Sajnálatos bejelentésem van, kedves Olvasó! :( A történet, a kalandok a végéhez közelednek: az utolsó hét eseményei fognak következni. Terveim szerint a 15. hetet a vasárnappal zárom (mármint blogírás szempontjából), majd egy külön bejegyzés az utazásról (az extra 106. napról), és szeretném egy külön bejegyzésben lezárni a Csibus-kalandokat (talán ez lesz a legnehezebb).

Elöljáróban talán annyit, hogy a hét eléggé a régi iskolamondás jegyében telt: „utolsó hét és utolsó nap, nem fog a kréta és nem fog az agy”. Ez mind angol, min magyar oldalról igaz. Hétfőn reggel, eltérve a hagyományoktól és tekintve, hogy kertészünk hamarabb elhagyta a birtokot, mint mi, hagytuk, hogy a gyomok felegyék a kertet. :) Helyette egy hasonlóan értelmes feladatot kaptunk: ha visszaemlékeztek a múlt hét keddi peleellenőrzésre, akkor említettem, hogy lesznek odúk, amiket majd le kell szedni, mert sövény- és kerítésépítés szempontból is útban vannak. Úgyhogy a pelemonitoring leköszönő fejezeteként utoljára felmásztunk a kedvenc dombunkra és zsákba gyűjtve leszedtük az odúkat. Délre végeztünk is a feladattal, szerencsére jó idő volt, úgyhogy kellemes körülmények között telt el a munka. Délutánra csak a bevásárlás és a szokásos madarászat maradt feladatként, viszont a madarászat most olyan szempontból volt különleges, hogy felvették, ahogy koncentrálva számolunk, ugyanis a projekt reklámozásához készítenek anyagot. Nos, ez mind szép és jó, leszámítva, hogy 3,5 órát vártunk arra, hogy a kamerás fiú előtolja a képét, én már elég türelmetlen voltam, főleg azért, mert így a köztes időben megejthettük volna a bevásárlást is. Seráfütty… Sikeresen felvették, ahogy vérszemmel figyeljük a madarakat a távcsövön keresztül, illetve ezen eseménnyel egybekötve újra kitettük a vidramegfigyelő kamerákat, hadd legyen dolga majd a következő csoportnak is. :) Miután visszaértünk, úgy döntöttünk, hogy nem vásárolunk, majd holnap… A vacsora főzése és elfogyasztása után denevérfelmérésre mentünk a farmra, a többiek már szórakoztak velem, hogy akkor alhatok egy jót. :) Most én kaptam meg azt a detektort, aminek kevesebb dolga van, ugyanis az a ritkább denevérfaj (patkósdenevér) frekvenciájára van beállítva. Viszont a felmérés meglepő fordulatokat hozott: félidőnél feltűntek a patkósdenevérek, sőt az egyik még a rég kőistállóba is berepült és megpihent. Ez nagyon jó olyan szempontból, hogy gazdagabb az élővilág ezzel az adattal, viszont gáz olyan szempontból, hogy hátráltatni fogja az építkezést a farmon. Most mondhatná Panka, hogy kit érdekelnek a denevérek, de többek között ezért sem tanultuk ugyanazt a szakmát. :) Mike viszont nagyon örült, őt meg a farm nem érdekli annyira (gondolkoztunk rajta, hogy megtanítjuk neki a „szarok a farmra!” mondatot, de ezt azért mégis erősnek éreztük.). Későn értünk haza, de örültünk, hogy nem volt eredménytelen az este. Beszélgettünk még egy keveset, majd mindenki eltette magát holnapra.

Kedden szinte semmi nem történt. :) Az eredeti terv az volt, hogy találkozunk Christie-vel, aki összerakja a diplomához szükséges összes papírt, és mégegyszer átbeszélünk mindent. Ő viszont nem ért rá, úgyhogy reggel bementünk vásárolni, és megcsináltattuk az ajándékot is. A „badger bandits” feliratú, kukásmellényes képet csináltattuk meg, vettünk hozzá keretet, aláírtuk, dátumoztuk és ráírtuk, hogy ne feledjenek el bennünket! Mondtam a többieknek, hogy gyanítom, sírás lesz a vége, mert a búcsú mindig nehéz. Visszaértünk a bevásárlásból és délután egyesével Mike elé járultunk, hogy megbeszéljük azt a témát, amit anno nagy lelkesen kiválasztott mindenki, és ami a végére eléggé megfogyatkozott és a feledés homályába merült. Igazából az volt most a lényeg, hogy valami kegyes hazugságot összehozzunk, hogy mégis milyen témát érintettünk, hogy legyen látszatja a munkánknak. Ezután egy kötetlen beszélgetés következett, egy általános visszajelzésre, összbenyomásra volt Mike kíváncsi. Nos, én már itt küszködtem a könnyeimmel… elmondtam, hogy tudom, hogy a 4 vélemény közül az enyém lesz a legrózsaszínűbb, de én nagyon-nagyon jól éreztem magam, és nagyon fog hiányozni a csapat, a birtok és ez a szabad nyár. Mike is mondta, hogy örült, hogy itt voltam, és hogy higgyem el, sokat fejlődött az angolom (azóta sem hiszem, de ez így Ibusos). Ezután még ki kellett töltenünk egy tesztet: ugyanazt a tesztet, amit anno Orosztonyban is, rajta sok-sok angol szó. A lényege, hogy felméri, hogy akkor hány szót ismertél, és most hány szót ismersz a listáról és mennyire kezeled őket magabiztosan. Meglepődtem, hogy az akkor ismeretlen szórengetegből milyen sok szó köszönt vissza ismerősként. :) Délután megnéztük az Arany iránytű c. filmet, ami a fiúknak nem tetszett, nekünk viszont igen, de azt hiszem legjobban Panka élvezte volna. :) Este vacsorafőzés (életem második lasagne-fogása, és már fényévekkel jobb lett), majd vacsi után alvás.

Szerda egy jó nap, majd dolgozunk holnap… Így tanultam anno, viszont ma olyan szaladgálós napunk volt, hogy csuda. :) Reggel találkoztunk egy fickóval, aki megmutatott nekünk két borzvárat, ahonnan ki akarják tessékelni a borzokat, mert építkezés lesz a helyén. Ehhez pedig csapóajtókat használnak: a borz ki tud menni a házából, de vissza már nem. Belegondoltam, hogy ez elég drasztikus, ha velünk csinálnák, nem tűnne humorosnak… :) Miután megnéztük az összes szellemes ajtót, kedvenc helyünk felé vettük az irányt: remélem mindenki egyből kitalálta, hogy a farmról van szó. :) A feladat az volt, hogy egy gyöngybagoly-ládát szereljünk fel az istállóba. Jack-nek volt egy elképzelése, de annyira nem tűnt megvalósíthatónak, sem pedig ésszerűnek, ugyanis nincs sok adat környékbeli gyöngybaglyokról. Így azt javasoltuk Andrissal, hogy rakjuk fel egy egyszerűen hozzáférhető helyre, és csak azt nézzük meg először, hogy használják-e, élnek-e egyáltalán a környéken és amennyiben igen, úgy jöhet a bonyolultabb, Jack által kitalált formáció. Virtuálisan meg lett veregetve a vállunk, hogy szeretik a gondolkodásunkat. Feltettük és örültünk. :) Ezután jött a nap legviccesebb pillanatsorozata: Jack körbevezetett bennünket a farmon olyan szemmel, hogy mit hogyan kell etetni, ugyanis utolsó hétvégén mi négyen leszünk a farm teljhatalmú urai, úrnői. :) Tyúkok, lovak, marhák, disznók, tengeri malacok és nyulak: ezek az állatok tartoznak az állományhoz, ezeknek kell két napig a gondját viselni. Meg is állapítottam, hogy ez már tréning otthonra. :))) A farm után vissza a birtokra, egész délután a diplomával foglalkoztunk: papíroztunk, aláírtuk, kérdésekre válaszoltunk, míg végül összeállt a teljes csomag, melyből valamikorra diploma lesz, ezt viszont már csak postai úton fogjuk megkapni. Ja, lehet készülni fejben a diplomaosztó bulira!!! :)))) Este pedig megejtettük az utolsó közös vacsorát: Katy főzött fejedelmi lakomát. Báránysült, köretek, szószok, zöldségek, bor, úgyhogy kitettek magukért így a végére. Odaadtuk az ajándékot, ki lettem nevezve szószólónak: köszönetet mondtam mindenért és minden jót kívántam a jövőre nézve. Nehéz ilyenkor bármit is mondani, hiszen nem győzne hálálkodni az ember a sok élményért, de azért túlzásokba sem szabad esni, úgyhogy talán kellően diplomatikusan, de mégis őszintén és egyszerűen zártam le. Jót mosolyogtak a képen és mondták, hogy ha elkészül az új iroda, mindenképpen a falon van a helye. :) Vacsora közben beszélgettünk jó és rossz pillanatokról, összbenyomásról, emlékekről stb., és újra éreztem a gombócot a torkomban, de még mindig tartottam magam. Megtudtuk közben, hogy a visszautunk taxival fog történni, ezzel jópár órát spórolunk, megkímélnek bennünket az átszállásoktól és a plusz várakozásoktól. Vacsora után filmnézés mellett döntöttünk: először a Kung-fu pandát, majd a Gyalog-galoppot néztük meg, amin újra hatalmasat derültem. :))) A nap záróakkordja pedig a fürdés-fekvés volt! :)

Elérkezett az utolsó csütörtök, az utolsó bolondsimogató nap, de hálistennek olyan munkát kaptunk, ami kellő távolságra volt a dilicentrumtól. A farm egy kisebb földjén kellett az acat és orbáncfű irtását folytatni, kellemes óbégatás hallatszódott a háttérből, mely tudatta mindenkivel, hogy csütörtök van. :) Délre végeztünk szerencsére a dolgunkkal, úgyhogy könnyes búcsút vettünk pritti kis barátainktól, különösen Tonyót néztem meg magamnak jól utoljára. Igazság szerint ez lesz az a része a programnak, ami legkevésbé fog hiányozni, bár gondolom ez sejthető volt. Visszaértünk, akkor láttuk, hogy kenyérsütőnk végleg megadta magát, kis híján leégett a konyha is. Belenéztünk a hűtőbe, hogy mi egyebet lehetne összerakni ebédre, úgyhogy egy jó tejszínes-gombás tészta lett a vége, Mike meg is jegyezte, hogy főtt kaját nem is ettünk együtt, úgyhogy így a végére ezt is sikerült összehozni. Ebéd után angolóra volt, a végére elég nehéz szöveget sikerült választania a kisfehér főnökünknek: valami filozófiai szöveg volt, nem nagyon sikerült megértenem. :( Sebaj, nem csüggedek, filozófus úgyse leszek! :) Angol után gyors lista a bevásárlásról, Mike addig összepakolt és bementünk Totnesbe. Elvittük az állomásra és valóban könnyes volt a búcsú, ugyanis itt tört el a mécses, idáig bírtam tartani. Borzasztó érzés volt, ahogy ott álltunk a kocsi mögött és ugye mit is mondhat az ember ilyenkor. Megöleltük egymást, mondta, hogy nagyon jó volt velünk dolgozni, mi is mondtuk, hogy hiányozni fog, és hogy ha Magyarországon jár, reméljük, hogy összefutunk. Utána rám nézett és azon hatódott meg, hogy miatta kezdtem el könnyezni… Borzasztó érzés az, ha valakitől, akit nagyon megszerettél, úgy kell elköszönni, hogy valószínűleg soha nem fogod viszontlátni. (mert valljuk be, nagyon kicsi a valószínűsége…) :(( Viszont van erre egy gyönyörű Kowa-idézetem, ami teljes egészében kifejezi a helyzetet: „Néhány ember eljön az életünkbe, és gyorsan el is megy...Néhány ember barát lesz, és marad egy kicsit, - gyönyörű nyomokat hátrahagyva a szívünkön.. ."Úgyhogy Mike biztosan gyönyörű nyomot hagyott a szívemen és hiányozni fog. Ez a búcsú egyébként mindenki hangulatára hatott, úgyhogy csendesen telt a bevásárlás. Visszaértünk, megnéztünk egy filmet: A tetovált lányt, ami nekem nagyon nem tetszett, pedig ez is olyan csudajó filmként volt beharangozva. Film után vacsora, vacsora után fürdés, fürdés után némi szöszmötölés, némi szöszmötölés után alvás…

Péntek reggel különleges feladatot kaptunk: el kellett mennünk még egyszer a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványhoz, ugyanis pár könyvet el kellett hoznunk és majd hazavinni Magyarországra. Nekem ez a cigánykodás kategóriáját súrolja, mert kihasználják, hogy megyünk úgyis haza és megspórolják a postaköltséget. Csempészek leszünk! :)))) 6 könyvet (egyenként kb. 1-1 kiló) sóztak ránk, mondtam, hogy én csak maximum a hátizsákomba tudom ezt betaposni, mert a nagy bőröndömet nem kockáztatom súly tekintetében… :) Bepakoltunk, hálálkodtak (van miért) és hazaindultunk, az összes formalitás körülbelül 10 perc alatt lezajlott. Hazafele úton megálltunk Dartingtonban és megnéztünk egy szép angol kertet, Anna legnagyobb örömére, ugyanis amióta itt vagyunk, erre még nem sikerült szert tenni. A kert megcsodálása és egy kiadós séta után következő állomásunk Totnes volt: piacozás, szuvenyiricski vásárlás és bevásárlás a hétvégére, valamint a hétfői nagy útra. Kora délután értünk haza, gyors ebéd, majd csendespihenőt rendeltem el, amiből az lett, hogy én jól bealudtam, kb. 6 órakor ébredtem fel. Vacsorafőzés következett, majd filmnézés, nem egy könnyed darabot választottunk: a Schindler listáját. Jómagam sírtam megint rajta, és megkértem a csapatot, hogy a hátralévő 2 estén valami könnyedebbet válasszunk….

Szombaton, mint a jó állatgondozók, korán keltünk, hogy időben a farmra érjünk. :))) Még oda sem értünk, mikor láttuk, hogy a marhák kint vannak a villanypásztoron kívül, úgyhogy tereléssel kezdtük a napot és csak bíztunk abban, hogy nem lesz rosszabb. Nem mondom, hogy csodajól ment az etetés, de túl vagyunk rajta. A malacok összekentek, a kakas nekem fordult és a lovakat is csak nagy nehezen találtuk meg, de összességében megvan minden jószág. :) Visszafele nem haza tartottunk, mert még le kellett ellenőriznünk a borz-kilakoltató ajtókat, de nyilván nem volt semmi mozgás. Ezután már tényleg hazafele tartottunk. Ebéd után Andris besétált Totnesbe, mi pedig hárman kitakarítottunk, hogy rend maradjon utánunk. A délután csendesen telt: olvasás, naplóírás, beszélgetés, pihi stb. Koraesti vacsora volt, paprikás krumplit csináltunk, majd olyan 7 óra körül újra elindultunk a farmra, bízva abban, hogy megvan minden marha. A fiúrészleg rendben volt, hiánytalan volt a kiscsapat, de a tehenek megint jól elbújtak, szerencsére itt is meglett mind a 6 jószág. Észrevettük, hogy a villanypásztor akksija le van merülve, úgyhogy kerestünk egy másikat és kicseréltük: valószínűleg ezért mászott ki reggel is őnagysága… Az etetést hamar lezavartuk, most nem együtt dolgoztunk, hanem sietősebbre vettük a figurát és szétszóródva tettünk rendet. Én a malackákat vállaltam be, ha már reggel elintézték, hogy legyen etetős ruhám. :) Visszaértünk, lassan elkezdett fürdeni az eleje, én késő éjjelig naplót írtam: ez egy harmadik-fajta napló, csak hogy még egy helyre kelljen adminisztrálni, mennyire hasznos volt az ösztöndíj-program. Hálistennek az egyetemen megtanultunk a körmönfont, jól hangzó mondatok megfogalmazását, úgyhogy nem lesz gond ezzel a naplóval sem, bár Ibusosan sikerült jól elhúzni a végére, de sebaj, úgyis készen lesz…

Vasárnap reggel elkezdtem az utolsó nap ritusát, egy csomó hülyeséget kitaláltam, mivel tehetnénk emlékezetessé a napot! :) Reggel a csapatot a TNT Holnap hazautazom c. számával akartam ébreszteni, de mivel tegnap este ezt bejelentettem, és Andris nem tűrhette, hogy így induljon a nap, így tervezett ébresztőm előtt 5 perccel beosont a szobánkba, belecsapott az akusztikus gitár húrjaiba (egyébként nem tud gitározni) és egy bonyolultan megfaragott rigmusra zendített rá (énekelni sem tud): „Eljött a vasárnap reggel, keljetek hát fel!” :)))) Így indult a nap, én persze kiugrottam az ágyból és revansot kapott a TNT-nótával, majd folytattam egyéb hazautazós nótákkal (nem is gondoltam, hogy egyszer a Tankcsapda hüvelykujja, ami már rég nem mutat az égre, még jól jöhet). Reggeli után irány újra a Farm, szerencsére megvolt minden állat maradéktalanul, drága kismalacaim kellően éhesek voltak már és a kakas is kellően mérges volt, hogy szokásos harcunkat megvívjuk. :))) Miután hazaértünk, gyorsan megírtuk az utolsó hét beszámolóját és azonnal el is küldtük, hogy egy kötelességgel kevesebb legyen. :))) Ekkor már nagyon nem bírtam magammal, mondták is, hogy hiába jelentettem be már jó előre, hogy hülye leszek, erre nem voltak felkészülve. Ebéd után nagy duzzogva elkezdtem pakolni, önmagamhoz képest keveset nyűglődtem közben, és hamar készen is lett a bőrönd, leszámítva egy-két cuccot, amire még szükség lesz. Egyébként egész nap szólt a pörgős talpalávaló, itt-ott táncra is perdültünk, látszott mindenkin, hogy már izgatottan várja a hazautat. A korai vacsora után újra megetettünk a Farmon, „könnyes” búcsút vettünk hetünk megkeserítőjétől (hozzáteszem azért, hogy a legérdekesebb sztorik mindig itt születtek meg). Hazafele úton sétáltunk még egy utolsót a folyóparton, itt azért látszott mindenkin, hogy magába szállt, elmélyült a gondolataiban, hova is tegye magában ezt a 105 napot. Visszatérve még egy kis pakolás, fürdés, még egy adag vacsora, hazatelefonálás és már egyre inkább érzem, hogy nem férek a bőrömbe. Naprakész voltam a héten, úgyhogy frissen olvashatjátok utolsó hetem eseményeit. Egyelőre elköszönök, de nem véglegesen, ugyanis extra, 106. napunk, az utazás és a megérkezés napjának élményeit szeretném Veletek megosztani, illetve az illem (és saját belső meggyőződésem is) úgy diktálja, hogy el rövid utolsó bejegyzéssel elköszönjek Tőletek és Angliától is…