A hétfői napot egy gyors megbeszéléssel kezdtük, ma Mike volt a felvigyázónk. Utána irány a kert, a szokásos hétfő délelőtti kertészkedés. Ezúttal a lányokra egy kis borsóágy-gyomlálást, illetve a fiúkra bakhát-készítést bíztak. Szakmailag nem volt nagy  kihívás, viszont esett az eső, ez érdekesebbé tette… Na jó, nem tette érdekessé, de hát megdolgoztunk a betevő falatért, ugyanis két nagy karfiol volt érte a jutalom! J Ebéd utána a kiscsapat kettévált: Annával nekivágtunk bevásárolni, igazából expedíciónak neveztük el, mert kocsi hiányában hátizsákkal kellett a legszükségesebbeket megvennünk. Odafele az esővel küzdöttünk, ami elállt, viszont nyakig sárosan jöttünk le a hegyről… Mint két tanyasi (bocsánat, nem sértésnek szántam), úgy mentünk a szupermarketbe. J Bevásároltunk, majd haza a megrakott batyukkal, meglehetősen izzasztó volt a hegynek fel, hegynek le túra. Rájöttem, hogy még pá ilyen és simán vállalok serpa-másodállást szeptembertől, mert kitanulom a kutyafittyet. J Hazaértünk, a fiúk is visszaértek a madárfelmérésből, utána Balázs nekiállt főzni, én segédkeztem, és konyhamalackodtam, amik kimaradtak hulladékok, nyesedékek, azokat módszeresen adta nekem! Tudják már, hogy ezekre vevő vagyok! J Vacsora után olvasgattam még egy kicsit és lefeküdtem aludni. Holnap már elvileg Jack és Kate is visszaér a hosszú hétvégéről.

Kedden reggel megint Mike-kal kezdtünk. Van egy projektje, ami még gyerekcipőben jár: szeretne egy ún. zöld temetőt létrehozni a birtok területén belül, aminek a lényege, hogy igazából nem is temetőnek fog látszani, mert csak egy fa fogja jelezni, hogy oda eltemettek valakit, majd esz egy központi térkép/adtabázis, ami alapján lehet tájékozódni, hogy ki hol nyugszik. Nekem ez nem tetszik annyira, a többiek nagyon el vannak ájulva tőle. Talán azért nem tetszik, mert amúgyse vagyok nagy temető-párti… Szóval a feladat lényege az volt, hogy kerestünk egy legelőt, kijelöltünk egy 2x2 méteres területet, és elkezdtük mászni, kutatni, hogy miylen fű van benne. Én mondtam Mike-nak, hogy majd leszek én az íródeák, mert nekem mindegyik zöld. J Jót mosolygott rajta és kezembe adta a nyomtatványt. Nem tehetek róla, de sose kötött le, ami a földön van, leszámítva ugye a székicsért… J J Arra jó volt, hogy megtanultam a pitypang nevét angolul (Dandelion), ehhez hozzácsapom az állatkihajtós német nyugdíjasokkal való beszélgetésből megtanult német nevét is (Löwenzahn) és teljes a kép. J 2 órahosszán keresztül fitették a gyepet, ekkor jött egy telefon, hogy mennünk kell a farmra, mert jött egy fickó a természetvédelmi hatóságtól, ugyanis a birtok (természetvédelmi szervezet) szeretne a támogatási rendszerben feljebb lépni egy szinttel, ehhez fel kell mérni a gyepeket, hogy milyen értékes növényfajok vannak. Úgyhogy a feladat majdnem ugyanaz volt, csak eddig a kevésbé értékes részeket kerestük a temető miatt, most meg a nagyon gazdag gyepeket a sok-sok font miatt. J Amikor felajánlották, hogy lehet csatlakozni Jack-hez a nagybevásárláshoz, rögtön igent mondtam! J Ja, igen, délelőtt visszaértek a hosszú 7végéből! Azonban, hogy érdekesebb legyen a sztori, mondta Jack, hogy neki van még egy kis dolga előtte, induljunk el gyalog és majd ott találkozunk. A bökkenő csak az volt, hogy gumicsizmás terepruhás viseletben voltunk, tehát az előző napit lehetett fokozni! J Életemben nem voltam még ilyen sárosan bevásárolni, és soha nem értettem az embereket, hogy van képük így betenni a lábukat a boltba. Ezentúl más szemmel fogom nézni a dolgokat. Bevásároltunk hármasban, majd jött értünk Jack, bepakoltunk a kocsiba és irány vissza a házba. Én voltam a soros a főzésben (tudom-tudom, szegény többiek…J). Gombás tejfölös tésztát csináltam, majdnem tökéletes lett, egyedüli baja az volt, hogy miközben kavargattam, kevésnek éreztem hét embernek, úgyhogy gyorsan-hamar nekifogtam még egy adagot csinálni, de időben készen lett, meg lettem dícsérve, hogy finom lett (tudom-tudom, csak udvariasság…J). Kaptam Mike-tól egy paksamétát a biodiverzitás-védelemről, azt olvasgattam este, utána lefeküdtünk aludni.

Szerda reggel 10-kor (Ibus-barát időpont) a műhelyhez kellett mennünk, csatlakoztunk össznépileg az erdészetes csoporthoz, ugyanis eszközökről tartottak munkavédelmi előadást, amit nekünk is meg kellett hallgatnunk, más kérdés, hogy már harmadik hete kaszabolunk mindenféle fűrésszel, sarlóval… A gyakorlati része pedig az volt, hogy meg kellett éleznünk elektromos köszörűvel egy ásót és egy fejszét… J Vicces volt, sose gondoltam, hogy idáig kell eljönnöm ezért a munkáért. J A fickó amúgy, aki tartotta, halálian laza volt, egyetemekre is ilyen ember kellene: egy egyszerű ásót is úgy meg tudott szerettetni az emberrel, már-már szinte ragaszkodtunk hozzá J Potyaebédeltünk, potyateáztunk a csoporttal, majd elindultunk Andrással madarászni, Balázs közben megkereste Mike-ot, visszamentek füvészkedni, folytatni a tegnap elkezdett felmérést. Anna pedig korábban már kapott több dokumentumot, azt böngészte. Madarászat közben leszedtük a vidra-kameráról a képeket, megint fényképezett vidrát és megint örültünk neki. J Ja, és még egy madarász szemmel csodálatos jelenséggel is szeretném elkápráztatni a kedves olvasókat, akit pedig nem érdekel, nyugodtan tekerjen lejjebb! J Az egyik mocsaras területen jártunk éppen, amikor éktelen sivítozásra lettünk figyelmesek. Felnéztünk az égre, és akkor láttuk, hogy egy vándorsólyom és egy egerészölyv harcol keményen egymással. Hirtelen a vándor elenged valamit: végignéztük távcsővel, hogyan zuhan le egy halott galamb és csobban bele a vízbe. Valószínűleg a vándor volt ügyesebb vadász, az egerészölyv pedig potyaleső akart lenni, így viszont mindketten vacsora nélkül maradtak, ellenben a varjak jól jártak, mert ők elkezdték csipegetni a víz felszínén lebegő galambot. Andrással sokáig nem ocsúdtunk fel, még Mike-nak is olyan nagy lendülettel meséltük el este, jómagam a megszokott heves kézmutogatásommal, ami jelen esetben jól kiegészíti az idegen nyelvi hiányosságokat. Mondjuk a mutogatás a tökéletes anyanyelv mellett is megvan nálam… J Este Mike főzött, utána négyesben elkezdtünk filmezni: mivel kiutazásom előtt pont letöltöttem a 4 Hannibal filmet, úgy döntöttünk, sorra nézzük őket. A Hannibál ébredésével kezdtük, elég soká lett vége, de úgy voltunk vele, másnap úgyse kell megerőltetni magunkat, csak a sérülteket kell istápolni.

Már alig vártam, hogy csütörtök legyen: végre újra dolgozhatok a pritibbnél pritibb emberekkel. Eddig persze egyik nap sem esett, ma arra ébredtünk, hogy csöpög. Ma viszont már okosabb voltam, mint múlt héten: esőkabát, esőnadrág, gumicsizma fel, engem már baj nem érhet. J Hálistennek múlt heti Tonyo barátom is volt, de igencsak kiábrándult belőlem: ma nem csinos voltam, hanem nevetséges. J Kicsit komikus ez nekem, hogy még mindig ők csúfolnak engem, én meg zokszó nélkül tűröm… na de ilyen ez a popszakma. Elég férfias munkát kaptunk Annával: a régi kerítés rohadó oszlopaiból kellett az U-szeget kiszedni, kihúzni az oszlopokat, újat verni le helyette és újraszögelni rá a drótot. Azt hiszem tisztességesen álltuk a sarat, egyedül a hátam nem szerette, nap végére nagyon éreztem, hogy van derekam, de a fiúk is megdícsértek minket, szóval derék legénységből újra ötösre vizsgáztam. J Délután megint rám esett a választás, hogy menjek vásárolni: egyrészt mert én vagyok a kasszás, másrészt meg azért, mert állítólag eddig nagyon körültekintően és jól gazdálkodva vásároltam. Most a körülmények is jobbak voltak: ugyan melós ruhában, de legalább nem gumicsizmában, és kocsival a boltig, majd onnan vissza. J Annával megleptük magunkat egy karton Cider-rel: eredeti angol, remélem az íze is nagyon jó. Mindig a Poci-féle Fenyves-buli jut eszembe, ahol próbálgattuk, mennyit bírunk inni belőle, ugyanis az nagyon nem volt erős, Keresztanyukám nem értette azt sem, hogy miért nem kell pisilnünk sem tőle. J Na majd kiderül, hogy ez mit tud, mindenképpen megosztom veletek. J Este fejedelmi lakomát csaptunk: csirkecombot pácoltunk, kisütöttük, hozzá krumpli és az elmaradhatatlan angol saláta, hogy mindenki örüljön. Utána folytattuk a mozizást: addig rágtam Jack fülét, míg előkereste a projektort nekünk, így már egész szobafalnyi vetítőfelületünk volt, Dr. Hannibal Lecter kiteljesedhetett, ezúttal a Vörös Sárkányban. Utána még egy közös kakaózós-beszélgetős programot iktattunk be és lefeküdtünk aludni.

Pénteken egész nap Mike volt, aki okosított bennünket. Nem aludtam valami jól, sőt kifejezetten rosszul, ráadásul esős napra ébredtem, úgyhogy jelentem, ez volt az első szontyi-napom. A többiek reggel megállapították, hogy valami nem jó, mert nem szaladtam le a lépcsőn, hogy „Jó reggelt Kedveseim!”, csak ültem csendben és reggeliztem. Mike reggel előadást tartott a farm területén lévő mocsárterület rekonstrukciójáról, mik is a tervek, hogy a mostani nádas területet eredeti tengeri mocsaras élőhellyé alakítsák vissza. Valahogy nem kötött le egyáltalán, de biztos érdekes projekt: általában ha élőhely visszaállításról van szó, az mindig érdekes. Előadás után gumicsizma fel, ugyanis apály volt és ekkor be tudunk menni a nádas közepébe. Mike ellátott minket tanácsokkal: mindig utána menjünk, mert egyes helyeken elég mély a pocsolya, és ha felmásztunk a nádashoz, ott különösen ügyeljünk a kis árkokra, amiket jól benőttek a füvek. Ibus hűségesen cuppogott a gumicsizmában Mike után, ugyanis azt már Malomházán megtanulta, milyen térdig süllyedni a pocsolyába úgy, hogy folyik be a sár a gumedlibe. Büszke voltam arra is, hogy kiszúrtam egy árkot, mondtam is a többieknek, hogy vigyázzanak… a bökkenő csak ott volt, hogy közvetlenül utána is volt egy árok, mit már nem vettem észre és a kiscsapat csak azt vette észre, hogy eltűntem hirtelen. J Amikor azt hallották, hogy nevetek, tudták, hogy nincs gond: nem ütöttem meg magam, csak nyakig sáros lettem. J Arra viszont jó volt, hogy visszatérjen a jó kedvem, örültek is neki a többiek, mert mondták, hogy furcsa volt, de ha én nem mosolygok és nem beszélek össze-vissza (még ha hülyeség is), akkor az nekik sem jó. Ez a vadasparkban is így volt… Úgyhogy utána ontottam a hülyeségeimet újfent. Megnéztünk pár növényt, talán kettőt megtanultam belőle… rájöttem, hogy a növényekhez való hozzáállásom nem sokat változott a Hotek-tábor óta, csak ez nem macskahere vagy héjakút-mácsonya, hanem sea milk-wort vagy Yorkshire fog… J Megállapítottuk, hogy elég fajszegény növényvilág van jelen a területen, mondta Mike, hogy dagálykor délután átcsónakozunk a túloldalra, megmutatja, hogyan is kellene kinéznie egy igazi sós mocsaras élővilágnak. Ebéd után neki is indultunk, szépen emelkedett a vízszint. Megkérdeztem Mike-tól, mekkora lehet a különbség az apály és a dagály között és mondta, hogy alsó hangon 2 méter a szintkülönbség, úgyhogy elég látványos valóban. Nagy nehezen beindult a motorcsónak, közben írtam Krisznek egy sms-t, hogy nem jó kurzusra iratkoztam be nála Tiszafüreden, mert én evezni tanultam meg, nem motorcsónakozni. J Elindultunk, kikötöttünk a túlsó parton és újra elkezdtük mászni a gyepet. Itt viszont sokkal több növény volt, kb. háromszor annyi mint odaát. Amin jót nevettem, hogy Mike úgy mászta a földet, mint Ispán a Ludas Matyiba, úgyhogy elneveztük főfűszedőnek. J J Kicsit sajnálom, hogy nem vittem magammal fényképezőgépet, de valahogy nem bíztam a csónakban és az jobban fájt volna, ha elázik a gépem, mint hogy lemaradok pár képről. Azt viszont megbeszéltük, hogy visszamegyünk máskor, mert ez is szép, nyilván… szerintem nem mondtam még egyik helyre sem, hogy jajj, de borzasztóan néz ki. J Sőőőőőt, láttam kanadai lúd családot: ezek tényleg libasorban mennek, elöl anyuka, utána a kicsit, hátul apuka! Nagyon aranyosak voltak, megszólalt az állatokkal beszélő hangom, nem tudták hirtelen hova tenni mi bajom van! J Utána kerültünk még egyet a motorcsónakkal, megnéztük a folyón pár érdekes szakaszt. Visszafele úton Mike vezette a csónakot, egyszercsak előreszólt Balázsnak, amikor már a nádasban tartottunk, hogy szóljon, ha vietkongokat lát valahol. J Nagyon nevetett mindenki, mert tényleg olyan volt a helyzet… Visszaértünk a házba, Kate és Jack főzött vacsit, utána megnéztük a Bárányok hallgatnak c. remeket, elég soká feküdtünk le megint. Közben megrígatott a kiscsaládom: kaptam egy mms-t, a képen az látszik, hogy rengeteg ember ül sorban az asztalnál az udvaron, tipikus Juhászfesztivál 0. nap. Hiányoztok! L

Szombat: 11 óráig alvás, eső, de a frizura még mindig tart… J András elment hajnalban, ismét Manchester mellé, ismét a feleségéhez. Csaláááás! J J Nyugisan megkajáltunk édes hármasban, utána csendes pihenő. Délután engem már nagyon hajtott a kiránduló vénám, mondtam a többieknek, hogy induljunk el valahova. Kinéztem a térképen egy helyet, nem messze a háztól. Egy erdőn vezet keresztül egy ösvény, majd néhány legelőn kell átmenni és elvileg van egy folyótorkolat, a Dart folyónkba belefolyik egy másik kis mellékfolyó. El is indultunk… az erdő, amin keresztülmentünk nagyon szép volt, tele mókusokkal, láttunk őzeket is meg több énekesmadarat. Érdekessége talán az volt, hogy elég vegyes volt az erdő állománya: eleinte fenyves, majd bükkös majd mindenféle. J Gondolom hagyták, hadd nőjön magától a maga természetes szépségével, és pont ez tette különlegessé. Kiértünk a tisztásra, haladtunk tovább a folyó mentén, meg is lett a torkolat, egyedüli baj az volt, hogy nem tudtunk lemenni a partra, mert egy drótkerítés és egy sűrű erdősáv választott el minket tőle. A dombtetőről viszont gyönyörködtünk egy kicsit a tipikusan angolos ködös tájban és gyanítjuk, hogy látóhatáron belül volt a tenger, mert nem dombok voltak a végtelenségig: egyszercsak vége szakadt a hepe-hupáknak. Körülbelül 7 km-re lehetünk légvonalban a tengertől, azt már megbeszéltük, hogy egy júniusi szép hétvégén mindenképpen lenézünk, ha már ilyen közel van. Miután mindent jó alaposan megnéztünk és lefényképeztünk, elindultunk vissza. Kate és Jack főzött vacsit, mondták, hogy együnk belőle nyugodtan, de ők nem vacsoráztak velünk. Ittam Cider-t!!!! És jelentem, sokkal jobb, mint amit otthon lehet venni, ugyanis ennek tényleg almasör íze van, nem csak ízesített lötty. Úgyhogy Annának is, meg nekem is nagyon bejött. J Felhívott a kiscsaládom, körbekiabált mindenki a telefonba, jó kis buli lehetett, az biztos. Annának szóltam előre, hogy lehet jönni fognak sms-ek, mert ilyen hangulatban ez óhatatlan… és igazam lett… kétszer is. J Filmet nem néztünk, mert eléggé elbeszéltük az időt és inkább az alvás mellett döntöttünk.

Vasárnap egy csodás napként fog bekerülni az életembe, ugyanis olyat láttam, amit szerintem soha többet nem fogok, bár tudom, soha ne mondjam, hogy soha. J Ugyanis volt szerencsém élőben látni és érezni az olimpiai lángot… Bizony! J J Reggeli közben Kate bejött, hogy tudunk-e róla, hogy az olimpia láng délután Totnesbe ér. Nyilván nem tudtunk róla, de nagyon örültünk, hogy szólt. Úgyhogy gálaruhát föl, irány Totnes. Ez a hegynek fel, hegynek le dolog még mindig megizzaszt, de most eltántoríthatatlan voltam. Mentünk a hang után, nem is kellett messze mennünk, hamar kiderült, honnan kell várnunk a lángot. Kb. 40 perc múlva meg is érkezett a karaván: buszok, kamionok, hangos zene, kiabálásra biztató hoppmesterek jelezték, hogy mindjárt itt a fáklya, amire mindenki vár… Hatalmas tömeg gyűlt össze az egyébként kevi nagyságú kisvárosban, mindenki lengette az angol zászlót, síppal-dobbal-nádi hegedűvel örvendeztek a különleges eseménynek. Nekem meg csak szimplán fülig ért a szám. J És akkor megláttuk a szépen 2 sorban sétáló egyenruhás sportolókat, középen pedig egy fiatal lány talpig fehérben vitte az aranyozott fáklyát. Az egész kb. 1 perc alatt lezajlott, mondhatni nagyobb volt a füstje, mint a lángja, de mégis nagyon különleges érzés volt látni, átérezni, hogy mi is történik és talán kicsit az olimpia részének is lenni. J Hazafele úton az öröm végig megmaradt, a Pálinkás Zoliról kapott kép pedig csak még nagyobb jókedvre derített. J Miután hazaértünk, gyorsan feltakarítottunk, majd nekiálltunk vacsorát főzni. Megkajáltunk, utána hosszasan társalogtam online, meghallgattam a juhászfesztiválos élménybeszámolókat. Közben befutott Jack mankóval, rosszul focizott, kificamodott a bokája... Utána jött Mike, nagyon másnaposan, elég hosszúra sikeredett a szombat estéje. J Úgyhogy így telt el a vasárnap este... Még valószínű, hogy megnézünk egy filmet, és ezzel lezárul egy újabb eseménydús hét, már a harmadik...

Folyt. köv. puszi J

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.