben és Alfie húzta. Szerintem szép, lírai muzsika volt, a fiúk szerint nyálas és pocsék. Miután visszaértünk a házba, senki nem volt még ahhoz fáradt, hogy lefeküdjünk aludni, így össznépi konyhában beszélgetés volt. Közben Jack elkezdte engedni a fenti fürdőben a kádba a vizet, de valószínűleg elfeledkezett róla, belőlem meg ezen felbuzdulva előbújt a kisördög. Átmentem az irodába és finoman rákérdeztem, hogy elég lesz-e a kádba a víz, mert már a konyhában is áll a víz… :))) Azonnal felpattant és átrohant, majd visszajött röhögve, hogy ha-ha, jó poén volt Ibus… :))) A piszkoskodást követően én is besoroltam a fürdőbe és lefeküdtem aludni, mert a rendezvény vasárnap is folytatódik.

Vasárnap végre napsütésre ébredtünk, aminek mindenki örült, főleg azért, mert így nagyobb eséllyel indulnak el az emberek kirándulni és látogatnak el a rendezvényre. Sejtésünk beigazolódott, nagyságrendekkel többen voltak, mint szombaton. A tegnapi megbeszéléshez hasonló volt ma reggel is: a feladatom reggelre az olimpia helyszínének őrzése, délután pedig a kávézóban felszolgálás. A terv azonban változott: mivel nem versenyszerű volt az olimpia, csak amolyan szórakoztatás, így elég volt oda egy önkéntes. Én pedig a főbejárathoz lettem rendelve, mert ott is volt az első teremben egy kiállítás, amire ügyelni kellett, hogy lába ne keljen (jelzem, fejnagyságú nehéz kövekből állt a kiállítás, amit csak hangos nyögések közepette lehetett volna eltulajdonítani, és ezt a tevékenységet könnyen kiszúrta volna a szomszéd teremben mászkáló ember is! :)) Na mindegy… Előtte azonban rám bíztak egy alföldi gyerekre szabott feladatot: 20 literes vizes kannát kellett feltolni talicskával egy dombtetőre, mert egy nő mondta, hogy neki fáj a dereka. Nem akartam mondani, hogy gyanítom, nekem ezután fog! :) Nem volt elég, hogy levegőt nem kaptam, míg toltam fel (hihetetlenül nehéz volt, pedig állítólag derék legény vagyok), de még beszéltetett is, hogy honnan jöttem, mit csinálok stb. Két mondatot tudtam válaszolni, de utána mondtam neki, hogy majd inkább fent elmesélek mindent egyszerre, ekkor sejtette, hogy nem kellemes a talicskatolás. :) Utána még szaladgáltam egy kicsit, majd elfoglaltam a helyemet a kiállításban, amit a vendégek szerint olyan jól csináltam, hogy néha-néha bútordarabnak néztek. :) Azt hiszem, ha megélem a nyugdíjkorhatár (kizárt!), felcsapok múzeumos néninek, mert kellő gyakorlatot szereztem a két nap alatt. :) Megebédeltem gyorsan: ugyanaz a pocsék kenőcsös valami volt, mint tegnap, nagyon nem is erőltettem most, csak leves ettem, meg sütit, az legalább jól esett. Délután pedig váltottam Annát, és beálltam kávét és teát mérni a kávézóba. Az első 15 percben azt hittem, hogy sírva rohanok ki, mert nem értettem, mi baj a vendégeknek, ugyanis nemcsak szimplán „Tea please!” vagy „Coffee please!” volt, hanem legyen szíves szójatejet tenni bele, vagy inkább gyógyteát, vagy több forró vizet, hogy ne legyen olyan erős a tea… stb. Először nem értettem, hogy mi bajuk van, még jó, hogy voltak mellettem segítőkész emberek, így hamar belejöttem és a végén már bátran mértem a teát, kávét és beszélgettem is mosolyogva az emberekkel. :) Délután segítettünk összepakolni, kaptunk megint egy kis bort, majd szusszantunk egy nagyot, én személy szerint kifeküdtem egy fa alá, ha már jó idő volt, majd apránként csatlakoztak a többiek is. Ekkor jött az ötlet, hogy keressük elő a fürdőruhánkat és irány az uszoda. Mire odaértünk beborult az ég, már-már lógott is a lába, úgyhogy nem lett az úszásból semmi, de legalább megszellőztettük a fürdőruhát! :) Visszamentünk a konyhába, ettünk pár falatot, majd össznépileg lefeküdtünk aludni, mert eléggé lefárasztott bennünket a két napos készenlét. Ezzel véget ért a 10. hét, ami szerintem különösen tartalmasra sikeredett. :)))

Folyt. köv. puszi :)