Bizakodva néztünk a 12. hét elé, ugyanis borítékoltuk, hogy az előzőnél rosszabb már nem lehet. Hétfő reggel nem volt szokásos heti terv, nem beszéltünk meg semmit, mert a nagy fehérnek valami megbeszélése volt már korán reggel, úgyhogy sietnie kellett. Mi meg tudtuk a dolgunkat, és mentünk egyből a kertbe. Legnagyobb szerencsénkre nem volt ott Jane, mert ő ossza mindig a „legkedvesebb” munkákat, hanem csak a segédje, akinek megesett rajtunk a szíve, és benti munkát kaptunk. Kicsit rendbe kellett tenni az üvegházat: gyomlálás (természetesen), paradicsom kacsolása és kötözése, majd egy kis locsolás. Mivel nem volt több tennivaló, így elengedtek bennünket hamarabb (hálistennek!). Úgy döntöttük, túlesünk hamar a madarászaton, mert később lesz szebb idő, úgyhogy beöltöztünk, és „hatalmas” lelkesedéssel nekivágtunk. Nyilván nem találtunk semmi érdekes madarat, nem is tudtunk a kevésnek sem örülni, mert ítéletidőben nem szoknak madarászni, ez olyan mint az erőd-szőnyeg dolog… :) Természetesen gyönyörűen elázva értünk haza, az Imi mondása már rég megdőlt, miszerint egy évben egyszer el lehet ázni…többéves adagomon vagyok túl, ami a jövőre nézve megnyugtatóan hat. :) Alig értünk vissza, belépett egy lány az előtérbe és közölte velünk, hogy a magyar önkénteseket keresi, mondtuk, hogy mi vagyunk azok, erre már magyarul, hogy „akkor sziasztok!”. :) Meglepődtünk, se köpni se nyelni nem tudtunk. :) Kiderült, hogy egy faluban arrébb önkéntes, egy szellemi iskolában segít csoportokat igazgatni. Az érdekes az volt, hogy mindenhol ismerős volt, legyen szó Kaposvárról vagy a tájépítészetről, a Nimfeáról vagy a Hortobágyról…nekem ez kicsit gyanús volt. Mindenki tátott szájjal hallgatta, hogy mekkora jó helyen dolgozik, és hogy mennyivel jobb lehet mint a miénk, én meg nem szóltam egy szót sem, mert ugye nem illik leszólni egy vendéget, ha már vette a fáradtságot, hogy meglátogat bennünket. Magamban viszont határozott vélemény alakult ki: teljesen olyan volt mint Terry (a közösségbomlasztó), aki soha nem tudja, mit akar csinálni éppen, és most úgy gondolja, hogy a faölelős-hippi-méregzöld vallást gyakorolja. Meghívott bennünket keddre Totnesbe egy előadásra, ahol a téma az lesz, hogy a pénz hogy rontotta meg a társadalmat… Mikor elment, Anna és Andris nagyon mondták, hogy ők menni akarnak, én meg mondtam, hogy szerintem ez hülyeség, mert nemcsak pénz kell, hogy romlott legyen a világ, és ha akarja az ember, szeretet működik anélkül is. Balázs mondta, hogy igazam van, úgyhogy eldőlt a résztvevők névsora. Ezután mondtam, hogy nekem véletlenül aludnom kell: ami azt jelentette, hogy 2 órára megborultam és majd csak estefele tértem magamhoz, amikor is realizálta, hogy én leszek a vacsorafőző. Meg lettem dícsérve, hogy angolos nyári vacsorát rittyentettem össze, kaja közben megbeszéltük a heti tervet, ha már reggel elmaradt. Viszonylag sokáig elhúzódott most a beszélgetés, sőt még mosogatás közben is dumáltunk, úgy látszik most kommunikatívabbak voltam a főniék. :) Este időben feküdtünk, mert másnap csoportnál kellett segítenünk, azt meg már kitapasztaltuk, hogy elég fárasztó…

Kedd reggel kiscsapatunk kettévált: Anna és Balázs egy gyerekprogramot rakott össze, mert elvileg egyszer lesz egy tengeri látogatóközponttal közös programunk, ahol a gyerekcsoportok egy napon megismerhetik a tengeri és az édesvízi élővilágot is és az Ambios (azaz mi) adja az édesvízi programot hozzá. A mi feladatunk Andrissal pedig az volt, hogy segítsünk Jack-nek egy erdészetes csoport fogadásában és egy egésznapos program lebonyolításában. Mielőtt megérkeztek volna, rendbe kellett tennünk a területet: talán emlékeztek arra a történetre, amikor egy kis tavacskát újítottunk fel egy hétvégén, dacolva az esővel is. Nos emellett a tó mellett van egy aranyos tűzgyújtó hely padokkal, ami kifejezetten alkalmas egy ilyen erdészetes csoport fogadására, csak valamiért eddig nem volt használatos. Andris nyírta a füvet, Jack a forrást takarította, én meg gyomláltam, pakolásztam. Kész is lettünk időben, elindultunk a csoport elé. Mikor megérkeztek, szomorúan konstatáltam, hogy a tipikus neveletlen idióták… mint kiderült, ez is olyasmi csoport, mi a mi erdészetes csoportunk, hogy munkaügyin keresztül tanítgatják a semmirevalókat! Vettünk egy mély levegőt és belevágtunk! :) Először elmentünk egy erdőfoltba, ahol éppen fakivágás volt és a nebulók (akiket mellesleg egyáltalán nem érdekelt semmi) megnézhettek egy fakivágást. Jack-kel jót mosolyogtunk rajta, hogy mi álltunk az első sorban, és mi néztük végig tátott szájjal, hogyan dől el a hatalmas fenyőfa. (kicsit hatékonyabb volt, mint a Ludas Matyiban… pamm-pamm!) :) Ezután levezényeltük a csapatot a már előkészített helyre, aholis a feladat a tűzgyújtás volt. Jack kérdezte, hogy csináltam-e már ilyet, mondtam, hogy nálunk rendszeresek a tűzgyújtások. (Azt már nem akartam mondani, hogy vasárnap hasonló szisztémával majdnem az irodájukat gyújtottam ki, amikor tüzet próbáltam csiholni a szülinapi gyertyához :))) Mikor már három tűzrakó helyen is sikerrel jártak a fiatalok, akkor mondta Jack, hogy szaladjak már fel két zacskó mályvacukorért, legyen valami jutalom is, ha már ennyit szenvedtek vele. :) Úgyhogy dombra fel, dombról le, le is főttem rendesen, de ennek újabban örülök. :) Ebéd után az volt a feladat, hogy egy erdős domboldalon erdei növényeket gyűjtsünk, mert egy szomszéd falucska (Dartington) általános iskolájába új növényeket szeretnének telepíteni, úgyhogy szedtünk csomó páfrányt, medvehagymát stb… A kedvencem az volt, hogy Jack gondolkodás nélkül ásott mindent ki, anélkül, hogy tudta volna, mi is az. :) Egyszercsak odajött egy lapátnyi lándzsás útifűvel hozzám, hogy Ibus, ilyet találtam, mi ez? Mondtam neki, hogy mi, nagy büszkén be is csomagolta a ládába, majd közölte velem, hogy Mike növényes felmérései tényleg hatékonyak. :) Este pedig, amikor vacsoránál Katy megkérdezte, hogy milyen növényeket találtunk, nagy büszkén kihúzta magát, hogy lándzsás útifüvet. :) Ránéztem és csak mosolyogtam: én is tanítottam neki valamit! :) Miután kellően feltúrtuk az erdőt és lemásztunk a dombról a teleszedett ládákkal, elköszöntünk a csoporttól és visszamentünk a házba. Időközben Annáék is elkészültek a gyerekprogrammal, úgyhogy kocsiba be és irány a farm, mert találkozónk volt a tengeri lányokkal, akik a programban a sósvízi élővilágot mutatják majd be. Gyorsan visszapörgettem a korábbi blog-bejegyzéseket, a negyedik héten voltunk Torquay-ban ennél s szervezetnél, mostanra ki is alakult az együttműködés ötlete. Amit viszont nem meséltem akkor, hogy a központban csak nyafogó, vihorászó, affektáló lányok dolgoznak, ami nagyon idegesítő, beszéltük is, hogy nem fogunk a mostani találkán egymásra nézni, mert tuti elnevetjük magunkat. :)) Megérkezett a 6 nyafka, köztük a főnyikorgó és már első pillanatban elnevettem magam, utána is végig piros fejjel ültem, de ahogy láttam, más is… Megbeszélték a programot, majd elintegettük őket, közben Jack beszólt, hogy ennyi nevetséges lányt egy helyen! :))) Felnevettünk mind a négyen és mondtuk, hogy ezt mi már az első találkozáskor megállapítottuk, csak nem mertük mondani. :) Úgyhogy a nap hátralevő részében mindenki cuppogva, nyavalygósan beszélt, ami a nagy fehér szájából különösen vicces volt. :)) Andrissal elmentünk bevásárolni, Katy mondta, hogy vegyünk halat, meg garnéla rákot és csinál nekünk tradicionális angol halas kaját! Isteni volt, de tényleg, nagyon bekajáltunk belőle! :) Visszafele jövet a bevásárlásból, a birtok területén kipróbáltam Katy kocsiját: nagyon furcsa volt az anyósülésen vezetni (Apusnak üzenem, hogy még tolattam is, rendesen tükörből :)! :))) Közúton egyébként nem lehet vezetni bárkinek, mert a biztosítás személyre szabott, de ezt is kipipáltam a képzeletbeli listámon. :) Az esti internetezésnél elkezdtünk beszélni a Ludas Matyis favágásról, aminek az lett a vége, hogy megnéztük a yooutube-on az egészet, mert szerencsére fent volt. :) Ennek meg az lett a vége, hogy nagyon soká feküdtünk le aludni, de újra megállapítottam, hogy ez a mese még mindig csudajó! :)

A szerda nem volt olyan élménydús, mint a kedd. A feladat az volt, hogy Annának (az itteni Anna) segítsünk mogyorófavesszőt gyűjteni, mert vasárnaptól 5 napon keresztül csoportok jönnek és íjat, nyilat fognak csinálni. Ehhez pedig nagyon sok alapanyagra van szükség és ugye kire számíthatnak ilyenkor, ha nem a lelkes magyar önkéntesekre. Felkerekedtünk, a mi Annánk nem jött, mert kertet tervezett a farmra, ha egyszer készen lesznek a felújításokkal. Mi pedig bevettük magunkat a fiúkkal, az itteni Annával és egy angol önkéntes lánnyal egy mogyoró ültetvényesbe és gyűjtöttünk egy csomó vesszőt. Vicces volt, hogy hallottuk, ahogy esik az eső, viszont nem éreztünk belőle semmit, mert olyan sűrű volt az ültetvény. Miután elegendő vesszőt vágtunk, mély levegőt vettünk és kimerészkedtünk. Mindenkinek jutott egy-egy nagy csomó vessző, ezt összekötöztük és elkezdtük húzni magunk után, keresztül árkon bokron, pocsolyán, tehénszaron! :) Mindeközben az imént említett képlékeny anyagok felhordódtak a ruhánkra is, úgyhogy mire leértünk a házhoz, és vályúba tettük a vesszőket, nem éppen legpompásabb állapotban néztünk ki. :))) A vicc az lesz majd szerintem, hogy ezekből a szaros ágakból kell majd íjat készíteni, feltételezhetően nekünk is… ne nem baj, majd szemet hunyunk felette! :)) Átöltöztünk, megmosakodtunk, megszárítkoztunk, majd az ebéd elfogyasztása után úgy döntöttem, „véletlenül” elalszok, mivel nem volt program délutánra. A tervezett 15 percből (Mártika szerintem megint röhög, hogy ja persze…) 2,5 óra lett. :) Katy szólt, hogy Mike olyan 7 körül fog érkezni elvileg, úgyhogy welcome paprikás-krumplival vártuk. Meg is érkezett a drága, kaptunk tőle magyar csokikat, mindenki rárabolt a sport szeletre, de ő is sejtette, hogy az lesz a legkelendőbb. :) Mondta, hogy nagyon jó volt az az egy hét, le is égett az igazi nyári napon… Elújságolta, milyen embereket válogattak össze az interjún. Este megnéztünk egy filmet, mert régen volt már nagy kivetítős mozizás, ezúttal egy Tarantino-filmet, a Jackie Brown-t választottuk, úgyhogy megint nem jött össze a korai fekvés, de sebaj…

Csütörtökön megint olyan helyeken jártunk, amit magamfajta szürke kisegér ismét nem érdemel meg szerintem, de mindenképpen jólesett a lelkemnek és imádtam az egész napot. :) Az uticél ismét a Dartmoor Nemzeti Park volt, talán emlékeztek még rá, hogy voltunk már itt korábban is, ezt a helyet hasonlítottam Írországhoz anno. Nos, ezúton is hasonló helyeken voltunk. Első állomásunk egy környékbeli falucska, Ashburton volt. Itt találkoztunk egy bácsival, aki a nemzeti parknak dolgozott több mint 30 évig, és egy kávé kíséretében elmesélte a nemzeti park történetét, bemutatta az élővilágát, legfontosabb élőhely-típusait és a nemzeti park céljait stb. Utána tettünk egy rövid sétát a városkában: nagyon különleges hangulatú hely. Volt szerencsénk bejutni egy templomba is, ami azelőtt iskolaként is működött: beültem az egyik padba, ahol egy 1923-as karcolás volt. :) A városnézés után kocsiba ültünk és nekivágtunk újra a nemzeti parknak, és már sejtettük, hogy újra szép helyeket fogunk látni, mert szerencsére Dartmoor bővelkedik ebben. :) Először a Haytor nevezetű sziklacsoportnál álltunk meg: tüdőt kiköpve, de sikerült felmászni a tetejére, ahonnan meseszép volt a kilátás, olyan tiszta és szép idő volt, hogy még a tenger is látszódott a mozaikos dimbek-dombok mögött. :) Miután kigyönyörködtük magunkat, továbbáltunk és egy másik sziklacsoportot kerestünk fel, aminek a neve Hound Tor. Itt már szerencsére kevesebb ember volt, nyugodtabban lehetett túrázni és nem utolsó sorban fényképezni. :) Ismét kinéztünk egy nagy sziklát, ahova felmásztunk és gyönyörködtünk. Ilyenkor egy kicsit mindenki elcsendesedik (még én is) és egyedül marad a gondolataival. A sziklák tetejéről kiszúrtunk egy csomó kőfalat, megkerestük a térképünkön, hogy mi az és kiderült, hogy egy 700 éves falu maradványa. Miután körbenéztünk, kiderült, hogy nincs messze egy folyópart, Mike szerint egy 2 km-es körtúrával visszaérünk a folyó mentén a kocsihoz. Nos, a túra vége az lett, hogy nagyon „Cserebökény” érzésem volt, amikor a HOTEK-táborban jól megbicikliztettek bennünket. :))) A 2 km nagyon nem 2 km volt, a folyópart meseszép volt, de utána elfogyott az ösvény, mint az Aliz csodaországban és árkon-bokron, vizenyő területeken bandukoltunk, míg végül nyakig sárosan kilyukadtunk egy birkalegelőn, azok csak bámultak bennünket, hogy ki ez az 5 hülye, akik a senki földjéről másznak át a drótkerítésen (jelzem, a szögesdrótos kerítés mászásában nagyon nagy gyakorlatot szereztünk már:))). Újabb jópár km megtétele után sikerült visszakeveredni a kocsihoz, Mike nem győzte kérni az elnézést, de mondtuk neki, hogy semmi gond, mert egyrészt jó kis kaland volt, másrészt meg fényévekkel jobb volt, mint az előző csütörtök. :) Hazaúton az autópályán ért a hegyaljás Kowa-koncert, lélekben nagyon a drágáimmal voltam! Miután hazaértünk, gyorsan főztünk vacsorát, hálistennek Mike is segített, mert nem nagyon volt kedvünk. A kései vacsorát követően jómagam lezuhanyoztam, és önmagamat csúfosan maghazudtolóan korán lefeküdtem aludni, mert hullafáradt voltam a nagy túra után. :)

Péntek reggel Mike áldozott rán pár órát, hogy azt a nyavalyás beadandó dolgozatot (ami a diplomához kell majd) összerakjuk, de sajna nem ért rá szegény, mert a szüleit várta látogatóba és rendet akart csinálni a kuckójában. Úgyhogy a nap hátralevő részében egyedül lettünk hagyva, de mivel eszünk ágában sem volt dolgozni a beadandó, úgy döntöttünk besétálunk Totnesbe, mert már olyan régen gyalogoltunk a kisösvényen. Bevásároltunk egy pár dolgot a szupermarketben, nézelődtünk a főutcán, Annával megbeszéltük, hogy szombat délelőtt visszajövünk shoppingolni, veszünk magunknak valamit (igen, idáig bírtam vásárlás nélkül, de szerintem ez is szép teljesítmény!) :)) Visszasétáltunk és vacsorafőzésbe kezdtünk: Anna csinált finom zöldborsó főzeléket, nekem ebben annyi volt a feladatom, hogy lopjak petrezselymet a kertből, ezt találtuk most ki fizetésképpen a hétfői gyomlálásért. :) Közben megérkeztek a nagy fehérék és boldogan újságolták, hogy túl vannak az első bódés árulós napon, mondtam, hogy ha maradt tojás, szívesen vásárolnánk a vacsorához… Azt hittem hülyéskedik, amikor mondta, hogy jó, 2 ₤ lesz, először kinevettem, de láttam, hogy nem viccel, úgyhogy kifizettük a közös kajapénzből… Túlságosan belemerült ebbe az eladó szerepbe! :) Meglepődtek a főzelék-tükörtojás kombináción, de mondták, hogy nagyon finom volt, nem győzték falni a főzeléket: ilyenkor mindig rájövünk, hogy elég szegényes az itteni gasztronómia. :) Az este legviccesebb pillanatát majdnem elfelejtettem: Andris legendásan nem járatos a konyhában, de néha be szoktuk fogni őt is. Anna rábízta a habarást, hogy kavarja csomómentesre. Eközben bekevertem zenének a „nyan-cat”-et, ami kiscsapatunk vissza-visszatérő zenéje, ha túl hülyék vagyunk (https://www.youtube.com/watch?v=QH2-TGUlwu4). Most olyan jól sült el, hogy mindenki táncra perdült a konyhában, Andris pedig páros lábbal ugrálva keverte a habarást a konyhapultnál! :) Ilyenkor szokták mondani Katy-ék, hogy messze mi vagyunk a legőrültebb csapat az eddigiek közül… én pedig gyanítom, hogy ezután sem lesz még egy ilyen agyament társaság! ;)

Szombaton nem siettünk sehova, nyugodtan aludtam, ami azt jelenti, hogy elég sokáig. :) Az éjszakám nem volt zavartalan, ugyanis azt álmodtam (de lehet, hogy nem is álom volt), hogy berepült egy denevér a szobába, erre kétszer is felijedtem. A többiek nyilván lehülyéztek, utána meg szívattak, hogy biztos tündér volt vagy valami kobold, mert az való az én gyermeteg világomnak. :) Valamiért márpedig nagyon valóságosnak éreztem az egészet! A kései reggeli után összekaptam magam és besétáltunk Totnesbe: piacoztunk, boltoztunk, igazi korzózós napot tartottunk Annával, amit megfejeltünk egy parkban eltöltött kávézós-sütizős beszélgetéssel is. Jómagam egy olyan csoki tortát vettem, ami már a pultban megszólalt és nem lehetett otthagyni. És tényleg mennyei volt: a tészta, a krém, a bevonó mind-mind igazi ét csoki… még most is, ahogy írom ezeket a sorokat, összefut a nyál a számban. Anna megköszönte, hogy múlt héten tartottam benne a lelket, mert csütörtökön acathúzgálás közben már majdnem elszakadt nála a cérna, de a hülyeségeim életben tartották. :) Mondta, hogy akaratlanul is felvidítom az embereket és ezért nagyon hálás. :) A kis lelkem ezután megint olyan boldog volt. A na mérlege: egy felső magamnak, szuvenyiricski vásárlás kezdete a kiscsaládomnak, majd egy kellemes süteményes beszélgetés. Ezután hazasétáltunk, ittunk egy jó hideg sört, mert kellően kitikkadtunk a gyaloglásban. Estefele összekaptuk magunkat újra, Andrissal és Balázzsal bekocsiztunk Totnesbe, mert ma érkezett Balázs barátnője, Petra (ahogy Imi mondaná, az utolsó csaló! :)). Amíg Balázs várt a buszra, mi Andrissal bevásároltunk pár dolgot, mert tegnap csak a legszükségesebbeket vettük meg, nem a teljes hétvégi készletet. Meg is érkezett Petra időben, rövid beszélgetés után bepakoltunk a kocsiba, ők kettesben elindultak gyalog Sharpham-ba, mi meg kocsival vissza, elkezdtünk vacsit csinálni. El is készült a welcome vacsora, mire megérkeztek. Megkajáltunk és össznépileg megnéztük a Harcosok klubját, ugyanis Petra pótolta a filmkészletünket, ami már eléggé fogyatkozóban volt. :)

Vasárnap túlbuzgó önkéntesek voltunk, ugyanis bevállaltuk, hogy segítünk egy gyerekcsoportnál, a bizonyos íj-nyíl készítő gyerekcsoportnál. :) Nem nőttem ki teljesen a stréberséget, ez már biztos… :) Andrissal ketten tüsténkedünk, de már a csoport érkezésénél láttuk, hogy hosszú lesz a nap… és valóban az volt! :) Eléggé hiperaktív, pörgős gyerekek voltak, már a megérkezésnél majdnem letarolták a komplett kerítés-rendszert, ekkor Andrissal egymásra néztünk, hogy ajjaj… :) Egész nap bőszen daraboltuk az íjakat, faragtuk a nyilakat, segítettünk feldíszíteni őket, majd felügyeltünk a nyilazásnál, végül forró csokit főztünk nekik, és szerencsére nem esett le senki a fákról, minden szem megmaradt és mindenki boldogan tért haza. A legpoénosabb sztori egyike az volt, hogy a faragott nyilaink annyira ramatyak voltak, hogy alig találtak vele a gyerekek célba, nyilván egymásra néztünk Andrissal, hogy hosszú évszázadok eltelte után is helytálló a mondás, hogy „a magyarok nyilaitól ments meg Uram minket!” :) Még ha nem is ilyen szövegkörnyezetben használták eredetileg. :))) A nap végén pedig, miután a gyerekek elmentek, Mike kuckóját (ami a lőtér mögött van) teleszurkáltuk nyilakkal, mert legendásan fél a gyerekcsoportoktól és már előre rettegett, mi lesz, ha még nyilakat is adnak a gyerekek kezébe… Este aztán jött, hogy jó poén volt srácok… :))) Kellően kifáradva értünk vissza délután, vacsorát ma nem főztünk, miután megfürdött mindenki, elindítottunk egy régi kedves filmet, a Sárkányszívet, amit szerintem csak én néztem végig, mert mindenki más bealudt rajta. :)

Így telt el a 12. hét, ami ismét rengeteg szép pillanatot tartogatott, amire szívesen fogok visszaemlékezni…

Folyt. köv… puszi :)