Vészesen közeledik a vége, egyesek már nagyon is érzik ezt és nagyon vágynak haza. Én még nem tartozom ezek közé az emberek közé, és hangoztatom is, hogy szerintem még ne számoljuk a hátralevő napokat, mert akkor egyrészt nagyon lassan fog telni, másrészt pedig elsuhanunk olyan élmények mellett, akik talán megismételhetetlenek… Ilyen érzelgős beharangozó után akkor következzenek a 13. hét eseményei, fogyasszátok egészséggel a reggeli kávé mellett. :)

A hétfő szokatlanul indult olyan szempontból, hogy reggel vártuk a szokásos találkára a főnit, hogy megbeszéljük a heti tervet. Nem jött… Nagysokára Mike érkezett meg a kész tervvel, gondosan mellébiggyesztve minden programnak egy-egy napocskát, mely azt jelezte, hogy gyönyörű hétnek nézhetünk elébe. Mondta, hogy akkor Ibus, itt lesz még egy hét nyár, ha jól számoljuk, ez máris a harmadik. :) A mai nap a csapat beosztása is szokatlanul alakult: a szokásos Anna-Andris és Ibus-Balázs kombináció most megkavarodott. Anna, Petra és Balázs felmentek a kempingezős részre, ma ők voltak a sorosak segíteni a gyerekcsoportnál, ők voltak ma az ügyeletes nyílfaragók. :) Mi pedig eközben Andrissal a szokásos hétfői munkamenetet követtük. 10 órakor irány a kert, nyilván a jóasszony sehol… Vártunk fél órát, ekkor jött a lengyel kertész bácsi és mondta, hogy ha Jane-re várunk, a főépületben találjuk meg a gépe előtt. :) Megkerestük és talált is nekünk gyönyörű munkát: gyermekkorom egyik nagy kedvence… nem a szilvaszedés, nem is a mák…bizony-bizony, a krumpli lesz az. :))) Két nagy ágyást takarítottunk ki, de csak hajába sült krumplinak való volt benne, úgyhogy „krumplis Keresztanyám” itt hiába ugrált volna a kis kosárkájával! :))) Miután felszadtük, bezsákoztuk őket, talán elég is lesz egy ebédre az étterembe. :) Szedtem egy nagy csokor mákvirágot, mert Jane ki akarta dobni őket, de mondtam, hogy akkor majd én elviszem és vázába teszem; Katy örült is neki, mert ő nagyon szereti, ha van virág a házban. Mike-nak büszkén meséltük ebéd közben, hogy minimális volt a gyomlálás, ma már a betakarítás munkamenetét tanultuk meg és csak reméljük, hogy legközelebb esetleg az ültetést is megtanulhatjuk (de ez már tényleg csak álom). Andris közben elmesélte, hogy az éjjel volt bent nála egy denevér és legalább 10 percet körözött a szobában, míg ki tudott repülni újra az ablakon. Ebből pedig az következik, hogy a múlt heti álmom lehet nem is álom volt, hanem tényleg volt valami a mi szobánkba is, ha nem is tündér vagy manó, de egy denevérre én is benevezek így utólag. :) Ebéd után hozzáláttunk Mike-kal a beszámológyártáshoz: nekem ez a munka mindig olyan kilátástalannak látszik, mintha maga Mike sem értené teljesen, hogy is kell kinéznie egy ilyen lebutított beszámolónak. Elkezdtük összerakni, de Mike nagyon ragaszkodott ahhoz, hogy majd ő diktálja, mi meg írjuk és akkor a végén majd keresünk szinonimákat és átformáljuk. Nos, nekem ez az ötlet annyira nem volt megnyerő, mert ezzel szerintem kevésbé tanul az ember. Végül az maradt, hogy átbeszéltük a vázlatpontokat és elkezdjük esténként magunk összerakni és majd pénteken átrágjuk magunkat még egyszer rajta és véglegesítjük. Délután megejtettük a bronz-madarászatot (ezeket már én is számolom, mert így felértékelődnek az utolsó események): érdekes madárfajjal nem találkoztunk, csendesen telt el a két órás séta, de kifejezetten jól esett a többórás gép előtt ücsörgés után. Mire visszaértünk, a többiek is végeztek a mai gyerekcsoporttal, szerencsére mindenkinek megmaradt újra minden testrésze épen és egészségesen. :) Mivel csodaszép idő volt, úgy határoztunk, hogy a vacsorát a szabad ég alatt fogyasztjuk el. Olyan jó idő volt, hogy sokáig nem akartunk bemenni, jól elbeszélgettünk a teraszon. Este időben lefeküdtünk, mert másnap megint a nyilazós csoporthoz vagyunk beosztva és lélekben erre fel kellett készülni.

Ha kedd, akkor Kiskegyed! :)) Költői kérdés: van még amúgy Kiskegyed?? :)) Igazából nem is fontos… :) Reggel nagy fehér főnökünk, Jack Sparrow kapitány születésnapjára virradt a nap, mi pedig kitaláltuk, hogy talán az lehet a legfrappánsabb és legszemélyesebb kis semmiség tőlünk, ha meglepetés-szerűen rárontunk és elénekeljük magyarul a Boldog Születésnapot! :) Örült neki a drága, mert magyarul még soha nem énekelték neki. Amúgy most töltötte be 31. életévét, meg is állapítottam, hogy a szakáll miatt sokkal többnek néz ki. Még jó, hogy nem kérte, hogy tippeljünk, mert 34 alatt biztos nem mondtam volna! :) Egyébként pedig annyira fanatikusan szereti a szülinapját, mint legkedvesebb Kishugom. :) Reggeli után irány a Sharpham-i erdő, megint Robin Hood-osat játszottunk. :) Lényegesen jobb volt a csoport, mint vasárnap, ezek nem akarták szétszedni az erdőt, nem csüngtek a fatároló tetejéről és nem kellett leszedni őket a legmagasabb fáról. :) Bújócskáztunk, székfoglalósat játszottunk, megcsináltuk az íjakat-nyilakat, kipróbáltuk, most még én is lőttem vele. Délután pedig tüzet raktunk és forró csokit főztünk, bár ez a tűző napsütésben elég furán vette ki magát, de legyen… Miután pedig a gyerekek összeszedték magukat, elbúcsúztunk, rendet hagytunk magunk után a kemping-részlegen, hogy a holnapi csapatot ne áldatlan állapotok fogadják. Mindeközben Anna és Balázs a saját beszámolóját csinosítgatta Mike-kal: ők növényes témából írják, ha már olyan sokat foglalkoztunk a főfűszedéssel. :) Miután újra együtt volt a csapat, elindultunk Totnesbe bevásárolni, mert készletünk fogytán volt. Külön megbízatást kaptam a főnöktől: el kellett mennem a helyi Sass Zoli bácsi-féle háztartási boltba és zsinórt kellett vennem, mert már fogytán volt és a szerdai csoportnak nem lett volna mivel felajzani az íjat. Zoli bácsi nagyon készséges volt, én pedig felvásároltam Totnes összes ideális vastagságú zsinórját, mindösszesen 45 métert. :)) A vacsorát ismét a szabadban fogyasztottuk el, ezúttal csak hatan, mert Jack és Katy elmentek édes kettesben szülinapozni, csak késő éjjel értek haza. Extra program volt mára, hogy éjszaka kimentünk Mike-kal és egy nagy teleszkóppal a kertbe és csillagokat nézegettünk, ugyanis Mike-nak ez egy régi kedves hobbija. Fele csillag nevére sajna már nem emlékszem, de olyan jó volt hullócsillagot látni (nekem mindig mosolyt csalnak az arcomra) és a különböző fényes csillagcsoportokat is szép volt látni közelről a teleszkópon keresztül. :) Mikor sétáltunk vissza a kertből, éppen akkor ért vissza Jack és Katy, és kérdezték, hogy mi az istent kerestünk öreg éjszaka a kertben. Mondtam nekik, hogy gyomláltunk, mert eddig még nem volt alkalmunk kipróbálni kedvenc tevékenységünket ilyen körülmények között. :) Valamilyen csoda folytán megint le lettem hülyézve! :) Későn feküdt le mindenki, és engedélyt is kaptunk arra, hogy tovább aludjunk, úgyhogy másnap csak 10 órakor kezdünk…

Szerdán az ígéretek szerint 10kor kezdtünk, úgyhogy volt idő aludni. Az első programunk egy spéci angolóra volt, a tengerparti élővilág védelméről volt szó, Mike szedett össze egy-két különleges szöveget, ami alapján betekintést nyerhettünk abba, hogyan is működik ennek az élőhely-típusnak a megőrzése. Megkértük Mike-ot, hogy legyünk kint, ha már ilyen szép idő van megint, úgyhogy fogtunk egy plédet és kiültünk olvasgatni, beszélgetni. Példaként Lundy-t elemeztük ki, ez egy sziget Észak-Devontól kétórányi hajóútra, ez lesz a következő nagyobb kirándulásunk, amit Andrissal már nagyon várunk, mert maga a megtestesült tengeri madár-paradicsom. :) Ezzel el is ment a délelőtt, majd következett az ebéd. Délután pedig felkerekedtünk és elindultunk Exeterbe, mert találkozónk volt a Környezetvédelmi Felügyelőségnél. A csavar az egészben az volt, hogy ugye kiscsapatunk létszáma eggyel gyarapodott, mert Petra is jött velünk, de a főniék mondták, hogy a Peugeot pótülésezhető, úgyhogy a szerelem érdekében bevállaltam, hogy a csomagtérben utazok. Szerintem azért volt jó, mert e legtisztább, kutyaszőr-mentes ülésen ültem és sok helyem volt hátul, mások szerint meg azért volt jó, mert száműzetésben keveset beszéltem. :)) Mike volt egyedül kétségbeesve: azt mondta, hogy állandóan fülelt, mikor mondok valamit és gyanús volt a csend, aggódok, hogy nem vagyok jól. Milyen figyelmes… :) Odaértünk a Felügyelőséghez, kaptunk gyönyörű visitor-nyakbavalót, mint a filmekben, beültünk egy terembe és vártunk egy fickóra, aki előadást tartott nekünk a Felügyelőség munkásságáról. Vicces volt, mert elég szedett-vetett volt a fickó, úgyhogy túl sok mindent nem tudtunk meg a munkásságról, inkább csak bele-belekapott. Na mindegy, ilyen is volt. Ami viszont jó volt az egészben, hogy megkértük Mike-ot hadd maradjunk még egy kicsit Exeterben, ugyanis meg akartuk nézni a katedrálist. Szerencsére volt magyar nyelvű tájékoztató is, úgyhogy Andrissal körbenéztünk mindent alaposan, elővettem az idegenvezető énemet és olvastam közben, hogy a katedrális egyes részeiről mit érdemes tudni. :) Ahogy Anna beharangozta előtte, tényleg meseszép volt az épület, szerintem még nem is láttam gótikus templomot, vagy lehet, hogy láttam, csak akkoriban még pont nem érdekelt. :) Utána még császkáltunk a főutcákon, boltoztunk, nézelődtünk. Este fél 7 körül indultunk vissza, egy üzenet fogadott bennünket a konyhaasztalon, hogy szedjünk még mogyorófa-vesszőt, ugyanis a szerdai csoport elhasználta a maradékot és kellene még egy kevéske csütörtökre. Szerintem Jack anyukája csuklott aznap este, mert hirtelen felindulásból elég sok nem szép szó hagyta el a szánkat. Végül a fiúk elindultak, szedtek egy nagy csokor vesszőt, mialatt mi előkészítettük a vacsorát és rendet tettünk a konyhában. Mikor visszatértek, beállították a vesszőket az iroda ajtajába, hogy ha mélyen tisztelt főnökünk benyit a sötét helyiségbe, gondosan nekimenjen. Békésen vacsorázunk, amikor eszünkbe jutott, hogy milyen jó volna, ha látnánk az arcát is, amikor belép és meglepődik. Így született meg az ötlet, hogy beszereljük az infravörös fényérzékelős vidramegfigyelő kamerát. :) Az eredményt pedig itt láthatjátok alul! :)))) A végén megkaptuk, hogy srácok, túl sok szabadidőtök van és sikeresen összeszoktatok és elég őrültek vagytok! :))) Nos igen, nem tagadjuk, hiszen mi vagyunk a banditák! :)))) Este rászántam magam, hogy írok még egy kis beszámolót, aminek az lett a vége, hogy fél3-kor feküdtem le, nem aggódtam, mert tudtam, hogy kirándulós nap lesz…

A csütörtök megint egy olyan nap volt, hogy egy lépéssel közelebb kerültem a csütörtök=piaci nap összefüggéshez, ugyanis nem a farmon, nem a bolondokkal töltöttük a napot, hanem megint felkerekedtünk kirándulni. :) Első uticélunk Plymouth volt, ahol egy hatalmas tengeri akváriumot néztünk meg. Tavalyi nyíregyházi kiránduló cimboráimnak üzenem, hogy az ottani ehhez képest kutya fasza volt… Hatalmas, gyönyörű, lélegzetelállító és még sorolhatnám! Azt hittem a legszebb a rája lesz, míg el nem értünk az utolsó állomásra, az ausztrál tengerek élővilágához. Gyönyörű színes halak, és akkor hirtelen felbukkant egy hatalmas teknős, pont úgy, ahogy a Némóban. Komótosan, megfontoltan, ugyanakkor mégis méltóságteljesen. Beleszerettem elsőre és a hároméves gyerekekkel ott ültem az üveg előtt és csak bámultam. Kisvártatva Mike is becsatlakozott és csendben ülve csak néztük a morajló akváriumot, közte a megfontolt teknőst. Ezután újra kocsiba szálltunk (elfelejtettem írni, hogy megint hátsó sorban jutott hely), és meg sem álltunk Wembury-ig, ahol egy látogatóközpontba szerettünk volna bemenni, de pont ma volt zárva, úgy látszik a piaci nap nem látogató-barát. :) Elindultunk le a beach-re (bocs, hogy nem magyarosítottam), jót sétáltunk, lábat mostunk, sziklát másztunk, kiültünk egy-egy peremre és megintcsak csodáltuk a hatalmas tengert. Mike-kal meg is állapítottuk, hogy ez megint egy szép hely volt. A víz egyébként borzasztó hideg volt, nem is éreztük a végén a lábunkat, úgy átfázott, viszont hála szikrázó napsütésnek, hamar megszáradtunk. Miután feltöltődtünk a sós levegővel, úgy döntöttünk, hogy elindulunk haza. Mivel elég sokáig voltam fent az éjjel, és mivel a hátsó sorban nem lehet olyan jól érvényesülni (egyesek szerint ez a hely való nekem, mert csendben vagyok addig is, és hogy ezt hamarabb is kitalálhatták volna), hazaúton bealudtam, Totnes környékén ébredtem. Ezután gyors bevásárlás a városban, majd haza, hirtelen vacsorafőzés, magvacsorázás. Úgy döntöttem, hogy nem töröm magam egy újabb éjszakai dolgozatírós munkálkodással, majd Mike segítségével pénteken befejezzük. Ellenben hosszas beszélgetésbe bonyolódtam legkedvesebb kuncsorbai ismerősömmel, ami már egész héten hiányzott. Közben elköszöntünk Petrától, mert hajnalban utazik vissza kishazánkba, letelt a nyaralás. Kései lefekvés lett a mai nap vége is…

Pénteken nagyon nem akartam felkelni, valami olyasmit dünnyögtem állítólag a hálózsákból, hogy hagyjatok itt, én ki nem kelek az ágyból! :))) Végül csak erőt vettem magamon és elindultunk gyepet felmérni, mert nagyon szeretjük! :) Útközben bejelentettem, hogy sajnálok mindenkit, de ha több éjszakán keresztül nem alszok rendesen, akkor fáradt vagyok és szokatlanul hülye. :) Az előre borítékolt jóslatom beigazolódott: annyi hülyeséget hordtam össze és énekeltem, hogy már Mike-nak is sok volt, sőt miután visszaértünk, Katy is mondta, hogy valami nem stimmel, a többiek mondták neki, hogy nem sokkal rosszabb, mint egyébként. :)) A növényes felmérés eredménye az lett, hogy jót forrtunk a napon, találtunk egy csomó növényt, bár ez kevésbé sem érdekelt senkit, leszámítva Mike-ot, aki nagyon örült az újabb gazdag gyepnek. :) Ebéd után a beszámolókat alakítgattuk: mindenki egyesével ment Mike-hoz és összeraktuk a táblázatokat, grafikonokat, térképeket és a végén összeállt a 7 oldalas beszámoló. Tudom, nem sok, de kész van, megvan, jöhet a diploma. :) Sokáig munkálkodott rajta mindeni, még a vásárlást is töröltük, mert nem voltunk hajlandóak tovább halogatni, túl akart rajta lenni mindenki, hogy felhőtlenül élvezzük a maradék napokat (nem, mintha egyébként olyan sokat aggodalmaskodnánk). Amikor már éppen azon gondolkodtunk, mi legyen a vacsora, derült égből villámcsapásként kapta Mike az sms-t, hogy nem kell törődnünk a vacsorával, mert Jack és Katy barbecue-partival készül. :) Megérkeztek, előkészültek, közben söröztünk, sült a kolbász és a hamburger pogácsa, meg a zöldségnyárs, úgyhogy kellemes este volt. Este viszont, ahogy ültünk a tűznél, rájöttem, hogy itt az idő hazamenni, ugyanis a nyári sütögetések nem teljesek Apa megbilincselt csirkecombjai, Iza bealvásai, Zoli mandarinos ládái, a Kokó-nóta és a sok hülyeség nélkül, amiket összehordunk. (gyengébb idegzetektől elnézést!) Úgyhogy mától várom a hazautat, de azért figyelek a maradék 2 hét minden apró csodájára, ígérem! :)

A hétvége eseményei együtt fognak következni szépen sorban, ugyanis nem érdemes szétválasztani. A programunk kempingezés volt a tengerparton és azt hiszem egyik hétvége sem fog túltenni rajta, mert egyszerűen csodálatos volt. Reggel mindenki kialudta magát, rám is rám parancsoltak, hogy pihenjem ki magam. Összecsomagoltunk, gondolom nem nehéz kitalálni, hogy nekem volt a legtöbb cuccom, úgy látszik, egy sima kempingezésre sem tudok kevés ruhával elmenni. A fiúknál az verte le a biztosítékot, amikor becsomagoltam a kispárnámat, szerintük az nem kelléke egy átlagos kempingezésnek… :))) Eredeti tervünk az volt, hogy a tengerpartra érkezés előtt megnézünk egy kisvárost, Dittisham-et, mert állítólag egy nagyon takaros kis halászfalu. Tervünket viszont módosítottuk, ugyanis az idő annyira szép volt, hogy inkább egyből a tengerhez tartottunk. Az uticél egy Stoke Fleming nevű városka után található beach, a neve Jenny Cole’s Cove. Ahogy odaértünk, beborult az ég és irtózatos szél kerekedett. Mondták a többiek, hogy jól át kellene gondolni ezt a kemping dolgot, de mondtam, hogy nem adjuk fel ilyen könnyen, én biztos kempingezek ma, ha a fene fenét eszik is. Lezártuk a kocsit és a cuccok egy részével leindultunk a partra. Egy nagyon meredek domboldalon kellett lemennünk és egy nagyon aranyos tengerpartot találtunk ott (ezt egyébként Katy ajánlotta nekünk, mert neki ez a kedvence). A látvány, ami elénk tárult meseszép volt: valahol félúton voltunk Dartmouth és a Startpoint között, még láttuk is a szép nagy világítótornyot. Ha pedig hátat fordítottunk a tengernek, akkor kőfalas-domboldalas birkalegelőket láthattunk. :) Úgyhogy ilyen silány körülmények között kezdtük el a hétvégét… Annyira erős volt bennem az elhatározás, hogy fürdök a tengerben, hogy a felhős idő ellenére is átvettem a fürdőruhámat, és miközben a többiek a bokájukat édesgették a nagyon hideg vízhez, addig én nekiszaladtam, durr bele, és már úsztam is. Igaz, hogy annyira hideg volt, hogy levegőt nem kaptam eleinte, de csak úsztam és úsztam és pár perc után már vidáman kiabáltam ki a többiekhez, hogy rendesen úszok a tengerben!!! :)))) Az első benyomás még mindig az, hogy a tenger hatalmas, a második meg az, hogy rendesen sós! :) Mondtam is a többieknek, hogy egy koviubit simán össze lehetne rakni belőle. :) Miután kiúszkáltam magam, kifeküdtem napozni a tengerpartra, meg is állapítottam, mennyivel jobb egy kavicsos tengerpart, mint egy homokos, mert itt nem lesz az ember nyakig homokos, és a kavicsok „memóriahabként” viselkednek, felveszik az alakodat és kényelmesen lehet feküdni. Igazán semmittevősen telt a délután, közben megkajáltunk, amolyan ölbe vevős, nomád módon, a körülmények alapján kineveztem ezt a hétvégét az idei fesztiválomnak: sátorban alvás, rendszertelen étkezés és még némi alkohol is megkerült. :) Közben eleredt kicsit az eső, de én kitartottam a „happy camping” mellett. Kb. 5 percig szemetelt az eső, majd elállt és újra kisütött a nap. Olyan 7 óra körül felmásztunk a dombtetőre a kocsihoz, lehoztuk a sátrakat, felvertük olyan helyre, hogy a dagály azért hajnalban ne sodorjon el bennünket és lehetőleg tengerre néző kilátás legyen. Megvacsoráztunk, közben a dombok mögött lenyugodott a nap és feljött a tenger felett a Hold, így gyönyörűen csillogtak a hullámok. Elszopogattuk a gondosan megvásárolt Bacardinkat, majd kellemes beszélgetés után lefeküdtünk aludni, mert olyan 11 körül már elég hideg szelek fújtak a tenger felől. Megfogadtam, hogy történjen bármi, felkelek megnézni napkeltét. Felébredtem reggel fél6kor, ekkor már nem tartottam annyira szupernek a memóriahabos kavicsot, mert eléggé elzsibbadtam a kavicságyon. :))) Sebaj! A látvány, ami fogadott, meseszép volt. Az öböl túlsó végén, a sziklák mögül bukkant elő, és szinte percenként más-más arca volt a tájnak: a tengernek, a szikláknak, a habos felhőknek. Ott álltam egyedül a hullámzó tengerparton és végignéztem a vérvörös napot, ahogy átvált sárgába és felébred a világ. Ezt egy újabb boldogságcsomagként raktároztam el az emlékezetemben, és ismét hálás vagyok a sorsnak, hogy ilyen is megtörténhetett velem. :) Mikor pedig reggel megkérdezték, hogy tényleg ilyen elvetemült voltam, hogy felkeltem, csak annyit mondtam nekik, hogy ezeket az alkalmakat úgy kell kezelni, hogy soha vissza nem térő lehetőségek, éppen ezért nem szabad kihagyni… Reggel még madarásztunk kicsit Andrissal: láttunk szulákat is, ahogy nyílegyenesen belevágódnak a tengerbe, majd sikeres halászat után újra felbukkannak. Délelőtt feltámadt a szél, a sátrakat is kis híján majdnem elvitte, úgyhogy összeszedtük őket. Még egy kicsit ücsörögtünk a parton, mindenki elmélyedt a saját gondolataiban. Olyan dél körül indultunk vissza, Dittisham felé vettük az utat, ha már tegnap elmaradt. Megérkeztünk és a kocsiból kinevettük a falut: egyutcás takaros kis falu volt, igazából semmi látnivalóval. A templomot és a többi kisházat megnéztük a kocsiból, úgyhogy ki se szálltunk, hanem elindultunk haza. Gyors bevásárlás Totnes-ben, hogy legyen mit vacsorázni este. Már éreztem útközben, hogy a fejem szét akar szakadni, gyanítom, hogy kaptam egy enyhe napszúrást. Miután visszaértünk főhadiszállásunkra és elindítottuk a mosást, lefeküdtem aludni, de 3 óra alvás után is borzasztóan éreztem magam, Tömtek a többiek egy kis kaját belém, lezuhanyoztam, ittam töménytelen mennyiségű folyadékot és úgy látszott, hogy megmaradok. :) Este beszámoltunk a meseszép hétvégénkről az angoloknak, Katy-nak pedig megköszöntük a jó tippet, megmutattam nekik a képeket és látták rajtunk is, hogy ragyogunk a boldogságtól, mert szerintem ez egy olyan hétvége volt, hogy mindenkinek helyre tette a lelki világát.

És ezzel el is kezdődött a finish, a végső két hét, ami biztosan bővelkedni fog meglepetésekben, kirándulásokban, várakozásokban és sajna a búcsúzásban is. :( No de addig még rengeteg idő van és Ibus mosolyogva várja az újabb csodákat! :)

Folyt. köv… puszi :)