Azt hiszem először is szeretnék minden kedves olvasótól elnézést kérni, akinek a kalandos történeteim a hétfő- vagy kedd reggeli kávé elmaradhatatlan tartozékai. :) Egyszerű lustaság az oka, semmi több. Mondanám, hogy nem fog többet előfordulni, de ilyet nem ígérhetek, hiszen rólam van szó, a „mindent az utolsó pillanatra hagyás” nagymesteréről! :) Igaz, Anyus? :)

Hétfőn nagyra becsült királynénk uralkodásának 60., azaz gyémánt évfordulóját ültük, ami nekünk igazából csak annyit jelentett, hogy nem dolgoztunk. :) Amúgy pedig elkezdtem számolni az esős napokat, ugyanis egész hétre esőt mond… kíváncsi vagyok! Úgyhogy mivel szombaton hazafele úton a vásárlásból sikerült szarrá áznunk, és mivel vasárnap is jutott az áldásból rendesen, így szombattól kezdem… Így június 4., a jubileum és az egyfolytában harmadik napja esés napja. :) Andris és Erika bementek várost nézni Totnesbe, illetve itt sétálgattak a környéken, Anna pedig Balázzsal szintén Totnesbe ment, pár dolgot beszerezni, illetve kíváncsiak voltak, van-e valamilyen program az ünnep alkalmából. Jómagam pedig, kihasználva csend ritka pillanatát, összeraktam a prezentációmat, amit kedden fogok megtartani. :) Szinte hallom, ahogy Anyukám olvassa a sorokat és megjegyzi magában: „időben gyerekem!” :) Nincs új a nap alatt, szokták mondani… Sikeresen összeraktam, talán túl stréber is lett, amire ismét csak az előző szólás-mondás érvényes… :) Kész lett, szép lett, de már láttam, hogy több lesz, mint az eredetileg kitűzött 5-10 perc, majd meglátjuk. Este már rám is szólt Balázs, hogy lassan elég lesz, ekkor néztem az órára, hogy valóban egy óra van és ideje lenne lefeküdni aludni. Úgyhogy második vasárnapunk ilyetén telt el: esősen, csendesen, cseppet eseménytelenül.

A szerdai napot a nagy fehér főnökünk szakmai napnak jelölte ki, a feladat az volt, hogy ki-ki a megszokott vendégcsoportjához csatlakozott, bár ezek csak ketten voltunk Balázzsal. :) Ő este egy erdei oktatáson segédkezett, én pedig a szokásos erdészetes csoportommal voltam. Anna és Andris a farmra mentek, befejezték a múlt héten elkészített napkollektort. Őszintén szólva, nem a legszebb napot választották, nem volt valami verőfényes napsütés. És akkor itt térnék ki arra, hogy 5. napja esik. Reggel azt a feladatot kaptam, hogy tegyek be egy adag krumplit sütni a konyhában, majd szaladjak fel a kemping területére, ahol tüzet kell raknom!!! :))) Elég vicces volt! Beraktam a krumplit, irány tüzet gyújtani. Volt már ott másik két önkéntes is, akik újfent bebizonyították, hogy az angolok nem a józan paraszti eszükről híresek! :) A fiú hatalmas fadarabokat kezdett összerakni egy kupacba, ezeknek legalább fele vizes is volt. Ekkor mondtam neki, hogy talán tanácsosabb lenne papírral és kisebb fákkal kezdeni, és bumm, a tűz meggyulladt. :) Kiderült, hogy a tűz csak azért kell, hogy ha jön a csoport, legyen forró tea… azt hittem dobok egy hátast, mert ez már nagyon fanatizmus. Persze a tejről megfeledkeztek, úgyhogy leszaladtam a konyhánkba, közben leellenőriztem a krumplit, mikor indulnék vissza, akkor mondta Christie, a csoport vezetője, hogy úgy döntöttek, mégsem ott lesznek, mert jön az eső és hogy oltsuk el a tüzet és menjünk le… Ibus felszaladt, tüzet elolt, összepakol, elindul lefele, ezen a kis szakaszon eleredt az eső, de úgy, hogy 5 perc alatt sikerült szarrá ázni ismét; köszi szépen! :) Nadrágcsere, és immáron szárazon csatlakoztam a csoporthoz. A mai feladatuk az volt, hogy rózsaablakot csináljanak különböző színű üvegekből. Megtanultam üveget vágni, közben háttérmunkás voltam és beszélgettem, teát főztem, ebédkészítésnél, rendrakásnál segédkeztem, meg is kaptam a nap végére az „Angel Ibus” (angyal Ibus) titulust. :) Megint jóérzéssel nyugtáztam, hogy volt haszna a mai napnak is. Utána volt egy kis köztes idő, míg Andrisék nem értek vissza, Balázs ezidő alatt már elindult az ő csoportjával, úgyhogy kiültem a kertbe netezni, ugyanis időközben kisütött kicsit a napocs, ezeket a pillanatokat ki kell használni. Este vacsora, kis youtube-os videózás, a sípolós Titanicos fickót végigröhögtük, még Kate-nek és Jack-nek is nagyon tetszett, Kate-nek folyt a könnye.  :))) Aki esetleg nem ismeri, íme a csoda, jó szórakozást! :) https://www.youtube.com/watch?v=X2WH8mHJnhM

Utána korai fekvés, reményekkel tele, hiszen csütörtök következik!! ;)

Csütörtök standard bolondsimogató-nap, és emelkedett eggyel az esős napok száma is, számításaim szerint már a 6., és ami a legborzasztóbb, hogy úgy esett egész nap, mintha még mindig kötelező lenne, hiába állítottam a Nagykabátosnak, hogy már elég, higgye el, de ő tarthatatlan. Jack megkért, hogy menjek be Kate-tel az önkéntesekért és vegyünk némi kaját ebédre. Mikor visszaértünk, akkor szembesültem a feladattal: egy régi épület ezeréves helyiségének ótvar, ócska, rozzant, rohadó (és még sorolhatnám) polc- és szekrényrendszerét kellett szétszednünk Balázzsal és még 2 normálissal, valamint 2 bolonddal. Sajnálom, de ezt most nem tudom szebben mondani!!! Az ezeréves polc elég alpári módon volt összerakva, valami idióta úgy belehajtotta a csavarokat, hogy igencsak neki kellett gyürkőzni az akkus csavarozóval. Ráadásul, mivel én voltam a legkisebb, nekem kellett a legtetejére felmásznom, nem volt valami kellemes az inogós polc tetején csavarozni. További nehezítő tényezők (lehet nyugodtan nevetni, azóta már én is ezt teszem): volt egy nő, aki állandóan pakolt, mert másban nem érezte magát jónak, ezt viszont annyira tökéletesre fejlesztette, hogy amint letettél valami eszközt az asztalra, már tette is vissza a helyére, elég bosszantó volt, mikor nyúltam volna vissza a kalapácsért és sehol. :) Egész nap csiki-csukit játszottunk a nővel: elmondtam a kalapácsnál, hogy ne tegye el, mert még kell, majd mikor eltűntek az esőkabátok és nadrágok, akkor megkérdeztem tőle, nem látta-e, mondta, hogy azt hitte a bolondoké és beakasztotta hozzájuk. Szaladtam és hoztam vissza, a többiek meg csak nevettek. :) Nehezítő tényező 2: miután mindenki felismerte a helyzetet, hogy csavarozni nem tudunk, előkerültek a feszítővasak, kalapácsok és vésők: képzeljétek el, 2 bolond hogy tudja püfölni egész nap az OSB-lapokat, de még véletlenül sem jól, ezt hallgatni egész nap nem túl meghitt. :) Nehezítő tényező 3: az egyik bolond bácsi süket-néma: na most az előbbi kopácsolós alapzajhoz képzelje mindenki hozzá azt, hogy a bácsi random módon fel-felüvölt és mutogat, hogy mit hogy kellene csinálni. Ezek után persze nem sok angol nyelvű kommunikáció folyt, és Jack persze ránk szólt, hogy angolul srácok… :) És mindenközben „a víz-víz-víz csak jött-jött-jött”! Nem lett a kedvenc napom, és ezzel még közel sincs vége! Találtunk bontás közben két kismacskát, mondanom sem kell, hogy megállt az élet, normálisak-bolondok özönlöttek az egyébként is zajos helyre, hogy milyen cuki cicák, kapjuk el őket és vigyük majd munka után az állatorvoshoz… Jómagam arra szavaztam, hogy maradjanak a farmon, nem árt, ha van, aki összekapkodja az egereket; de nem nyertem. :( Jack pedig sikeresen összeszedett egy karvalyt a mezőről, akinek eltört a szárnya. Andris mondta, hogy ha nem teszik helyre a szárnyát 1 órán belül, akkor tuti elpusztul, mert nagyon érzékeny madár; de Andris se nyert. :( Munka után elindultunk a kisbusszal Totnesbe, kitettük az önkénteseket és a kismacskákat, majd szerencsétlen karvallyal utaztunk még jópár mérföldet és egy falu szélén kötöttünk ki ez kisháznál. Jack mondta, hogy ha Andrissal szeretnénk, bemehetünk… kár volt! Egy legalább 80 éves néni lakott ott, aki egyébként gyöngybaglyokkal foglalkozik, egy alapítványon keresztül kapta Jack a címet. A gyönyörűen gondozott kert után egy undorító, igénytelen, kutya rágta házba léptünk be: büdös volt, kosz, rendetlenség, olyan, mint ahol megállt az idő. Ezeréves könyvek a polcon, hasonló korú dohos falak, bútorok… Ugyanakkor a hajlott hátú néni egy őstehetség volt: mindent tud a madarakról, tudta mit fogjon rajta, érezte a ficamot, megpróbálta helyretenni, de sajna a madár nem tudta használni a szárnyát. Nekem az egész helyzet megrázó volt, hogy emberek hogy tudják így elengedni magukat és ilyen körülmények között élni, mert itt nem a pénz hiánya volt az ok, hiszen valljuk be, felseperni nem nagy költség. Nem véletlenül mondják, hogy a zseni és az őrült között nem sok különbség van! A hosszú út után én voltam a soros főzni, paprikás krumplit csináltunk, arra éheztünk, de sajna füstölt kolbász hiányában nem volt az igazi, az angolok kolbásza pedig elég silány, úgyhogy bárki kolbász-vásárlásra adná a fejét a későbbiekben, erőteljesen lebeszélném róla! :) Késő éjjelig fent voltam vacsi után, jót beszélgettünk Szípszerelmemmel, már nagyon hiányzott! :)

Pénteken ismét extra-farm napunk volt, reggel mentünk időben a már napokkal ezelőtt elkészített térképeinkkel és fejlesztési javaslatainkkal, ugyanis vendéget vártunk. Az angol MME-től jött egy néni, aki készségesen elmagyarázta, milyen lehetőségek vannak a farm számára a támogatási rendszert illetően. Aranyos volt, jófej volt, bár nekünk túl sok beleszólásunk nem volt a dologba, inkább csak hallgatóság voltunk és jólesően mosolyogtunk, amikor Mike és Jack mondta, hogy ezek a srácok segítettek a felmérésben. :) Utána körbevezettük a nénit, megmutattunk neki pár területet, ott is kaptunk pár jó tanácsot, hogyan lehet fejleszteni az élőhelyeket, hogy minél több állat- illetve növényfaj előfordulhasson a későbbiekben. Örült mindenki: mi a tanácsoknak, a néni pedig a szép környezetben eltöltött sétának. Örömöm hamar alábbhagyott, ugyanis a búcsúzkodást követően Jack mondta, hogy az istállóban buli van, az egyik csajnak van a búcsú bulija, hamburgert sütnek és minket is szívesen látnak. Ami viszont fogadott, azt egy ideig emlegetem, ugyanis azt hittem, hogy már megbarátkoztam a bolondokkal. De nem… Beléptünk az istállóba és a következőt láttam: a középső rész bálákkal körberakva, középen asztalok, padok és ahova csak nézel, bolondok, extra-dózisban!!! Beálltunk a sorba a hamburgerért és ezek a szegények meg bámultak bennünket, egy-egy ki is ugrott a helyéről, hogy örül, hogy itt vagyunk. Jack is örült, hogy már minket is megismernek, én meg legszívesebben elszaladtam volna. Megkaptam a kajámat és jól elvonultunk egy csendesnek tűnő helyre, de nem szabadultunk. Egyik odajött, hogy lefényképezkedik Annával, a másik nagyon akart beszélni, de mi csak arra figyeltünk, hogy ne köpködje tele a kajánkat, de azt hiszem mindennek a teteje az volt, hogy arra eszméltem a magam csendességéből, hogy egy Down-kóros fiú éppen térdel Anna előtt, hogy megkéri a kezét, hozzám még mindig a köpködős beszél, és mindeközben szól a Lambada zenéje. Ez most annyira nem volt „sórákiszifóóór”. :) Megkérdeztük Mike-tól, hogy szükséges-e maradnunk, szerintem látta, hogy mindannyian feszélyezve érezzük magunkat, úgyhogy elengedett minket. Visszafele úton megbeszéltük, hogy kicsit olyan volt, mintha a zombik akartak volna szétszedni minket, ezt senkinek nem kívánom, pláne olyanoknak nem, akik nem tudnak mit kezdeni az ilyen emberekkel, mint ahogy Ibus sem. És itt ragadom meg az alkalmat, hogy kifejezzem minden tiszteletemet és elismerésemet, akik türelemmel, hozzáértéssel és hatalmas szeretettel viseltetnek irántuk! :) Meghagyom nekik a lehetőséget a későbbiekben is, én pedig védem az ő székicsér-részüket! J Délután Andrissal elmentünk madarászni, Anna közben elindult Totnesbe, ugyanis ma érkezik a barátja és hétfőig Totnesben fognak aludni. Balázs és Jack elmentek egy kerítés-szakaszt kijavítani nem messze a háztól. Madarászatból visszafele találkoztunk velük, Jack meg is jegyezte, hogy úgy nézek ki, mint egy csinos madarász, mert tűztem egy virágot a sapiba… milyen figyelmes. :) Estére hatalmas vihar kerekedett, le is osztottuk a szerepeket, hogy kinek mi lesz a dolga, ha netalántán Óz birodalmába csöppennénk! :) Eső is párosult hozzá természetesen, úgyhogy 7 napja nem ússzuk meg. Egyébként eseménytelen péntek estével záródtak a dolgos munkanapok: netezés, dumálás, ezúttal a fiúk szobájában, mert Mike éjfélig a bendzsóját hangolta a társalgóban. :))

A szombat elég érdekes nap volt. Kikeltem olyan 10 után valamikor az ágyból, lejöttem a konyhába kávét főzni és akkor láttam, hogy a fiúk egy üzenetet olvasnak az asztalon: Jack írt, hogy lement dolgozni a kis tóhoz, ha van kedvünk, csatlakozhatnánk hozzá, hogy hamar kész legyen. Csatlakoztunk! :) Előtte Hollyval elmentem kitakarítani egy madárodút, mert szegény cinkefiókák a hideg eső miatt elpusztultak és ha tiszta az odú, nagy eséllyel lehet még egy költés benne a nyáron. Miután végeztem, visszamentem a fiúkhoz. A feladat az volt, hogy egy kis tó falára agyagot tapasszunk, majd kövekkel rakjuk ki, ezzel egy vízzáró réteget képezzünk és a tóba csörgedező patakocskát felfogjuk, és új környezetet hozzunk létre. Nekem nagyon tetszett az ötlet, ráadásul nagyon természetes hatása volt. :) A bökkenő csak az volt, hogy beköszöntött a 8. napi eső, úgyhogy szarrá áztunk újfent, de mivel már nem sok volt hátra, mindenképpen be akartuk fejezni. Jack büszke volt ránk, hogy milyen kitartóak vagyunk, én meg büszke voltam magamra, hogy bírtam tempóval és erővel a fiús munkát. Nem véletlenül nevelt Apukám derék legénynek! :) Hazaértünk, forró zuhany és semmittevést rendeltem el. :) Andris kitalálta, hogy legyen film-maraton és mivel annyit szórakoztam az utóbbi időben az Ózzal, így arra esett a választás. Kicsit beszívattam a fiúkat, mert jómagam végigaludtam a filmet, ők meg végigszenvedték, mert nem kifejezetten gyermeteg lelkűek, de ez van. :) Mivel egyedül voltam lány, nekem jutott újfent a főzés: csirkepörkölt volt, töredelmesen bevallom, most csináltam életemben először egyedül, viszont cserébe nem lett rossz. :) Míg főtt a kaja, belekezdtünk egy másik filmbe, a Philadelphiába, de csak vacsi után fejeztük be, sőt utána megfejeltük még eggyel, az Út a vadonba c. szép filmmel. 2 óra körül feküdtünk le aludni.

Vasárnap délig aludtam és nem ébredtünk semmilyen extra munkás üzenetre. Vasárnap az abszolút semmittevések napja volt, de komolyan. :) Nyilván esett, éljen a 9. nap! J Megírtuk két hetes beszámolónkat, mert le voltunk maradva, ekkor kellett volna nekem még megfejelni a saját blogommal is. :)) Tettem fel pár képet, de semmi egyéb. Este megnéztük az Éretleneket, bármennyire is öreg és fárasztó film, szerintem még mindig vicces. Azt hiszem viszonylag korán lefeküdtünk aludni, de talán ez nem is fontos már annyira. :) Most úgy vagyok ezzel a vasárnapi beszámolóval, mint Juhász Gabi az Örkény-fogalmazásával, amikor ki kellett vinnie Benicsnének: „Elnézést Tanárnő, de kicsi lett!” :)))

Folyt. köv. puszi :)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.