A hétfő szokásos, átlagos hétfőnek indult… Reggel megbeszéléssel kezdtünk, Jack felvázolta a heti tervet, programokat. Elvileg ez a hét madarakra koncentráló hétnek van kikiáltva, aminek kifejezetten örülök, meg gondolom Andris is örülni fog, ha visszaér. Ezenkívül önálló feladatokat is kaptunk: mindenkinek csinálni kell egy 20 perces előadást adott témáról és azt a többieknek prezentálni. Az én témám a farm madárvilága lesz: főbb madárfajok, azok populációjának változása, jövőbeli tervek, fajvédelmi megoldások stb. Nagyon tetszik, Ibusos téma, van rá 2 hetem megcsinálni ügyesen, június 4-én kell előadnom elvileg. Azért mondom, hogy elvileg, mert itt bármi megtörténhet… sőt akármi! J Feladatok kiosztva, irány a kert! A bökkenő csak az volt, hogy Jane, a kertészünk sehol nem volt. Mint kiderült, születésnapja van: itt Angliában ez feljogosítja az embert arra, hogy ne dolgozzon. J Vártunk kb. 30 percet, hogy történjen valami, már éppen indulóban voltunk, amikor betoppant a lengyel származású takarítónéni, akit jobbára kerülünk, de ahogy észrevettük, más is, mert eléggé sokat beszél, és általában mindig panaszkodik… tisztára, mint Etus a Szomszédokból! J Egyszer már szaladtunk bele a monológjába, akkor már le is vezette, hogy a lengyel-magyar micsoda csodás testvérpár… Most a kertben úgy gondolta, nem jó, ha tennivaló nélkül maradunk, úgyhogy adott nekünk munkát. Igazság szerint azt sem tudtuk, mi dolga lett volna ott eredetileg, de ott volt és kiosztotta, hogy locsoljunk meg mindent az üvegházban. Közben egyre csak azt hajtotta, hogy „I know gardenyi” ami vicces volt, mert keverve az angol a lengyellel elég furán adja magát. J Jót mosolyogtunk rajta, meglocsoltunk mindent, utána mikor elment, mi is bezárkóztunk, mintha ott se lettünk volna, és visszamentünk a házba. Mivel rengeteg időnk volt még délelőtt, úgy döntöttünk, előrehozzuk a madármegfigyelős programunkat. Utána megebédeltünk és délután elérkezett az, amit hetek óta halogatunk: meg kellett írnunk a ’Holly Blogot’. Lehet még erről nem is meséltem… Jack-nek van egy gyönyörű fekete, 3 éves Labrador kutyája, Holly, aki mindenhol ott van, mindenki ismeri és szereti és ő is viszont. Nagyon okos kutya, szinte beszél a szemeivel. Mivel mindenhol ott van, Jack kitalálta, hogy az itteni beszámolónkat ne csak simán úgy írjuk meg, hogy ezt és ezt csináljuk, hanem írjuk meg úgy, ahogy Holly látja. Ez mind szép és jó, de nekem valahogy nem tud ráállni az agyam erre a gondolkodásmódra… nem véletlenül volt az, hogy Anya írta meg régen is helyettem a meséket, illetve mindent, amihez egy kis fantázia kellett volna, mert az valahogy kimaradt a csomagból, amikor összerakták Ibust. J Szerencsére Balázs elég kreatív ehhez, mi csak néha szóltunk bele. Ezzel el is ment a délután nagy része, utána kicsit kiültünk az udvarra, ott megírtuk a szárazabb, de haladósabb beszámolónkat, amit Ákosnak kell hazaküldeni. Mivel szép idő volt és mivel már nagyon kíváncsi voltam, milyen a belső udvarban sörözni (látszik a helyen, hogy erre találták ki), bontottunk egyet, megittuk, így sokkal kellemesebben tettünk eleget kötelezettségeinknek. J Vacsora után most sokáig fent voltam, én következtem szerelmesnek lenni… J Ezt arra szoktuk mondani, hogy általában beosztjuk a számítógépet, hogy mindenki tudjon beszélni az otthoniakkal. Mivel mindenki befejezte hamarabb, volt lehetőségem kiteljesedni, ami már nagyon hiányzott…

Személy szerint a keddem változó hangulatban telt. Reggel ki sem akartam kelni az ágyból, olyan fáradt voltam, utána elhúztam a függönyt és felvidultam: verőfényes napsütés volt. Reggeli után Kate kivitt minket és Mike-ot egy részre, szintén potenciális zöld-temető hely lehet. Mike a sövénysort nézte, mennyire fajgazdag, illetve hogy élhet-e ott pele. Mi pedig közben arra figyeltünk, milyen madárfajok élnek a területen. Túlságosan nem mondanám fajgazdag vagy különleges területnek madaras szemmel, de itt egyébként is ez a jellemző. Miután végignéztünk mindent, elindultunk lefelé a dombon, pele-monitoring következett. Ez azt jelenti, hogy kb. 60 odút helyeztek már ki korábban a farm sövénysorainak különböző pontjaiba, ezeket kell havonta egyszer leellenőrizni. Kicsit nehezítette a feladatot, hogy a GPS-koordináták elvesztek, úgyhogy kicsit olyan érzésem volt, mint mikor papír állatokat kerestünk az erdőben valamelyik HOTEK-tábor keretében. 60 odúból 57 meglett, 3-at eltűntnek nyilvánítottunk. J Amit még egy kicsit logikátlannak éreztem, hogy most sem kaptunk egy GPS-t, hogy felvegyük újra a koordinátákat. Végigmásztunk elég nagy területet, sajna nem találtunk egyikben sem pelét, de nem csüggedtünk (na jó, talán egy kicsit), mert szép időnk volt, le is égett a nyakam és a vállam is. Félúton voltunk Totnes és Sharpham között, gyalog bementünk Totnesbe, ott várt minket Jack, „kocsiba be, ablakot le, könyököt ki” és irány Torbay. Mivel nem néztük meg a térképen, azt sem tudtuk, eszik-e vagy isszák. Amikor odaértünk, akkor szembesültünk azzal, hogy a tengernél vagyunk. J Gondolom, nem árulok el nagy titkot, de verőfényes napsütésben sokkal szebb, mint ködös-esős időben. J Egy tengeri élővilág kutatásával, védelmével foglalkozó természetvédelmi szervezetnél voltunk, lesz lehetőségünk pár napot ott is dolgozni, amit kitörő lelkesedéssel fogadtunk, mert tényleg gyönyörű helyen van. Utána Jack még megmutatott egy parkot, aminek az a lényege, hogy egy kezdeményezés hatására a rohamosan épülő város szívében meghagytak egy parkot, ami az eredeti, természetes élővilágot, elsősorban növényvilágot őriz meg. Érdekessége továbbá, hogy édesvízi élőhely, ami a tengerparttól párszáz méterre elég különleges látványt mutat. Itt is lesz majd tennivaló a maradék 11 hétben. Utána lemehettünk a tengerpartra: úgy örültem, mint valami kisgyerek. Sose voltam még tengerparton! J Belegyalogoltam a vízbe, kagylókat gyűjtöttem és fényképeztem egy csomót. Nyakig homokos lettem, de megérte! J Visszafele megálltunk Totnesben és gyorsan bevásároltunk, mert hétfőn elmaradt. Utána haza, vacsora, hajmosás és az eddigiekhez képest korai fekvés, mert hosszú napunk volt és mert szerdán is korán kell kelni, messzire kirándulunk…

Szerdán reggel viszonylag korán (8:20) volt az indulás, úti célunk Dawlish Warren volt. Mike kicsit kényelmesre vette a figurát, elszámolta egy kicsit az időt, míg begyalogolunk a vasútállomásra, ennek köszönhetően le is késtük a vonatot. Vártunk kb. 40 percet, jött a vonat, egy helyen át kellett szállnunk, de max. 1 órát vonatoztunk összességében, annak is nagy része a tengerpart mentén haladt, úgyhogy kellemes utunk volt. Nem tudom, hogy vagytok vele, de szerintem egy hétre nem jár két tengerparti kirándulás… J Dawlish Warren nevezetessége egyébként , hogy az Ex folyó és a tenger torkolatánál helyezkedik el, a tenger gondos munkájának köszönhetően bemosott egy ún. földnyelvet, ami egyedülálló élővilágot hordoz, elsősorban növények tekintetében. Éppen ezért létrehoztak itt egy rezervátumot, ezt a területet jártuk be alaposan. Volt füvészkedés a fő-fűszedővel, valamit madarászás is, ugyanis az apály-dagály miatt a pocsolyákban elég sok partimadár gyűlik össze, Ibus és Andris legnagyobb örömére. J Sétáltunk a tengerparton, mázsaszámra gyűjtöttük a kagylókat és csigákat, mindez tűző napsütésben, úgyhogy a zsírom tovább sült. J Annával azt nevettük, hogy nem fogja senki elhinni, hogy Angliában barnultunk le a nyáron… J Hazafelé egyedül jöttünk, mert Mike-nak a beszámolóján kell dolgoznia és Exeterbe utazott további vizsgálódások miatt. Későn értünk haza, fáradtak voltunk, de nagyon szép napunk volt. Este Kate főzött nekünk vacsit, szerencsére nem nekünk kellett, mert eléggé ki voltunk állva.  A nap egyedüli negatívuma az volt, hogy lemerült a telefonom és elfelejtettem a PIN-kódomat, azt a kódot, amit már 7 éve használok, olyannyira, hogy már a sokjegyű PUK-kódot kérte. Itthon aztán Imi és Anya távsegítségével sikerült előkeríteni és újra van telefonom. Meg kellett állapítanom, hogy ez nekem nem a kódok éve. J Mivel elég fáradtak voltunk, kaja után nem sokkal le is feküdtünk aludni, lélekben felkészülve a csütörtöki kedvenc napomra…

Csütörtök: érdekes módon nem esett, ez már gyanús volt. Reggel nagy fehér főnökünk, Jack örömmel jelentette be, hogy nem kell több kerítést építeni és bozótost irtani, amit kitörő lelkesedéssel fogadtunk. A mai feladatunk az volt, hogy a farm egyik épületében kezdjünk el rendezkedni, ugyanis különböző felújításokat szeretnének majd végrehajtani, különböző pályázatok keretén belül. Most első lépésben megcsináltuk az ebédlőt: kidobáltuk a szemetet, kitakarítottunk, festettünk, képeket fúrtunk fel a falra: a végeredmény elég pofás lett. J Szerencsére keveset kellett napon lenni, aminek a leégett bőröm nagyon örült, illetve keveset voltunk Tonyóékkal, ami szintén nem volt hátrány. J Csak ebédidőben találkoztunk velük, de elég is volt: az egyik megfogta a kezem, addig valahogy soha nem dolgoztunk együtt, ezért is volt számomra érthetetlen… Megkérdezte, hogy jövő héten jövök-e dolgozni megint, mondtam, hogy igen és erre a maga módján olyan kitörő lelkesedéssel nyugtázta, hogy fogunk még találkozni, hogy teljesen megijedtem, lehidaltam. Mondtam is a többieknek, hogy mától hiszek az aura-dologban, mert szerintem én vagyok az az ember, aki egyáltalán nem tanúsított semmilyen szeretetet feléjük, mégis úgy örülnek meg vigyorognak rám. Ugyanígy állok mai napig értetlenül akkor is, amikor a kisgyerekek is ragaszkodnak hozzám pedig arra sem szolgáltam rá… Kitakarítottunk, rendet raktunk az épületben, szerintem szép lett, igazából úgy nézett már ki a hely, hogy egy kis darab száraz ruhát is meghálált volna… J Hazaértünk olyan fél 5 körül, ekkor mondta Kate és Jack, hogy megint mennek frizbizni meg focizni: minden csütörtökön ugyanis összegyűlik egy kisebb céges csapat, amolyan közösség-építő jelleggel, hogy jobban megismerjék egymást. Úgy döntöttünk hárman, hogy velük tartunk, Anna itthon maradt, mert elfáradt az egésznapos talpalásban. Én pedig nem tudtam mit vállalok… J Összesen 8 ember jött össze, így kitalálták, hogy játsszunk frizbit csapatokban, szabályok szerint. Igazából passzolgatni kellett a frizbit és így bevinni a gólvonalig, mindehhez persze rengeteget kellett futni, ami nem az erősségem, mint tudjuk… J Piros fejjel, levegőt kapkodva fejeztem be a játékot, Jack szerint jól játszottam, mert a legtöbb pontot én vittem be a csapatnak: hozzátartozik az igazsághoz, hogy sokat pihentem a gólvonalnál… J Ezután az egyik fickó meghívott minket sörözni a szomszédos falucskába, Ashpringtonba. Lesétáltunk, elfogyasztottuk a gyöngyöző nedűt, majd vissza a házba. Összeszedtük a maradék erőnket, vacsorát főztünk, majd lefeküdtünk aludni. Ismét egy kellemes napon vagyok túl, hihetetlen, hogy még mindig fokozható…

Pénteken reggel finomítottunk a ’Holly Blogon’, azaz tettünk hozzá egy-két fényképet, igazából én csak ebben tudtam segíteni, mert a kutyafejjel gondolkodás még mindig nem megy. Mindeközben Kate, Jack és Andris elmentek bevásárolni. Ebéd után eligazítás volt: a National Diplomáról volt szó, hogy mit kell majd csinálnunk a fennmaradó 11 hétben, hogy megkaphassuk a papírt. A legjobb hír, hogy mi előrelépés leszünk az előző csoporthoz képest: a második legmagasabb fokozat egyik egységét kapjuk meg, témája a monitoring vizsgálatok elsajátítása. A lényege, hogy olyan képeket, dokumentumokat, leveleket, tanulmányokat kell gyűjtenünk, írnunk, összeállítanunk megadott szempontok szerint, ami egyértelműen arra utal, hogy értünk ezekhez a monitoring vizsgálatokhoz. Ezt összegyúrjuk a végén egy pályázatba, hozzá egy szakmai ajánlás vagy Mike-tól vagy Jack-től és így lesz a végén a diploma. Én ennek spec. nagyon örülök, mert az állatos témát választottam és így lesz egy papírom arról, hogy nemzetközi szinten tudok monitoringozni, ami talán jól jöhet a későbbiekben. Mindenesetre biztosan több haszna lesz, mint az előző csapat alacsonyabb fokozatú, általános környezetvédelmi papírjának (szemétszedés, kaszálás, kerítés-építés stb.). Úgyhogy jól folytatódott a nap. Ezután elmentünk a madármegfigyelő túrára már tudatosabban, ugyanis fényképeztük egymást, ahogy nagyban madárfelmérünk. J Kicsit komikus a helyzet, de ha ez a feladat, ám legyen… J Felmásoltuk a képeket a vidramegfigyelő kameráról, persze lefényképeztük ezt is, bizonyítva, hogy vidra-monitoringban is nagykirályok vagyunk. J Nagyon vicces!!! J J Főztünk vacsorát, majd megnéztük az utolsó Hannibál filmet, véget ért a sikersztori, megmenekült az öreg Hopkins újfent. J Ja, és a legfontosabb a mai napra: kicsit voltam az ikrek születésnapján, akiknek ezúton is Boldog Első Tortadúrást kívánok! J

Szombaton nagy útra készültünk: Andris egyik cimborája itt lakik a közelben, talán már írtam is róla, vele szokott utazni a feleségéhez. Felajánlotta, hogy elkirándultat minket egy-két szép helyre, így ő sincs egyedül és mi is világot látunk. Kocsival mentünk, első állomásunk Hope Cove, ill. Burg Island volt. Nevezetessége, hogy Burg Island dagálykor sziget, apálykor viszont megjelenik a homokos part, ahol kedvére fürdőzhet a nép, és ezen a homokos részen nyugodtan átsétálhatunk a kis szigetre (félszigetre), ahol a kisösvényeken felsétálva megcsodálhatjuk az angol sziklás tengerpartot. Ilyen magaslatban az ember nagyon parányinak érzi magát, főleg, hogy a végtelennek tűnő tenger van körülötte. Nagyon tiszta időnk volt, egyedül a széllel kellett küzdenünk, annyira erősen fújt, hogy tartani kellett magunkat. J Körbesétáltuk a szigetet, fent megkajáltunk, ittunk egy sört, majd lesétáltunk, ekkor sort kerítettünk egy kis lábáztatásra a tengerben, majd újra kocsiba ültünk és elkirándultunk Torcross-ba. A kocsiban csupa-csupa jó zene szólt, természetesen CD-ről, kicsit Petőfi-rádió hangulatom volt, ami már nagyon hiányzott. Torcross olyan tengerpartot tudhat magáénak, ami hasonló mint Burg Island-nél volt, tehát hatalmas sziklákkal tarkított, viszont homok helyett kavics van a parton, valószínűleg az erősebb tengeri hatás miatt. Amikor ott voltunk, akkor is nagyon erős hullámok voltak. Úgy gondoltam, itt is belemászok egy kicsit, már éppen kifele tartottam a vízből, amikor jött egy nagy hullám, és sikerült derékig vizesnek lennem. J Nyilván mindenki rajtam nevetett, de utána a többiek is kaptak a jóból, míg kagylóra vadásztak a parton. Miután mindenki kellően vizes lett és mindenkit csípett a só és kikristályosodott a lábszárán, elindultunk haza. Ekkor már megállapítottam, hogy igencsak kevés lett volna megint a 24 kockás film: amióta itt vagyok, úgy érzem, hogy fényképezésben kiteljesedhetek. Már kaptam dícséretet Jacktől is, hogy jól látok rá dolgokra, és a többiek is örülnek, hogy olyan képek készülnek róluk, ahol elkapom az igazi arcukat. Arról meg ne is beszéljünk, hogy én milyen hálás vagyok, hogy ilyen környezetben hódolhatok egyik kedvenc hobbimnak. J Na de vissza a mai naphoz… Hazafele úton megálltunk Dartmouth-ban, érdekessége, hogy a város a Dart folyó partján fekszik, ennek a folyónak a partján van a mi rezidenciánk is, csak kicsit feljebb. Dartmouth-ban van a torkolat, ahol a folyó a tengerbe ömlik. Csak egy rövid sétát tettünk, de megbeszéltük, hogy ide egyszer visszajövünk, mert különleges hangulatú kikötőváros és van egy szép vár is, pontosan a torkolatnál, egy meredek sziklafalon. Ezután már tényleg hazafele tartottunk: Andris barátját meginvitáltuk egy vacsorára, csirkepörköltet csináltunk, megkajáltunk, beszélgettünk, megköszöntük a napot, majd elbúcsúztunk egymástól, de még biztosan fogunk találkozni. Este megnéztük Balázzsal a Pokolból c. filmet, Johnny Depp főszereplésével, nekem nagyon tetszett… a film is. J J Utána alvás, másnap nem terveztem korai kelést…

Nem is lett korai a kelés. J Vasárnap pihenőnapot rendeltünk el, Anna a prezentációját csinálta, mi megírtuk a naplókat, blogokat, egyéb kötelező papírmunkákat, hozzá a fényképes dokumentáció, hogy még hitelesebb legyen. Utána leellenőriztük a vidrakamerákat, mindezt szintén lefényképeztük, bizonyítva, hogy még mindig megy a profi monitoring munka. J Anyukám felhívott, hogy Boldog Gyereknapot, amit talán idén felejtettem el először, a többiek meg is jegyezték, hogy talán már nem is véletlen. J Pedig nálam nagyobb gyerek nem nagyon van itt a környéken… Megkíséreltem életet lehelni a lakodalmas másnaposba, több-kevesebb sikerrel, meg kell állapítanom, hogy a mosoly telefonon keresztül nem működik 100%-os hatékonysággal, meg ugye tudjuk nagyon jól, hogy aki éjszaka legény, az nappal aludjon, úgyhogy maradt ez a technika… Igaz, Öcskös? J J Egyébként eseménytelen nap volt, este megnéztünk Balázzsal még egy filmet, a Rítust. Ugyan megfogadtam, hogy nem nézem meg többször, mégis megtettem, bár Balázs jobban szórakozott azon, hogy én milyen látványosan meg tudok ijedni, mint magán a filmen, de seráfütty, nem lehet mindenkinek egyforma ízlése… Szurkoltunk, hogy legyen meleg víz, mert áramszünet volt, és a korai zuhanyzók fesztivál-hőmérsékletű vízben zuhanyoztak, míg mi éjszakai baglyok szerencsések voltunk, mert megjavult addigra a rendszer. J És ezzel az estével el is telt a 4. hét, ami azt jelenti, hogy több, mint negyedén túl vagyunk, ami egyszerűen hihetetlen, nagyon gyorsan elszaladt…

Folyt. köv. puszi J 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.