Mikor felírtuk hétfőn a heti tervre, hogy 14. hét, valahogy mindenki kételkedve kezdett el számolni magában, hogy ez lehetetlen, nagyon közel a vége. A héten már én is éreztem, már vágyom haza, de kitartok, mert nagyon úgy fest, hogy ha én nem, akkor összedől a rendszer, mert a többiek már elég régen feladták. Szóval hétfő… reggel nagyon nem volt kedvünk gyomlálni menni, már Mike is neveti, hogy gyomlálós hétfő délelőtt. :) Azzal vigasztaltuk magunkat, hogy ez az ezüst-gyomlálás, már csak egyet kell kibírni. Odaértünk, nyilván megint nem volt sehol a jóasszony, gyanítjuk, hogy nem tud velünk mit kezdeni. Hozzátenném, hogy szerintem a kerttel sem igazán, mert a múlt heti föld, amit mi otthagytunk, nem seprődött el egy hét alatt, úgyhogy nem szívügye a rend. :) A mai feladat viszont minden eddigit felülmúlt szakmai tekintetben: palántákat ültettünk! :) Jól olvassátok, semmi tévedés! :) Úgy látszik, a program végére kellő gyakorlatot szereztünk és kellően megbízik bennünk Jane, és ránk bízott 2-2 sor palántát, hogy ültessük el. A fiúk sajna nem léptek előre, nekik továbbra is a gazolás maradt a feladat. Beszéltük is Annával, hogy ennél magasabbra nem juthatunk itt a kertben, úgyhogy jövő hétre úgyse fog tudni jobbat, profibbat kitalálni. :))) És nem is talál ki jobbat, ugyanis a végén bejelentette, hogy bármily szomorú is, és bármennyire is hiányozni fog neki a gyomlálós brigád, a mai volt az utolsó kertészkedés, ugyanis a jövő héten már nyaral. Csak este derült ki, hogy hazudott még egyet a végére, ugyanis felmondott és azért nem lesz már a jövő héten. Sebaj, egyébként sem volt a kedvencünk. :) Ebéd után elmentünk az ezüst-madarászatra, egyedül vágtam neki, ugyanis a fiúknak segíteni kellett pakolni egy érkező gyerekcsoport miatt, úgyhogy majd később csatlakoztak hozzám. Semmi érdekeset nem láttam, ugyanis elég magas volt a dagály és ilyenkor nem szeretnek a madarak szörcsögni. :) A madarászatot követően Mike várt bennünket egy újabb angolórával, melynek témája ezúttal a denevérfelmérés volt, ezen belül is a detektoros felmérés, amit már hetekkel ezelőtt próbáltunk (ahol elaludtam). Megmutatott pár denevérhangot is, hogy meg tudjuk különböztetni őket a későbbiekben. Ez egyfajta előkészülete volt az esti újabb megfigyelésnek. Az angol után bementünk vásárolni Totnesbe, majd haza és elkezdtünk főzni: kis okítással összeraktam életem első lasagne-ját (ha nem helyes az írás, elnézést, de ebben most nem voltam biztos). Sajnos vacsora közben eleredt az eső és nem akart csitulni, úgyhogy el kellett napolnunk a denevérezést és majd keresünk egy alkalmas időpontot, ha jobb idő lesz.

Kedd reggel a kiscsapat kettévált: Andrissal megnyertük az utolsó peleodú-ellenőrzést, míg Anna és Balázs a farmra mentek Katy, Mike és Jack társaságában megbeszélni egy korábba beadott módosításait és egyéb farmot érintő kérdést. Andrissal kifeleztük a peleodús területet és megbeszéltük, hogy félúton találkozunk. A „kedvenc” részemmel kezdtem: amikor felértem a dombtetőre, akkor szembesültem azzal, hogy a kritikus ember-nagyságú csalánok gyönyörűen lekaszálva, a rettegett drótkerítés pedig kiszedve, úgyhogy könnyedén indult az odúellenőrzés. A tábla felénél találkoztam az egyik farmerrel, kérdezte mi járatban vagyok, mondtam neki, hogy a „sikeres” pelemonitoring soron következő ellenőrzését végzem, erre ő: „szóltam már Jack-nek, hogy lehet problémák lesznek ezekkel az odúkkal, úgyhogy majd le kellene szedni őket”. Gondoltam magamban, fantasztikus, hiába volt akkor a vizsgálat és valahol titkon már ekkor éreztem, hogy megnyerjük még ezt a projektet is, ugyanis a következő csapat érkezése még elég távoli. Félúton találkoztunk Andrissal a megbeszéltek szerint, a végén csak összemart bennünket a csalán, mert anélkül nem múlik el pelézés :) Utunk a farmra vezetett, itt volt ugyanis megbeszélve a találkozó a többiekkel. Szegények még mindig diskuráltak, vagyis inkább jobbára csak hallgatták, ahogyan Jack és Mike agyalnak a farm későbbi igazgatásáról. Körülbelül egy órácskát vesztegeltünk így, megkajáltunk, gondosan elszeparálódva a bolondoktól, elég az óbégatásukat is hallgatni, amolyan „jó ebédhez szól a nóta” gyanánt. :) Miután mindenki összeszedte magát, nekivágtunk az utolsó füvezésünknek. Nem kifejezetten volt kedve már senkinek sem hozzá, már Mike-nak sem, de éltettük egymást, hogy ez lesz az utolsó. Hálistennek megint jó gyepet találtunk, úgyhogy mégiscsak boldogságos volt az utolsó fűfelmérés. :) Azt hiszem hálás vagyok Mike-nak, hogy sikerült úgy megtanítania a füveket, hogy egy darabig még biztos emlékezni fogok rájuk, bármennyire is nem érdekeltek soha. Visszaérve a főhadiszállásra találtunk egy hatalmas fazék ebédmaradékot: a gyerekcsoport hagyta ránk. Mike kapva kapott az alkalmon, felturbózta kicsit és kész is lett a vacsora. :) Este legyártottunk egy adag beszámolót, mert rendesen le voltunk maradva velük, közben jött a hír, hogy a szerdai Lundy-kirándulás elmarad, mert törölték a hajót a vihar miatt. :( Mike mondta, hogy találjunk valami helyettesítő programot, én javasoltam, hogy menjünk el Plymouth-ba és nézzünk szét, mert a múltkor elmaradt és érdekes városnak tűnt, de le lettem szavazva… Mike mondta, hogy motorcsónakozzunk, ami jó ötletnek tűnt, de megnéztük az apály-dagályt és elég vakhajnalos program lett volna, ráadásul ide is esőt mondott. Úgyhogy abban maradtunk, hogy mindenki azt csinál szerdán, amit akar. Miközben készült a beszámoló, Mike bejött, rázendített a bendzsóra, Anna gitáron pengetett, közben előkerült a pálinka is (igen, még mindig van!!) és kellemes kis este kerekedett ki. :)

Nos, a szerda egy olyan nap volt, ami nem szólt semmiről. :) Lundy helyett a semmittevés volt a másodlagos program. A legnagyobb történés talán az volt, hogy 3 kenyeret is elrontottam, számomra máig érthetetlen a dolog. Semmit nem csináltam másképp, mint egyébként… A vége az lett, hogy feladtam (pedig sose adom fel), de valahogy 1,5 kiló liszt ablakon való kidobása rosszul érintett. Úgyhogy a feladat a fiúké a hátralévő időben. A sikertelen kenyérsütéseken kívül a napot blogírással, zenehallgatással és filmnézéssel töltöttem. Három filmet is sikerült nagy ráértünkben befalni, de a rossz idő más programot sajnos nem engedett. Este jött a jó hír, hogy akkor csütörtök mégiscsak Lundy, mert csodaszép időt jósolnak, amit ki kell használnunk. Kivirágzott az arcunk, hogy mégis eljutunk a paradicsomba, úgyhogy korai takarodót fújtunk, mert másnap korán indulunk, elég hosszú napnak nézünk elébe.

Csütörtökön valóban korán kellett kelni, ezek nem vicceltek… :) Reggel fél 7-kor volt az indulás, össznépileg jött mindenki (leszámítva Holly-t), úgyhogy a kisbusszal vágtunk neki az útnak. Még a konyhában belém beszéltek egy hányás elleni gyógyszert, bár kicsit tiltakoztam, mert mondták, hogy aki először hajózik, gyakran hagy maga után kisrókát. :)) 2,5 óra autózás után megérkeztünk egy Ilfracombe nevű kisvárosba, érdekessége csupán annyi, hogy innen indul a hajó Lundy-ra, más nevezetessége nincs is. :) Gyűltek szépen-lassan az emberek és megkezdődött a beszállás: mivel apály volt, így a móló alsó részén kellett beszállnunk, mondtam is a többieknek, hogy tisztára, mint egy Rejtő-regényben, de remélem, hogy az öreg Piszkos Fred nem ránt ránk kést útközben. :) Gondosan leültünk a hajó végében, mert már csak ott volt hely, majd elindultunk, Csodásan ment minden, nem is volt senki rosszul, míg ki nem értünk a nyílt tengerre, ami mellesleg szeles, háborgó volt. Hajónkat ekkor elkezdte dobálni a szél és a hullámok, aminek eredményeképpen Andris arca szürkés árnyalatot kezdett felvenni. Akkor képedtem el, amikor menetrendszerűen jött az egyik segédinas és osztotta a hányós zacsikat: úgy látszik, itt fel vannak ilyesmire készülve. Szépen-lassan elszabadult a pokol: Andris elvonult hányni és körülöttem is egyre több volt a rosszul lévő ember… nem tudom, hogy emiatt, vagy csak szimplán amiatt, hogy lomha szárazföldi patkánynak születtem, de én is elkezdtem szédelegni, közöltem Balázzsal, hogy ha nem hozza közelebb azt a k…a szigetet, akkor új arcomat fogja megismerni. :) Mike isteni sugallatként érkezett, hogy ha rosszul vagyok, akkor azonnal menjek fel a hajó tetejébe előre, ott ugyanis nem dobál annyira, és ezt minden kezdő hajósnak így kell csinálnia. Nem akartam mondani neki, hogy én alföldi parasztgyerek vagyok, aki hajón is csak Szarvason ült a Katalin II-n! :))) Felmentem, Katy sem volt valami fényesen, Jack meg valami olyasmi formán viselkedett, mint Den hadnagy a Forrest Gump-ban, amikor a rákász hajóval kint rekedtek a viharban és fent kiabált az árbócon a nagykabátosnak, hogy ez-az, dobáld csak tovább a hajót. :)))) Ilyeténképpen telt az utolsó 20 perc (összesen 1 óra 40 perc volt a hajóút), Mike megmentette az életemet, mert szerencsére jobban lettem. :) A szigetre érkezésünk előtt pár perccel nagy fehér főnökünk szaladt oda hozzám, hogy Ibus, ott van, amit annyira vártál: a tengeren delfineket fedeztünk fel, amint csapatokban hullámozva úsztak a vízben. Meseszép volt, az addigi tengeri betegségemet teljesen elfelejtettem. :) Megérkezve a szigetre egy fóka várt minket a kikötőben: nem zavarta a nagyközönség, nyugodtan sütette hasát a napon. A szigeten találkoztunk egy természetvédelmi őrrel, aki körbevezetett minket, és egy körülbelül 3 órás túrában bemutatta a szigetet. Teljes mértékben természetvédelmi terület, de talán a legfantasztikusabb benne, hogy kis területe ellenére is számtalan élőhely-típus megtalálható rajta. Nekem pedig ami a legfantasztikusabb volt, az a tény, hogy egy szigeten vagyunk, ami valóban, érzékelhetően sziget, ugyanis ha megálltam egy ponton, legalább 2 oldalról láttam a tengert, de amikor felmásztunk a világítótorony tetejébe, körös-körül mindenhol csak a kék óceán látszódott és ez fantasztikus érzés volt. Legjobban arra vágytunk Andrissal, hogy lundákat lássunk, de sajna kiderült, hogy kb. 1 hete elhagyták fészkelő helyüket és majd csak tavasszal térnek vissza. :( Így jártunk… Sajnos 3 óra nem volt elég körbenézni az egész szigetet, de így is élményekkel tele tértünk vissza a hajóhoz. Andris némi aggodalommal is, ami természetes az ideút után, de azt mondta, hogy ha visszafele is végighányja, akkor is megérte. :) Visszafele Posszeidon úgy gondolta, kegyelmes lesz velünk és a tengert elcsitította, így csendes, verőfényes napsütéses sétahajókázásunk volt. Ezúttal viszont egy másik faluban kötöttünk ki, Bideford volt a neve, ahonnan busszal vittek minket vissza kiindulás pontunkba, Ilfracombe-ba. A csavar az egészben annyi volt, hogy 10 percnyi út után a buszunk megfőtt, így 20 percet vártunk egy autópálya parkolóban, míg küldtek egy másik buszt és folytathattuk az utat. Este 8 után értünk vissza Ilfracombe-ba, vettünk egy-egy Fish&chips-et vacsora gyanánt, amit jóízűen elfogyasztottunk az öböl partján. Ezután hazaindultunk, és 2 órás autózást követően (Jack elég vadmarha módjára vezetett vissza) megérkeztünk Sharphamba, tele élménnyel kellően elfáradva, úgyhogy azonnali fürdést-fekvést rendeltünk el. :) Ez a mai nap is úgy vonul be a képzeletbeli emlékkönyvembe, amire nagyon sokáig fogok gondolni, és amiért, mint szürke kisegér újra csak hálás vagyok, hogy velem történt meg. :)

Pénteken engedélyt kaptunk a hosszú nap után, hogy magunktól ébredjünk, nem vagyunk időponthoz kötve. Ibusnak ilyet kár mondani, mert nagyon sokáig alvás lett belőle. A többiek sem kapkodták el a reggeli ébredést, úgyhogy az lett a vége, hogy egy szerelmes levél várt minket a konyhában, rajta a feladatokkal. A feladatok viszont hamar elvégezhetőek voltak: az újrahasznosítós sarokban kellett rendet rakni, üveget, műanyagot, papírt stb. Rendet raktunk a konyhában, mert eléggé bombarobbanós hangulat uralkodott a Lundy-s rohanás miatt. Bementünk Totnesbe piacozni, boltba bevásárolni a hétvégére, majd visszajöttünk és korán hozzáláttunk a vacsorafőzésnek, ugyanis este bulit terveztünk. Mike már hetekkel ezelőtt meghívott minket Exeterbe, hogy az utolsó hétvégék egyik estéjét töltsük vele és szórakozzunk. Mi a felsorolt opciók közül a pub-ban iszogatós, beszélgetős szórakozási lehetőséget választottuk, egyrészt, mert már régóta kíváncsiak voltunk, milyen agy hamisíthatatlan angol pub, másrészt meg azért, mert diszkóban nem akartunk lötyögni. :) A bökkenő csak az volt, hogy mire elérkezett ez a nap, valahogy a társaságnak elment a kedve a kocsmázástól (magamat és Mike-ot leszámítva), viszont senki nem akarta megmondani Mike-nak, hogy nincs kedve menni. Végül annyit mondtam nekik indulás előtt negyed órával, hogy akkor döntsünk úgy, hogy elmegyünk, de nem alszunk ott, hanem hazajövünk, mert Andris úgyse iszik. Nyilván szarul jött ki, mert egy estére elutazni nem a közelbe sörözni, az elég luxus, de ha senkinek nem volt vér a pucájában nemet mondani, akkor menni kell. Nos, az este úgy alakult, hogy összesen 4 órát töltöttünk kocsmázással, 3 korsó sör a mérleg, savanyú, fáradt arcok, Mike-kal ketten beszélgettünk jobbára. Éjfélkor már itthon voltunk, és már biztos vagyok abban, hogy egy jó szááóórakozásra várnom kell addig, míg haza nem érek. :)

A hétvége az abszolút semmiről szólt: mivel mindenki feladta már az ittlétet, én meg még mérges voltam a pénteki nyámnyilaság miatt, nem csináltunk semmit. Szombaton délig aludtam (tudom, keveset élek). Ha megkérdezitek, mit csináltam, nem tudnám megmondani. Az biztos, hogy mostunk, kicsit takarítottunk, de a nagytakarítást utolsó hétvégére szeretnénk hagyni, mert ahova kutya jár be, ott felesleges sűrűn rendet rakni. Egy darabig vártam a családomat, jelentkezzenek online, majd egy délutáni mms világosított fel, hogy hiába várok: kaptam egy fényképet egy emberekkel teli medencéről. :) Nos, igen, megint buli, és ahogy hallottam a későbbiekben, nem is akármilyen. (meg is jegyeztem magamban, hogy kitartás Ibus…) :) Este megnéztünk egy filmet, a Gettó milliomost. Jómagam már régóta terveztem, de valahogy mindig elmaradt, pedig mindenki dícsérte. Az este után rájötte, hogy jó lett volna halogatni még… nem vagyok Réz András, hogy kritikát írjak filmekről, de szerintem borzasztó volt, küszködve néztem végig és csak azért nem kommentáltam ironikusan, mert Andrisnak tetszett. :) Az viszont biztos h nem kívánom többször megnézni, hiába is köveznek meg ezért sokan, akik nagyon szeretik. Kései fekvés volt a semmittevős nap ellenére és megejtettem az első kosznapomat! :)

A vasárnap talán a szombat macskakörmözése is lehetne! :)))) Vagy írhatnám, hogy lásd fent… :) Az eleje stimmel: sokáig alvás. Majd blogírás, és beszámológyártás, amiben hálistennek utolértük magunkat. Délután rengeteget beszélgettem Szípemmel és Szípszerelmemmel, majd megérkeztek az angolok is szépen sorban: Mike Exeterből, Katy és Jack pedig a farmról azzal az örömteli hírrel, hogy befejezték a két műhely építését, úgyhogy nekünk már sajnos nem maradt munka építkezés terén. Ekkor a fiúk máig érthetetlen okból keserves sírásban törtek ki, alig bírtuk őket megvigasztalni. :))))))) Ellenben biztos vagyok benne, hogy az acatos sztori még nem ért véget és tartogat az utolsó hét némi nyalánkságot még.

Sajnálom, hogy ennyi jutott a hétre, de amint olvashattátok, programban nem bővelkedett ez a 7 nap. Látszik és érződik, hogy már nagyon a végénél járunk, de remélem utolsó héten lesz még azért valami meglepetés. ;)

Folyt. köv… puszi :)