Ezeket a sorokat már a Berettyó utcából írom... :) Utolsó előtti bejegyzésem témája a kalandos utazásom.

Reggel mindenki időben ébredt, mert már kellően izgultunk és vártuk a nagy pillanatot, hogy elinduljunk. Jack és Kathy az utolsó pillanatban, a taxi érkezése előtt 5 perccel estek be, úgyhogy szokásukhoz hűen nem kapkodták el. :) Ekkorra már a szendvicsek toronyba állítva várakoztak egy szatyor alján, bőröndökkel és hátizsákokkal volt tele a konyha, mindenki kifényezve, legszebb utikosztümébe ült indulásra készen. Közben megérkezett a taxi, szegény sofőr meglepődött, mert nem volt felkészülve 4 emberre és 4 emberes bőröndre, úgyhogy szegény kocsi farnehéz lett, mire bepakoltunk... Aláírtunk pár papírt még, hogy a hivatalos része is rendben legyen, majd könnyes búcsú, nagy ölelések, jókívánságok és ígéretek következtek, hogy amint alkalmunk lesz, visszatérünk. Nekem megint gombóc volt a torkomban, de most nem tört el a mécses, mint amikor Mike-tól vettünk búcsút. Beültünk a kocsiba és elindultunk. Utoljára ránéztünk még a folyóra, a díszes kapura, Ashprington-ra, Totnes-re, majd hosszan utaztunk az autópályán. Egyszer mondta a sofőr, hogy nézzünk el balra, és bumm, ott volt a Stonehenge... úgyhogy a végén még ezt feltette az I-re a pontot. Körülbelül 5 órára értünk Londonba a reptérre, feladtuk a csomagjainkat, megkajáltunk és átmentünk a kapun. Ekkor láttuk meg, hogy az eredetileg 20:30-kor induló gép előreláthatóan 2 órát késik... Kicsit olyan érzésem volt, mint az otthoni IC-knél, úgyhogy kezdtük magunkat otthon érezni. Hosszas vesztegelés után, körülbelül fél 11-kor elhagytuk Londont. A repülőutat végigbeszéltem, ekkorra a búcsú miatti szomorúságom átcsapott a hazatérés miatti izgatottságba. Egyébként egy gépen utaztunk egy olimpikonnal (ezt még reggel kívántam, hogy legyen már valaki...), Sidi Péter sportlövésszel. 2 óra körül értünk földet és kaptuk meg a csomagjainkat, ezután következett a legszebb része a hosszú napnak: találkozás a szeretteinkkel, nagy ölelések, hatalmas mosoly és boldogság a köbön. :) Majd búcsú a többiektől és szintén szokásos ígéretek, hogy még találkozunk... (én remélem, hogy így lesz). Kisebb pesti kitérő után reggel 5kor értünk haza, úgyhogy beneveztünk máris egy jó lángosra... Élménybeszámolóm egész hazaúton tartott, otthon welcome cherry és pálinka mellett folytatódott és olyan reggel fél7 körül kerültünk ágyba, ekkor már éreztem a kimerültséget, de nagyon boldog voltam, és ismét értelmet nyert a "Mindenütt jó, de legjobb otthon!" örök érvényű igazság...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.