Elöljáróban annyit, hogy a szokottnál is fantasztikusabb hetem volt! :))) Ha még egyáltalán lehet fokozni... Hétfő reggel a szokásos heti eligazítás: a bázis-programokon túl most lesz több kirándulás is, úgyhogy szurkolni kell, hogy jó idő legyen. Nálam már a jó idő csak annyit jelent, hogy ne legyen eső, a hőmérséklet nem számít… A heti terv talán legszomorúbb pillanata az volt, hogy Jack beleírta a határidő naplójába, hogy mikor megyünk haza, mellébiggyesztve egy szomorú szájlit. :( Nekik is biztosan rossz, hogy mire megszoknak egy társaságot, jön az új. A megbeszélés után irány a kert, bízva abban, hogy ma is égig érő gyomok fognak ránk várni. Így is lett! :)) Kitalálta a jóasszony, hogy szeretne még több bakhátat, és hogy takarítsunk ki és ássunk fel egy viszonylag nagy részt, majd elmondja a teendőt és eltűnik! :)) Igazán jófej! Holly viszont ma bosszút állt, mert alighogy beszaladt és került egyet a kertben, az üvegház bejáratánál letett egy akkora csomagot, hogy ekkorát még nem nagyon láttam, Jane csúnyán is nézett utána, mi meg csak jót nevettünk rajta. :))) Ebéd után beszaladtunk Totnesbe bevásárolni, majd iparkodtunk a madarászattal, mert 5-re ünneplésre készen kellett lennünk, ugyanis pezsgőpukkantás volt a farmon. Az oka: az Ambios megkapta a farmot bérbe 10 évre, így közelebb kerültek a támogatás pozitív elbírálásához. Jó volt látni, ahogy örült az egész csapat, mert sok munkájuk van benne, és jó érzés volt, hogy kicsit mi is segítettünk ebben. Utána szétnéztünk a farmon, kíváncsiak voltunk, mennyit haladt az építkezés, szépen alakul, gondolom nemsoká mi is megyünk vissza, mert már rég nem voltunk… Este én főztem vacsorát, mert a többiek gombás-tejszínes csirkére éheztek, amit állítólag jól csináltam a múltkor, úgyhogy az volt a kaja. Megnyugtató, hogy tudok valamiből finomat főzni. :) Míg a fiúk mosogattak, addig arról beszélgettünk, hogy ki milyen nyelven tud elszámolni egytől tízig. Jack felsorolt vagy 5 nyelvet, de a magyar pont nem volt közte. Mike vagánykodásból elszámolt húszig magyarul, ebből pedig az következett, hogy Jack is meg akarta tanulni, úgyhogy félóra bűvészkedés után sikerült megtanítanom. :)) Vicces szitu volt, a fiúk jókat mosolyogtak a kiejtésén, de addig csiszoltuk, hogy jó lett! :)) Közben eleredt az eső, majd átcsapott szakadásba, aminek az lett az eredménye, hogy a tervezett denevér-felmérés a farmon elmaradt, de hogy megismerjük, hogyan is működik a detektor, Mike-kal kimentünk a raktárhoz, ugyanis ott kb. 150 kis patkósdenevér pihen napközben, és megnéztük a kirepülésüket, illetve megtanultuk, milyen frekvencián milyen hangokat kell figyelni és azok milyen denevérfajokat jelentenek. Érdekes volt, bár a denevérek nem a kedvenceim, de mindenképpen újdonság volt, ma is tanultam valamit. A nap záróakkordja pedig az volt, hogy Mike felolvasott egy hírt a netről, miszerint amióta létezik Angliában csapadékmérés, a valaha mért legcsapadékosabb június az idei, csodás rekord, örülök, hogy részese lehetek… Mike is mondta, hogy Ibus, ritka szerencsés ember vagy, mert amióta a dínók a földön élnek, azóta nem volt ennyi eső! :))) Nem kifejezetten érzem, de legalább elhiszem mostmár, hogy ez egy extrém csapadékos nyár, amibe belecsöppentünk. :)

Kedden potyakirándultunk, ugyanis az eredeti terv szerint 2 embernek kellett volna Mike-kal mennie, a másik kettőnek pedig peleodúkat kellett volna ellenőriznie. De mivel csudajó emberek vagyunk és senki nem akart kitolni a másikkal, bevállaltuk, hogy megcsináljuk hétvégén a peleodú ellenőrzést, csak hadd mehessünk mindannyian. :)) Mike pedig szintén csudajó ember, úgyhogy megengedte. Első utunk egy Bystock nevezetű rezervátumba vezetett, ami azért különleges, mert ritka élőhelytípust őriz, az úgynevezett csarabost. Nálunk nem nagyon van ilyen, úgyhogy példát nem tudok hozni, de sok a fenyves, a kisebb bokros társulás, és mindezt egy nedves helyen képzeljétek el, egy gyönyörű tóval karöltve. Újabb mesés hely, újabb kiteljesedési lehetőség fényképészeti szempontból is. :) A feladat egyébként az volt, hogy kicsit kutakodjunk élővilág szempontjából, ugyanis egy kisfilm van készülőben, ami egy GPS-használatra megtanító tanfolyamot fog népszerűsíteni, ezt a tanfolyamot Sharpham fogja szervezni, és nem találjátok ki, kik lesznek a statiszták, akiknek el kell játszaniuk, milyen könnyen tanulható a GPS? Nyilván mi… :))) A vicc csak az az egészben, hogy Mike fogja majd ezt a tanfolyamot levezényelni, viszont fogalma sincs arról, hogyan működnek ezek a szerkezetek. :) Kellemesen őrült és szétszórt ez a fickó, már rájöttem, hogy ő a kedvencem az angol csapatból. :) Hazafelé menet ellátogattunk egy Bovey Tracey nevű kisvárosba, ahol megnéztünk egy galériát, majd kisétáltunk a városhatárba, ahol egy szép tavat jártunk körbe. Vettem magamnak egy könyvet egy antikváriumba kemény 1 ₤-ért. Talán már írtam korábban, hogy elkezdtem olvasni az Ízek, imák, szerelmeket és nagyon megtetszett, viszont gyanítom, hogy nem érek a végére, így ezzel leptem meg magam. :) Anyukámnak üzenem, hogy igencsak benőtt a fejem lágya, mert nem nadrágokban, vagy „csak még egy” felsőben gondolkozok. :) Hazafele úton Mike feltette a nagy kérdést, hogy ha megy Magyarországra, mit hozzon nekünk. Jöttek sorban az igények: túró rudi, plusz tíz fok, napsütés stb., és akkor Ibus csendben megszólalt a hátsó ülésen, hogy a családomat. :) Ekkor elmondták a többiek, hogy nekem milyen jó, hogy ilyen nagyszerű emberek vesznek körül és hogy mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a Dunántúlra sem lennék hajlandó elköltözni, nemhogy más országba. Náluk kicsit szét van esve a család, ezért is gondolkozik pl. Anna és Andris is azon, hogy munkát keres Angliában… Úgyhogy hálás vagyok mindenképpen, hogy ilyen közegben nőhettem fel, és azt is látom, miért mondták el annyiszor anno a Tópartiban, hogy milyen jó lesz annak, aki bekerül a Csíder-családba… :)) („Assziszem Apám!!!”:)))) Érzelgősség félre, vissza a kocsiba! Vacsora után azon szurkoltunk, hogy ne legyen eső, mert szeretnénk végre denevérezni. Szerencsénk volt, úgyhogy olyan 9 körül elindultunk a farmra, mindenki kapott egy detektort, szétszóródtunk és figyelni kellett a denevéreket. A detektorok különböző frekvenciákra voltak beállítva azért, hogy minél több denevérfaj mozgását érzékelhessük. Azért van erre szükség, mert ha elkezdődik az új épület felhúzása a farmon, tudni kell, hogy érint-e fontos denevérvonuló helyet. Az első félórában elég jó volt a mozgás, az én detektorom legalább 10 denevért jelzett, gondosan le is jegyeztem őket. Utána viszont olyan tejfelsűrűségű köd ereszkedett le, amilyet legutoljára októberben láttam a daruvonuláskor, de itt még Angliában nem. Az eredménye az lett, hogy megállt a denevér-mozgás, ennek pedig az lett az eredménye, hogy Ibus a tuskón ülve, kezében a monoton hangon berregő detektorral, elaludt. :)) Körülbelül 10 perc telhetett el, amikor hallottam a kavicsok zörgését, felijedtem, Mike közeledett, hogy közölje, 10 perc múlva megyünk, mert nincs semmi adat az utóbbi pár percben. Mondtam, hogy rendben, de azt sem tudtam igazából, hogy hol vagyok. :) Hazafele megsúgtam a többieknek, hogy az én adataim nem teljes értékűek, ők pedig finoman azt tanácsolták, hogy aludhatnék végre egy normálisat, és igazat adtak abban, hogy tényleg igénytelen vagyok az alvási körülményekre. Megfogadtam a tanácsukat és a felmérés után időben lefeküdtem aludni.

A szerdai nap elég nyögvenyelősen indult… reggel vártuk Simon-t, hogy majd elmagyarázza a National Diploma újabb teendőit. Igazából eddig nem sok konkrétat hallottunk róla, úgyhogy nagyon kíváncsiak voltunk, mert eléggé szorít az idő. Sajna nem lettünk okosabbak, sőt… Kiderült, hogy ők a növényes vizsgálatokat szorgalmaznák, mert abban Mike tudnak segíteni, és hogy az állatoknál is olyan vizsgálatot kellene kitalálni, ami eddig még nem volt, tehát a madaras nem lehet. Ezen jól felmérgeltem magam, csak az volt a szerencséjük szerinte, hogy nem tudok angolul veszekedni. Az volt a bajom igazából, hogy mindig csak halogatták a megbeszélést, mi gyűjtöttük az adatokat, fényképeket, hogy majd a végén csak össze kelljen fésülni, erre homlokegyenest másik irányba kell tartanunk. Azt hiszem pár kérdésemből utána kiderült nemtetszésem, mert Mike megnyugtatott, hogy meg fogom tudni csinálni. Végülis vidravizsgálatból fogom írni, azokból a kamerás képekből, amiket a folyón helyeztünk ki. Mondtam Mike-nak, hogy tudom, hogy sokat segítene a növényben, de tudom magamról, hogy az állatos papírnak itthon nagyobb hasznát venném, és elfogadta a véleményemet. Délután kimentünk megint gyepet mászni, Mike elég fáradt volt és nekünk sem volt sok kedvünk esőben növényezni, nekem meg különösképpen nem. Nagy duzzogva megcsináltuk, végülis kiderült, hogy nagyon jó gyep, volt olyan terület, ahol 21 növény volt egy négyzetméteren, úgyhogy volt kicsi öröm. Miközben hazafele vonszoltuk magunkat, Mike odacsoszogott mellém és a „My most beautiful Ibus in the world” (az én legcsodálatosabb Ibusom) megszólítás után megkérdezte, hogy nincs-e kedvem este pálinkázni. :)) Mondtam, hogy úgyis csirkepörkölt lesz a vacsora, az meg elég magyaros kaja ahhoz, hogy dukáljon mellé a pálinka. Én csináltam a pörit, valami van a levegőben, mert ez már a második kajám a héten, ami jól sikerült, úgy látszik fejlődőképes vagyok ezen a téren. :)) Vacsora előtt és után is pálinkáztunk, Annával mosolygósra sikerült az este, Mike-nak is elég piros lett a feje, de nagyon jó kis kacagós beszélgetés lett belőle, a vége az lett, hogy Mike meginvitálta a csapatot egy exeteri szombat éjszakai életbe, még mielőtt hazamegyünk. :)) Mindenképpen ott a helyünk!! ;) Könnyen ment az elalvás, bár tartottunk egy kicsit a másnaptól…

A csütörtök olyan napok egyike volt, amiről szerintem hosszú percekig fogok majd mesélni, ha hazamegyek. Mindenekelőtt ünnepélyes kijelentés: NEM VOLTUNK BOLONDOKAT SIMOGATNI!!! :))) Helyette újabb autós kirándulásunk volt, ezúttal Ashburton mellé vezetett utunk, a Gyöngybagolyvédelmi Alapítványnál tettünk egésznapos látogatást. A szervezet érdekessége, hogy innen indult el az egész ösztöndíjprogram. Jópár évvel ezelőtt ugyanis Ákos találkozott Dave-vel, az itteni alapítvány elnökével, adott volt a közös téma és ebből született meg az összedolgozás ötlete. Dave bemutatta Ákost egy kedves barátjának, Simon-nak, a mi Ambios-os Simon-unknak, a közös munka tovább csírázott és megszületett a külföldi természetvédelmi ösztöndíjprogram, azaz többek között mi is. :)) Úgyhogy a mai napon visszamentünk a gyökerekhez. Dave-ről amit még érdemes tudni, hogy olyan nagy embernek számít Angliában, hogy a gyöngybaglyokért tett többtízéves munkájáért maga a királynő tüntette ki. Őt viszont mindezek az érdemek nem érdeklik, egyedüli célja továbbra is az, hogy védje és segítse a baglyokat, mert szentül hiszi azt, hogy ők a legjobb példa arra, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy az élőhelyek változása milyen mértékben károsítja az élővilágot. Tartott nekünk két prezentációt, amelyek szó szerint varázslatosak voltak! :) Ezekből derült ki, hogy az alapítványra egy nagyobb összegű örökséget hagytak, amit arra fordítottak, hogy földet vettek belőle, és azt úgy igazították, hogy visszatértek az ősi gazdálkodási módokhoz, ezzel biztosítva a lehetőséget a fajgazdag élővilágnak, közte a gyöngybaglyoknak is. Olyan megható volt az a pillanat, amikor elmesélte, mikor látta meg az első gyöngybaglyot a környéken, ami egyébként több éve nem élt ott: látszott, hallatszott, hogy még mindig könnyeivel küszködik, olyan boldog. Csodálatos érzés lehet az, amikor az ember azt csinálja, amit szeret, megbecsülik a munkáját, eléri a célját és boldog. Meg is állapítottam, hogy így szeretnék megöregedni, de sajnos nálunk ez nem kivitelezhető, a természetvédelem nincs ebben a megbecsült pozícióban. :( Ki is volt Dave akadva azon, amikor elmeséltük, hogy négyből hárman munkanélküliek vagyunk, Andris meg CNC-esztergályosként dolgozik, mert természetvédelemből nem lehet megélni. Azt hiszem az erről kialakult véleményemet majd egy külön bejegyzésben fejtem ki… Az előadások után együtt ebédeltünk az alapítvány munkatársaival, gyönyörűen sütött a nap, meg is jegyezték, hogy akkor az idei nyarat kipipálják most ebédidőben. J Délutáni feladatunk kerítésépítés volt egy újonnan felépített napelem-bázis körül, hogy a tehenek legelés közben ne rongálják meg. Mondtuk, hogy ebben nagyon otthonosan mozgunk már, néztek is nagyot, amikor Annával elkezdtük leverni a cölöpöket. :)) Amikor készen lett a kerítés, a dicséret és a közös fényképezkedés után Dave visszahívott minket jövő hét péntekre, akkor majd jobban körbevezet minket a területen, és akkor is lesz egy kis munka. Úgy vettem észre mindenki arcán, hogy elégedett volt a nappal, szakmailag, emberileg feltöltődtünk, régen láttam ilyennek az egész csapatot, volt már párszor ugyanis, hogy elégedetlenek maradtak emberek. Vacsora után időben lefeküdtünk aludni, felkészülve egy újabb útra…

A pénteket szintén egy örök emlékként fogom meghagyni magamban, ha eszembe jut ez a 105 nap. Furcsán indult a reggel, jómagam „szarból várat projektnek” neveztem el a feladatunkat. :) A sztori a következő: jópár héttel ezelőtt, amikor Dawlish Warrenben jártunk a rezervátumban (amikor Ibus másodjára látta a tengert), találkoztunk Simon-nal, aki a National Diploma mellett egy számunkra vicces sztorit mesélt el. Történt ugyanis, hogy Exeter város mellett, a szennyvíztisztító üzem ülepítő aknái körül borzok éltek. Ezek a borzok addig-meddig furkálódtak az ülepítő akna körül, míg át nem ásták a falat és a trutyi (Exeter város lakóinak végső produktuma) el nem öntötte a szennyvíztelepet. Jót mosolyogtunk rajta, hogy milyen büdös lehet ott, és hogy milyen SZAR lehet most ott dolgozni (egyébként sem lehet leányálom). :) Amikor ma reggel leesett, hogy a kedden beharangozott borzvár-építés valójában ezen a területen lesz, már nem tartottuk ennyire mókásnak a történteket. Gondolom, mostanra leesett mindenkinek, miért is neveztem el így a projektet. ;) Úgyhogy a legkoszosabb ruháinkat előszedtük, meg persze a gumicsizmát, Mike mókásan megjegyezte, hogy csipesz sem ártana, de azt azért mégis soknak tartottuk… :) Megérkeztünk a helyszínre, valóban elég kellemetlen illatok voltak. :) Itt találkoztunk egy fickóval, aki borzok viselkedésével foglalkozik ezer éve, és akit a hatóság megkért, hogy a szennyvíztisztító területén építsen egy miniatűr borzvárat, hátha szüksége lesz rá a maradék állománynak. Itt jöttünk mi a képbe, mint lelkes önkéntesek. :) Szalmabálákat kötöztünk, PVC-csöveket vágtunk és behelyeztük ezeket a megadott szempontok szerint egy előre kiásott gödörbe. Miközben a kis markoló bőszen dolgozott, addig a kattant banda lefoglalta magát: Mike már rólam régóta tudta, hogy nem vagyok normális, meg is ragadja az alkalmat mindig arra, hogy beszóljon vagy megtréfáljon, mert tudja, hogy nem marad megtorlás nélkül a dolog. Ez viszont most más volt: össznépileg mindenki hülye volt!!! :))) A hulladék műanyag csövekből hirtelen gépfegyverek, vállvédők, szánkók, szörfdeszkák lettek és harsány kacagás közepette elkezdtünk szórakozni egymással, az angolok meg csak nézték, hogy ezeknek mi bajuk van! :) Így született meg az alábbi fénykép is, a kukás mellény kötelező darab volt, mert építkezésen dolgoztunk. A kép címe „Badger Bandits”, azaz „Borz Banditák”! :))) Ez az első kép, amit ide teszek, mert szerintem a társaság még nincs készen arra, hogy nyilvánosabb felületen is publikáljam. :) Sokat gondolkoztunk azon, hogy vajon az előző csapatok is ilyen hülyék voltak-e, de egységesen a nem válaszra jutottunk. :) A borzvár elkészült, mi pedig továbbálltunk, bevittük Mike-ot Exeterbe, mi is bandukoltunk egy keveset a városkában, majd visszaindultunk. Egész hétvégén négyesben leszünk, mert az álompár esküvőn fog mulatni, Mike meg Exeterben fog dorbézolni. Hazaérkezésünk után megettük a maradék csirkepörköltet, majd este megnéztünk egy filmet, a Hét életet, és nem aludtam el rajta… :))